Az Úr 1767. esztendejének kismartoni nagyböjtjét idézzük a Zenei Kincsestár félórájában. Az Esterházyak fiatal másodkarmesterének, Joseph Haydnnak g-moll Stabat materéből szólal meg a záró hét tétel Nikolaus Harnoncourt, az Arnold Schönberg Kórus és a bécsi Concentus Musicus zenekar valamint szólistáik: Barbara Bonney, Elisabeth von Magnus, Herbert Lippert és Alastair Miles felvételéről. A nagyszabású szerzeménytől Haydn igen sokat remélt, és a mű fogadtatásának eseményei jól követhetők a szerző levelezésében: „Minden erőmet latba vetve megzenésítettem a Stabat mater kezdetű, köztiszteletben álló himnuszt – írja a herceg titkárának 1768-ban-…, minthogy azonban Bécsben igen nagy a hiány mindkét nembéli énekesekben, kérem, tolmácsolja Őfőméltóságának azon kérésemet, hogy engem, Weiglt és annak feleségét, valamint Friberthet jövő csütörtökön engedjen el Bécsbe, hogy ott péntek délután az irgalmas testvérek templomában felléphessünk, s mint legkegyelmesebb hercegünk szolgái, növelhessük ezzel is az őt övező tiszteletet.” Hasse felmagasztaló sorairól Haydn így számol be 1776-ban: „Ezt az írást aranyként őrzöm életem végéig, nem tartalma, hanem írójának nagy becsülete miatt.” 1781-ben végül a Stabat mater párizsi előadásairól számol be a komponista: „Monsieur Le Gros, a Concerts Spirituels igazgatója módfelett sok szépet írt Stabat materemről, amit ott négyszer adtak elő, a legnagyobb sikerrel.”
