Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Henri Morice: Jézus Krisztus személyisége című kötetből Kékesi Enikő olvas fel (86/50.)
0:30
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvápolók műsora Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
1:00
egyéb közéleti műsorok
Eberlein Éva az identitás és az internet összefüggéseiről Szerkesztő: Szikora József
Isten tudja, ki vagyok. És én? - E kérdést tették föl, és keresték a választ az Országos Lelkipásztori és Teológiai Napok 2026. évi rendezvényének résztvevői. Hogy ki vagyok én - ez központi kérdés az ember életében, kapcsolataiban. Kifejezetten 21. századi és rázós kérdések kerültek napirendre ennek kapcsán, s kiváló és bátor előadók kutatási eredményekre és hétköznapi tapasztalatokra alapozott megfogalmazásában. S bár a diagnózis felállítása sem egyszerű, a válaszadásra, illetve a gyógyítás/gyógyulás megoldásainak bemutatására is kísérletet tettek. Milyen hatásai vannak a digitális térnek az identitás fejlődésére? Milyen veszélyekkel néznek szembe a mai fiatalok identitásuk tekintetében? Mi a különbség az elfogadás, szeretet, megerősítés között? Eberlein Éva, az Emberi Méltóság Központ igazgatója két előadást tartott az OLI rendezvényén, amelyekben a fenti kérdésekkel is foglalkozott. A Kép a tükörben műsorban Eberlein Évával beszélgettünk.
1:30
egyéb műsorok
Szerkesztő: Nyíri Kata
- A beregszászi "GENIUS" Jótékonysági Alapítvány Kárpátalja-szerte 15 tehetség pontot működtet a magyar diákok fejlesztésére. Jelenleg több, mint 70 oktatási intézményből mintegy 1 300 általános és középiskolás diák vesz részt a hétvégi tehetséggondozó programsorozaton. - Alapításának 800. évfordulóját méltatta a Bereg-vidéken található Badaló. A község közvetlenül a Tisza partján fekszik, ezer szállal kötődik az anyaországhoz. Az itt élők büszkék múltjukra és hagyományaikra, például Petőfi Sándor és Kölcsey Ferenc is járt itt. - Nyugat-ukrajnai magyar szervezetek számára vitt segélyszállítmányt a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat, amelynek önkéntesei, első körben, Lembergben és Ternopilban keresték fel a helyi magyar közösségeket. - A tél közeledtével, ismét nehéz hónapok várnak a Kárpátalján élőkre. A szakértők szerint akár ellátási válság is kialakulhat Ukrajnában. Ezért arra biztatják a lakosságot, hogy halmozzanak fel legalább egyhavi élelmiszertartalékot. A családoknak ismét fel kell készülniük az áramszünetekre is. - A Kárpátaljai Református Egyház és a Presbiteri Szövetség szervezésében diakónus napot tartottak a Bereg-vidéken. Az önkéntesek a hétköznapokban 108 gyülekezetben teljesítenek szolgálatot, kiemelt figyelmet fordítva az idősek, a nagycsaládosok és a betegek támogatására.
2:00
portré- és riportműsorok

Kvaterka
(ism.)

Kocsis Zoltán emlékezete - halálának 10. évfordulója alkalmából Szerkesztő: Magyar Kornél
3:00
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
3:30
irodalmi és versműsorok
irodalmi összeállítás Kosztolányi Dezső versei Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
5:00
egyéb kulturális műsorok
Szabadság, szerelem - 20 éves az '56-os forradalomról készült mozi Szerkesztő: Pál Amanda
Miért volt sikeres és miért nézhető a mai napig és miben vallott kudarcot az idén 20 éves Szabadság, szerelem című film? Az 1956-os szabadságharcot és a melbourne-i olimpiai vízilabda elődöntő eseményeit feldolgozó moziról beszélgettünk Kikóval a Lumieregalaxis blog szerzőjével, aki a forgatás kulisszái mögött zajló eseményekbe is beavatott minket.
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
A év, évközi idő 32. vasárnap ** Mt 25,1-13 ** Felolvassa: Varga László
Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: ,,Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!'' Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbehozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: ,,Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.'' Az okosak ezt válaszolták: ,,Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.'' Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: ,,Uram, uram! Nyiss ki nekünk!'' De ő így válaszolt: ,,Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.,, Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:15
vallási műsorok
Henri Morice: Jézus Krisztus személyisége című kötetből Kékesi Enikő olvas fel (86/51.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Szikora József
6:52
vallási műsorok
7:00
egyéb műsorok
Meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes) Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Legnagyobb pintyfélénk erős csőrével akár a meggymagot is simán összeroppantja. Télen szívesen jön az etetőre, ahol lehetőleg úgy helyezkedik, hogy más ne férjen oda. Dr. Csörgő Tibor egyetemi oktatóval, az Ócsai Madárvárta Egyesület Alapító elnökével beszélgetünk róla. (Fotó: Pozsgai Nóra)
7:15
aktuális és hírműsorok
Leó pápa latin-amerikai útja elé. Sajgó Szabolcs jezsuitával beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
7:50
vallási műsorok
elmélkedés a mai evangéliumról
8:00
aktuális és hírműsorok
8:04
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Füle ősi templomát nézzük meg kívülről-belülről Barta Tibor plébános segítségével. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Világ vámosa cigány népmese Felolvassa: Jónás Judit (2/2.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Rendezte: E. Román Kata
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb műsorok
válogatás rádiónk archívumából Az 1825. október 25-én született ifj. Johann Strauss-ra, a "keringőkirályra" emlékezünk 2. rész
2025-ben készült műsorunkban Némethy Attila zongoraművészt, zenei szerkesztőt, rádiós műsorvezetőt kérdezi Ruff Béla.
9:30
zenei műsorok
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
vallási műsorok
közvetítés Zamárdiból, a Kisboldogasszony templomból.
A MKR és a Duna Médiaszolgáltató Zrt közös közvetítése.
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
11:30
portré- és riportműsorok
Egy séf, aki séfebb Szerkesztő: Nagy György András
"Rántottborjú-bagel, citrusos-tárkonyos dijoni majonéz, lilahagyma, buggyantott tojás, ropogós burgonya, paradicsom relish" - ez egyetlen étel leírása. A recept annak a fejéből pattant ki, aki 2023-ban megnyerte a "Séfek séfe" televíziós vetélkedőt. Nyereményét pedig… - de ez majd kiderül a beszélgetésből. Zörgő János Ásotthalomról indult, és kiskamaszként vett először fakanalat a kezébe. Őt kérdezi Nagy György András. Kép: Egy fogás az étlapról (Rauf Sven Tamás felvétele)
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
A év, évközi idő 32. vasárnap ** Mt 25,1-13 ** Felolvassa: Varga László
Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: ,,Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!'' Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbehozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: ,,Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.'' Az okosak ezt válaszolták: ,,Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.'' Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: ,,Uram, uram! Nyiss ki nekünk!'' De ő így válaszolt: ,,Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.,, Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
14:30
irodalmi és versműsorok
Illyés Gyula: Atlantisz sorsára jutottunk – Naplójegyzetek 1956–1957 Felolvassa: Szatmári Attila (10/6.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmester: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila A szöveget gondozta és rendezte: E. Román Kata Szerkesztő-dramaturg: Sárospataki Zsuzsanna
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
irodalom, zene, színház Pilinszky János novellái Felolvassa: Seress Zoltán és Blaskó Péter Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Készítette: Gera Csilla és Liszkai Károly hangmester, Bögös Henrietta és Peresztegi Attila zenei szerkesztő Szerkesztő: Sárospataki Zsuzsanna Az elhangzó írások: A kisfiú álma, Igen és nem, Bűnök és gyerekek, Két könnycsepp, Nagyvárosi legenda, Anci, Akit nem lehet elfelejtenünk (Az elhangzó novellák az Új Ember c. hetilapban jelentek meg) Vereség, Én Jézusom, Jézus és a bűn, A teljesség felé
16:30
zenei műsorok
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Fényes Szabolcsra emlékezünk Társszerkesztő: Peresztegi Attila
40 éve húnyt el a magyar operett- és könnyűzenei élet kíválósága, 45 szinpadi mű, többszáz operett- és táncdal, sláger, mintegy 150 film zenéjének szeerzője. Nemlaha Györggy szerkesztővel beszélgetüönk a legnagyobb sikereiről, azok hátteréről..
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
aktuális és hírműsorok
Titkosszolgálatok és a papság. Mózessy Gergely egyházi levéltárossal, történésszel beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Szikora József
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Világ vámosa cigány népmese Felolvassa: Jónás Judit (2/2.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Rendezte: E. Román Kata
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
A év, évközi idő 32. vasárnap ** Mt 25,1-13 ** Felolvassa: Varga László
Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: ,,Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!'' Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbehozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: ,,Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.'' Az okosak ezt válaszolták: ,,Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.'' Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: ,,Uram, uram! Nyiss ki nekünk!'' De ő így válaszolt: ,,Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.,, Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Illyés Gyula: Atlantisz sorsára jutottunk – Naplójegyzetek 1956–1957 Felolvassa: Szatmári Attila (10/6.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmester: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila A szöveget gondozta és rendezte: E. Román Kata Szerkesztő-dramaturg: Sárospataki Zsuzsanna
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04

23:00
aktuális és hírműsorok
Titkosszolgálatok és a papság. Mózessy Gergely egyházi levéltárossal, történésszel beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
23:30
zenei műsorok