Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Ferenc pápa: Jézus ma is imádkozik értünk című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (38/2.)
» bővebben...
0:15
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
» bővebben...
0:30
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég Bese László rocktörténész. Folytatjuk az EKG zenekar és Török Ádám közös albumának, az Esőcseppek című 1991-es rock szvit-nek bemutatását. Szerkesztő: Balogh Tibor
» bővebben...
1:00
szolgáltató és életviteli műsorok
Közösségi és kulturális programok Martfűn Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
» bővebben...
2:00
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta szerkesztő: Szentimrei Kristóf Adásunkban a néptánc, a népzene és a népi kézművesség kerül középpontba
zenei szerkesztő: Varga Ramona Lendületben címmel nyílt meg hazánk legfiatalabb hivatásos néptáncegyüttese, a Fitos Dezső Társulat elmúlt három évét bemutató fotókiállítás a Fonó Budai Zeneházban, és egészen június 15-ig tekinthető meg. A „3 éve a 30 éves Fonóban” alcímet viselő tárlat a közelmúlt előadásaiba is betekintést enged, miközben rendhagyó, lendületes portrékon csodálhatjuk meg a táncosokat. A társulat vezetői Fitos Dezső valamint felesége, Kocsis Enikő, akit Tóth Zsófia kért mikrofon elé. A Folk_ME program innovatív kezdeményezésként a digitális oktatás és a kulturális örökség továbbadása területén helyezkedik el. A program különös figyelmet fordít a hagyományos népzenei tartalmak digitális formában való elérhetővé tételére, ezáltal hozzájárulva a kulturális örökség széles körű megismertetéséhez és népszerűsítéséhez. Ehhez kapcsolódik a Craft_ME nevet viselő innovatív digitális platform, amely a népi kézművesség oktatására és megőrzésére fókuszál. Dr. Árendás Péterrel, a Hagyományok Háza Népzenei Szakcsoportjának szakmai vezetőjével, valamint Szabó Erzsó Junior Prima és Innováció díjas textilműves, nemezkészítő szakoktatóval Fülöp Tamás beszélgetett.
3:00
portré- és riportműsorok
"Tavasz van,gyönyörű tavasz!"József Attila és Petőfi verseit, valamint Weiner Leó műveit hallják. Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
» bővebben...
3:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Magyar Kornél
» bővebben...
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Mesterségem címere A közelmúltban elhunyt Bollók Mátyásnére emlékezünk. Mustármag Ellenszélben is tudatosan – kommunikációs alapvetések krízis idején címmel tartott előadást Gianone Péter a MAKÚSZ és az NMHH által szervezett szakmai napon Egerben. Munkatársak: Papp Ildikó, Somosvári Eszter Anna, Túri Sarolta, Kvaszinger Jenő, Farkas Erzsébet
5:00
aktuális és hírműsorok
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
» bővebben...
5:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
Sziénai Szent Katalin egyháztanító ** Mt 11,25-30 ** Abban az időben így szólt Jézus: ,,Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű -- és nyugalmat találtok lelketeknek [Jer 6,16]. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.'
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
6:00
6:01
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
» bővebben...
6:15
vallási műsorok
Ferenc pápa: Jézus ma is imádkozik értünk című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (38/3.)
» bővebben...
6:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
6:52
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
» bővebben...
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, műsorajánló
» bővebben...
7:50
publicisztika
Sarány István olvassa fel írását
» bővebben...
8:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:08
aktuális és hírműsorok
A Sárvári Középiskolás Irodalmi Táborról Szerkesztő: Szikora József
Mezey Katalin Kossuth-díjas íróval a Sárvári Középiskolás Irodalmi Táborról és Pályázatról beszélget Szikora József. A négynapos rendezvény nemrég zajlott Sárváron. Mezey Katalin a mai diákok vers- és prózafaragó tehtségének értékelése mellett a tábor kezdeiről is szól.
8:17
mezőgazdaság és környezetkultúra
hírek a mezőgazdaságból Szerkesztő: Gulyás Lóránt
» bővebben...
8:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:42
aktuális és hírműsorok
Égi öröm hegedül címmel posztumusz kötet készül Dér Endre, József Attila-díjas író, evangélikus lelkész írásaiból. Kiss Ernő népművelővel beszélgetünk. Riporter: Tráser László
» bővebben...
8:52
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:04
szolgáltató és életviteli műsorok
Műemlék a jövő számára – ICOMOS díjas helyreállítások címmel nyílt kiállítás a Székesfehérváron Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Az UNESCO műemléki szervezete, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága minden évben díjjal tünteti ki az általa legjobbnak ítélt műemlék helyreállításokat. A 2025-ös Műemléki Világnapon kiállítás nyílt az ICOMOS-díjas műemlékfelújításokról a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban. A múzeum udvarán tartott kiállítás megnyitóján Spányi Antal püspök és Veöreös András az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület elnöke köszöntötte a Műemléki Világnap alkalmából Fehérváron rendezett programok résztvevőit. Ez a világnap vissza- és előretekintés is egyben, ezért az ICOMOS évről évre kiemelt figyelmet fordít a jó példák bemutatására. – hangsúlyozta az Egyesület elnöke.
10:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
10:08
aktuális és hírműsorok
A Sárvári Középiskolás Irodalmi Táborról Szerkesztő: Szikora József
Mezey Katalin Kossuth-díjas íróval a Sárvári Középiskolás Irodalmi Táborról és Pályázatról beszélget Szikora József. A négynapos rendezvény nemrég zajlott Sárváron. Mezey Katalin a mai diákok vers- és prózafaragó tehetségének értékelése mellett a tábor kezdeteiről is szól.
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Lázár Ervin: Berzsián és Dideki Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter Rendező: E. Román Kata (11/2.)
Hangmérnök: Tánczos Tamás Zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa Szerkesztő: Varga Andrea
11:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
11:04
portré- és riportműsorok
Fodor Endre beszélgetése a Magyar Kurír-Új Ember podcastjában Novák Ferenc „Tata", Kossuth-és Erkel Ferenc-díjas koreográfus
Novák Ferenc a gyermekkoráról, a néptáncművészetben betöltött szerepéről, a hivatás szépségeiről, s árnyoldalairól mesél, de beszél a gyermekeiről, barátairól éppúgy, mint a pályatársairól, s az elmúlásól.A most hallható beszélgetés az utolsó interjúja volt, az otthonában rögzített életútinterjú után pár héttel, 2024. augusztus 17-én hunyt el 94 esztendős korában.
12:00
12:04
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
» bővebben...
13:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából Kávéház Vendégünk: Singer Magdolna író, gyásztanácsadó, mentálhigiénés szakember
Munkatársak: Farkas Éva, Kovács Krisztina, Bartók Beáta, Berecz Renáta
14:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
14:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég Barcza Zsolt cimbalmos-harmonikás, a Csík Zenekar muzsikusa. Szerkesztő: Balogh Tibor
» bővebben...
14:30
irodalmi és versműsorok
Mindszenty József: "Akarok lenni népem lelkiismerete" (15/2.)
Mindszenty József emlékirataiból Mécs Károly olvas fel. Készítette: Horváth János hangmérnök, Urbán Péter hangmester, Dévény Mária zenei szerkesztő, E. Román Kata dramaturg és Sárospataki Zsuzsanna rendező A sorozatot Mindszenty József hercegprímás érsek, bíboros halálának ötvenedik évfordulója alkalmából tűztük műsorra.
15:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
15:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta szerkesztő: Csuth Judit Témáink: Hegedűs Endre zongoraművész vasárnapi koncertje, és a 4. JazzFest Budapest
Szerkesztő: Csuth Judit
15:50
egyéb közéleti műsorok
» bővebben...
16:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
16:04
egyéb közéleti műsorok
Áprilisban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját Dr. Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató. Ünnepi beszélgetésünkben életútjáról, hivatásáról és a néprajz mai szerepéről is beszélgetünk. Szerkesztő: Balázs Zsanett
Egy életút, amely a magyar népi kultúra mélységeiből indulva a tudományos közélet meghatározó szereplőjévé formálódott. Vendégünk egy olyan kutató, aki több évtizede fáradhatatlanul dolgozik a hagyományos népi tudás, ünnepeink, szokásaink és tárgyi világunk feltárásán és értelmezésén. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajztudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársaként, valamint az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatójaként ma is aktívan formálja a hazai néprajztudomány arculatát.
16:30
zenei műsorok
a Szent István Rádió egyházzenei műsora
» bővebben...
17:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
17:04
egyéb közéleti műsorok
közéleti beszélgetések A kutyák szőrös gyerekek. Vagy mégsem? A kutya egyfajta gyerek pótlék? Vagy mégsem? Szerkesztő: Sályi András
A kutya meg az ember. Meg a macska meg az ember. Meg az összes házi kedvenc meg az ember. Milyen ma a kutya meg az ember viszonya? Tágabban értelmezve: milyen az emberek és az úgynevezett házi kedvencek viszonya? Mennyire felkészültek a gazdák? Mennyire vannak tekintettel az emberek közötti együttélés írott- vagy íratlan szabályaira? Mennyire vannak tekintettel az állataikra? És mit tegyen az az ember, aki a bejárati ajtaja előtt, a lábtörlőjén minden reggel egy macskát talál. Nem a saját macskáját. Rosszabb esetben csak a macska - idézőjelben - lába nyomát. És kit szeretnek jobban a gazdák: a kutyájukat, vagy a másik embert? És ha az a másik ember történetesen a saját gyermekük? Lehet, hogy a téma kicsit megosztó? Vendégeim: Dr. Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője Dr. Topál József, kutatócsoport vezető, HUN-REN Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet, Pszichobiológiai Kutatócsoport fotó: regikonyvek.hu
17:30
aktuális és hírműsorok
közéleti beszélgetések A kutyák szőrös gyerekek. Vagy mégsem? A kutya egyfajta gyerek pótlék? Vagy mégsem? Szerkesztő: Sályi András
A kutya meg az ember. Meg a macska meg az ember. Meg az összes házi kedvenc meg az ember. Milyen ma a kutya meg az ember viszonya? Tágabban értelmezve: milyen az emberek és az úgynevezett házi kedvencek viszonya? Mennyire felkészültek a gazdák? Mennyire vannak tekintettel az emberek közötti együttélés írott- vagy íratlan szabályaira? Mennyire vannak tekintettel az állataikra? És mit tegyen az az ember, aki a bejárati ajtaja előtt, a lábtörlőjén minden reggel egy macskát talál. Nem a saját macskáját. Rosszabb esetben csak a macska - idézőjelben - lába nyomát. És kit szeretnek jobban a gazdák: a kutyájukat, vagy a másik embert? És ha az a másik ember történetesen a saját gyermekük? Lehet, hogy a téma kicsit megosztó? Vendégeim: Dr. Vetter Szilvia, a Semmelweis Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője Dr. Topál József, kutatócsoport vezető, HUN-REN Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet, Pszichobiológiai Kutatócsoport
18:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:04
egyéb közéleti műsorok
Orbán Viktor azt mondta: a Tisza Párt nem egy magyar párt, az egy brüsszeli párt. Szerkesztő: Kövér Tamás
A miniszterelnök Hont Andrásnak elmesélte, mi történne, ha őt másnap elütné a villamos, de beszélt Ukrajna EU-csatlakozásáról, az amerikai–magyar kapcsolatokról, és Magyar Péterről is. Ő egyébként arra is számít, hogy 12 éven keresztül a republikánusok, és trumpista kormányzat lesz Amerikában, úgy látja, J. D. Vance alelnöknek jó esélye lehet tovább vinni Trump politikáját. A miniszterelnök hozzátette, hogy ő arra számít, hogy ezt még látni fogja, hogy kormányról vagy máshonnan, azt majd a magyar választók eldöntik. Amikor egy politikus azt mondja, hogy hazudtunk reggel, délben, meg este, vagy hogy trükkök százaival átvertünk mindenkit és így kerültünk hatalomra, akkor az ember megdöbben – fejezte ki a miniszterelnök. Úgy folytatta: most itt is gyaníthattuk, hogy vannak olyan európai parlamenti képviselők, akiktől nem áll távol a gondolat, hogy a saját hazájuk ellen dolgozzanak. Történelmi kalauzolásért ezúttal is Márai Sándorhoz fordulunk. A Sértődöttek című regény főalakja, az íróra is emlékeztető Garren Péter meséli párizsi megállapításait. Freedom House-jelentés kapcsán az NMHH-nak hiányérzete van. "Ezek tárgyi tévedéseket vagy minden alátámasztást nélkülöző, szubjektív megállapításokat is tartalmaznak. A dokumentum kritizálja például a médiapluralizmus hazai helyzetét, holott a magyar médiapiac sokszínű, a meghatározó piaci szereplők között pedig számos eltérő álláspontot megjelenítő médium működik" - közölte minderről az NMHH. Az amerikai elnök kedvéért visszavesz a NATO a woke-nyelvezetből. A Trump-adminisztráció nemrég az európai nagykövetségeken keresztül kiküldött hivatalos levélben szólított fel európai cégeket, hogy tiltsák be a rövidítve DEI néven említett, tehát a (diversity, equity, inclusion) elnevezésű programjaikat, vagyis a sokszínűséget, esélyegyenlőséget és befogadást támogató kezdeményezéseket. A Politico szerint a NATO változtatásainak vélhetően ehhez is köze van.
18:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
19:00
19:32
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Lázár Ervin: Berzsián és Dideki Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter Rendező: E. Román Kata (11/2.)
Hangmérnök: Tánczos Tamás Zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa Szerkesztő: Varga Andrea
20:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
» bővebben...
20:17
publicisztika
Sarány István olvassa fel írását
» bővebben...
20:30
21:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
21:30
irodalmi és versműsorok
Mindszenty József: "Akarok lenni népem lelkiismerete" (15/2.)
Mindszenty József emlékirataiból Mécs Károly olvas fel. Készítette: Horváth János hangmérnök, Urbán Péter hangmester, Dévény Mária zenei szerkesztő, E. Román Kata dramaturg és Sárospataki Zsuzsanna rendező A sorozatot Mindszenty József hercegprímás érsek, bíboros halálának ötvenedik évfordulója alkalmából tűztük műsorra.
22:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
22:04
egyéb közéleti műsorok
közéleti beszélgetések A kutyák szőrös gyerekek. Vagy mégsem? A kutya egyfajta gyerek pótlék? Vagy mégsem? Szerkesztő: Sályi András
A kutya meg az ember. Meg a macska meg az ember. Meg az összes házi kedvenc meg az ember. Milyen ma a kutya meg az ember viszonya? Tágabban értelmezve: milyen az emberek és az úgynevezett házi kedvencek viszonya? Mennyire felkészültek a gazdák? Mennyire vannak tekintettel az emberek közötti együttélés írott- vagy íratlan szabályaira? Mennyire vannak tekintettel az állataikra? És mit tegyen az az ember, aki a bejárati ajtaja előtt, a lábtörlőjén minden reggel egy macskát talál. Nem a saját macskáját. Rosszabb esetben csak a macska - idézőjelben - lába nyomát. És kit szeretnek jobban a gazdák: a kutyájukat, vagy a másik embert? És ha az a másik ember történetesen a saját gyermekük? Lehet, hogy a téma kicsit megosztó? Vendégeim: Dr. Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője Dr. Topál József, kutatócsoport vezető, HUN-REN Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet, Pszichobiológiai Kutatócsoport fotó: regikonyvek.hu
22:30
aktuális és hírműsorok
közéleti beszélgetések A kutyák szőrös gyerekek. Vagy mégsem? A kutya egyfajta gyerek pótlék? Vagy mégsem? Szerkesztő: Sályi András
A kutya meg az ember. Meg a macska meg az ember. Meg az összes házi kedvenc meg az ember. Milyen ma a kutya meg az ember viszonya? Tágabban értelmezve: milyen az emberek és az úgynevezett házi kedvencek viszonya? Mennyire felkészültek a gazdák? Mennyire vannak tekintettel az emberek közötti együttélés írott- vagy íratlan szabályaira? Mennyire vannak tekintettel az állataikra? És mit tegyen az az ember, aki a bejárati ajtaja előtt, a lábtörlőjén minden reggel egy macskát talál. Nem a saját macskáját. Rosszabb esetben csak a macska - idézőjelben - lába nyomát. És kit szeretnek jobban a gazdák: a kutyájukat, vagy a másik embert? És ha az a másik ember történetesen a saját gyermekük? Lehet, hogy a téma kicsit megosztó? Vendégeim: Dr. Vetter Szilvia, a Semmelweis Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője Dr. Topál József, kutatócsoport vezető, HUN-REN Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet, Pszichobiológiai Kutatócsoport
23:00

23:30