2026. 11. 08. 01:30 24 perc egyéb műsorok

Kárpáti apró

(ism.)
Szerkesztő: Nyíri Kata
- A beregszászi „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Kárpátalja-szerte 15 tehetség pontot működtet a magyar diákok fejlesztésére. Jelenleg több, mint 70 oktatási intézményből mintegy 1 300 általános és középiskolás diák vesz részt a hétvégi tehetséggondozó programsorozaton.

- Alapításának 800. évfordulóját méltatta a Bereg-vidéken található Badaló. A község közvetlenül a Tisza partján fekszik, ezer szállal kötődik az anyaországhoz. Az itt élők büszkék múltjukra és hagyományaikra, például Petőfi Sándor és Kölcsey Ferenc is járt itt.

- Nyugat-ukrajnai magyar szervezetek számára vitt segélyszállítmányt a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat, amelynek önkéntesei, első körben, Lembergben és Ternopilban keresték fel a helyi magyar közösségeket.

- A tél közeledtével, ismét nehéz hónapok várnak a Kárpátalján élőkre. A szakértők szerint akár ellátási válság is kialakulhat Ukrajnában. Ezért arra biztatják a lakosságot, hogy halmozzanak fel legalább egyhavi élelmiszertartalékot. A családoknak ismét fel kell készülniük az áramszünetekre is.

- A Kárpátaljai Református Egyház és a Presbiteri Szövetség szervezésében diakónus napot tartottak a Bereg-vidéken. Az önkéntesek a hétköznapokban 108 gyülekezetben teljesítenek szolgálatot, kiemelt figyelmet fordítva az idősek, a nagycsaládosok és a betegek támogatására.

A fenti adás szomszédai időrendben

2026. 11. 21.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 11. 14.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 11. 08. 01:30
Épp ennek az adásnak az adatait látod fent.
2026. 11. 07.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 10. 31.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Idősek, Megemlékezések, Oktatás, Katonasír
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 10. 24.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Oktatás, Megemlékezés, Gyermekotthon
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 10. 17.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Mesvarázs, Sérült gyerekek támogatása, Oktatásitörvény
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 10. 10.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Megemlékezések, Rákóczi Egyetem, Ukrán-Magyar válogatott meccs, Dicsőítő zenekarok
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 10. 03.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Karitasz, Kárpátaljai Helyzetkép, Nyelvtanfolyamok
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 09. 26.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Csapi nyugdijasok, Református iskolák, Honfoglalási Emlékpark, Ombudsman
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 09. 19.
szombat
9:30

Kárpáti apró

Gazdasszony tagozat, Kiállitás
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 09. 12.
szombat
9:30

Kárpáti apró

100 Éves templom. Felkészülés a télre Kárpátalján
Szerkesztő: Nyíri Kata

2026. 09. 05.
szombat
9:30

Kárpáti apró

KMNE, Segítőszolgálat, Besikolázás, Rákóczi Szöbetség
Szerkesztő: Nyíri Kata