Kedves hallgatóink! Utazzunk Svájcba a Zenei Kincsestár félórája alatt. Azaz a helvét föld ürügyén – a lélek tájaira. A romantika egyik legkedvesebb témája a vándor alakja, aki –lehetőleg regényes útiköpenyben- vihar tépte fák közt lép a hegyoromra, hogy magányának, elszigeteltségének magaslatáról tekintsen alá a lába előtt elterülő messzeségre. Még ha a vándor háttal áll is a szemlélőnek, mint Böcklin (böklen) híres képén, akkor is érezzük, gondolatai nem is annyira a táj, mint inkább a lélek útjain kalandoznak. Ma Liszt Ferenc lesz a társunk ebben az álmodozó lelki bolyongásban. Liszt –miközben bejárta Európát, és útiélményeit a Vándorévek című zongoraciklusba foglalta- maga is a benső tájak vándora volt. Éppúgy igazak rá Tagore sorai, mint minden úton lévő emberre: „A vándornak sok ajtón kell bekopogtatnia, míg megérkezik önnönmagához”. A Vándorévek első esztendeje Svájci tájakon telik. Ma négy tételét merengjük végig Liszttel együtt. A Tell Vilmos kápolnája annak a miniatűr monumentalitásnak remekműve, amely Chopint jellemzi: a szabadsághős emléke gondolati katedrálisként emelkedik fölénk a rövid darabban. A Wallenstadt-tavon a kései Liszt-zongoraművek és az impresszionisták vízábrázolásainak illékonysága tündököl. Tapintatos dal csendül a Pastorale hangjaiban, és szimfonikus távlatok tárulnak az Obermann-völgy című tételben, amely egy olyan, romantikus téma révén szembesít az ember nagy sorskérdéseivel, amely harminc év múlva egyetlen módosított hangnyi különbséggel visszatér Csajkovszkij Anyeginjében, a Lenszkij-ária és a Tatyána-sors zenei szövetében. Az 1848-ban szerzett darabokat a romantikus zongoristanemzedék egyik utolsó klasszikusa, Jorge Bolet (Zsorzs Bolet) játssza.
