1. Nagyböjti péntek esténket a Zenei Kincsestárban ezúttal a francia királyi kápolnában töltjük, az 1660-as években. A királyi család zenés áhítatáról a királyné csembalómestere és a cappella segédkarnagya, Henry Dumont gondoskodik. A vallon származású, Liége-ben született muzsikus kisfiúként került a maestrichti székesegyház kórusába. Első rangú zenei neveltetést nyerhetett itt, hisz az időközben pappá szentelt komponista és orgonista útja 17 esztendő elteltével egyenest Párizsba vezet. Itt előbb a Szent Pál templom orgonistája, majd hamarosan a Napkirály testvéröccsének, Anjou grófjának csembalistájaként tűnik fel. A kor komponistáitól elvárt módon felváltva szerzi és jelenteti meg a társasági és a templomi alkalmak muzsikáit. Egyházi motettái eredeti módon ötvözik a királyi kápolna polifón hagyományait az újabb olasz módival: a continuokíséretes recitativo epikusabb hangjával. Következzék most előbb A lélek dialógusa című motetta, amely a bűnbánó lélek megtisztulásán elmélkedik: „Szenvedés tölti el lelkemet, és békémet nem lelem a gyötrelemtől, melyet bűneim nyomorúsága okoz.” A La Chapelle Royale együttesét Philippe Herreweghe dirigálja.
2. Befejezésül a 137. zsoltár megzenésítése következik Henry Dumont tollából: „Bábel folyói mentén ültünk és sírtunk: a Sionra emlékeztünk. Azon a földön a fűzfákra akasztottuk hárfáinkat. Mert dalt akartak hallani, akik elhurcoltak minket. Elnyomóink öröméneket követeltek: „Zengjetek nekünk dalt a Sionról!” De hogyan énekeljünk éneket az Úrról az idegenek földjén?”
