turisztikai magazin
Karcag - Győrfi Sándor Galéria, Berettyóújfalu - Barcsai Ház
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Messzelátónkban ellátogatunk a karcagi Győrfi Sándor galériába és a hamarosan új feladatot kapó berettyóújfalui Barcsai Házba. Ezt követően, egy veszprémi lakótelepen kialakított tanösvényen sétálunk, majd műsorunkat Ercsiben, a Duna partján magasodó Eötvös kápolnánál és Márai kegyhelynél zárjuk
kulturális paletta
Weszely Júlia: Zenélő Erdő meséi
Fitos Dezső Társulat: János vitéz mesejáték
Kultúrmorzsa
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
Kodály Zoltán szerint a gyermek zenei nevelése kilenc hónappal a születése előtt kezdődik. Ezt vallja Weszely Júlia is, aki magánkiadásban jelentette meg Zenélő Erdő meséi című foglalkoztató könyvét, mely egy igazán tanulságos és magával ragadó történet az összefogásról, a kitartásról és a muzsika csodás erejéről.
Az írónő és alkotótársai egy olyan zenei mesekönyvet szerettek volna létrehozni, amely észrevétlenül csempészi be a legkisebbek mindennapjaiba a zenei alapműveltséget. A főhős, Taktus süni segítségével a gyerekek megismerkedhetnek a zenei alapkifejezésekkel, a hangszerekkel és a nagyzenekar felépítésével. Hogy milyen kulisszatitkok kapcsolódnak a különleges mesekönyvhöz, erről is beszélt a szerző Kovács Éva Rebeccának.
A Fitos Dezső Társulat november 10-én a Nemzeti Táncszínházban mutatja be a János vitéz című mesejátékot, amely Petőfi Sándor klasszikus művét a néptánc, a költészet és a bábművészet eszközeivel kelti új életre, és amelynek zenéjét öt zeneszerző jegyzi. A virtuóz, összművészeti táncszínházi előadás a magyar irodalom egyik legfontosabb alkotását teszi könnyen átélhetővé, miközben a szerelem, a hűség, a bátorság, a kitartás, az álmainkba vetett hit és a felnőtté válás örökérvényű kérdéseit állítja a középpontba.
Az előadás egyik rendező-koreográfusával, a Harangozó Gyula-díjas Kocsis Enikővel, valamint a szereplők közül az Iluskát alakító Fafka Júlia táncművésszel Fülöp Tamás beszélgetett a Fonó Budai Zeneházban.
Műsorunk zárásaként Kultúrmorzsa rovatunkat hallhatják, amelyben filmfesztivált, kiállítást, könyvbemutatót és egy izgalmas zenei programot is a figyelmükbe ajánl a szerkesztő, Szentimrei Kristóf.
Zenei szerkesztő: Szabó Ágnes
katolikus tudósok tanúságtétele
Beszélgetőtársunk: Takács László klasszika-filológus, a Szent István Tudományos Akadémia tagja
Szerkesztő: Tóth J. András
Négyhetente jelentkező sorozatunkban a Szent István Tudományos Akadémia tagjait mutatjuk be.
Eőljáróban néhány információ az Akadémia céljáról és történetéről:
1848. május elsején kezdte meg működését a Szent István Társulat, amely ma Magyarország legrégibb könyvkiadója. A Társulat kebelén belül 1885-ben Ipolyi Arnold püspök, alelnök kezdeményezésére jött létre a Tudományos és Irodalmi Osztály azzal a szándékkal, hogy a magyar katolikus tudósok szellemi műhelye legyen. Harminc év elteltével, 1915-ben Csernoch János hercegprímás a munka hatékonyabbá tételére azt javasolta, hogy a Tudományos és Irodalmi Osztály alakuljon át önálló intézménnyé, Szent István Akadémia néven. A munka eredetileg négy osztályban folyt. A két világháború között az Akadémia a magyar tudományos közélet meghatározó tényezőjévé vált. A kommunista rezsim alatt, 1952-ben az Akadémiát betiltották, és csak 1998-ban újíthatta meg működését. Jelenleg hat osztályban fejti ki tevékenységét: hittudományi és filozófiai; történet- és néprajztudományi; nyelv-, irodalom- és művészettörténeti; jog- és társadalomtudományi; élettudományi, valamint természettudományi területeken.
A Szent István Tudományos Akadémia ma egyházmegyei tudományos társulásként működik azzal a céllal, hogy tanúságot tegyen a keresztény értékrend szellemében művelt tudományosságról.
Fotó: Magyar Kurír
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Gomány Nórára emlékezünk
A mezőnyárádi Boldog Sándor István Kat. Ált. Isk. jubileumi ünnepsége
Mesterségem címere címá adásunkban a közelmúltban elhunyt Gomány Nórára a Miskolc - Selyemréti templom kántor- karnagyára emlékeznek Tetamanti Francesco Roland, Bognár Szamosi Erika, Piskótiné Révész Anita és a műsor szerkesztője Farkas Erzsébet.
Mustármag című műsorunkban a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola jubileumi ünnepségét idézzük fel. Szerkesztő: Pap Ildikó.
Műsorvezető: Farkas Erzsébet
Zenei szerkesztő: Vasvári Bernadett
páratlan év, évközi idő 32. hét, kedd
** Lk 17,7-10 **
Felolvassa: Varga László
Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: ,,Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz?'' Nem azt mondja-e neki inkább: ,,Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is''? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: ,,Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!
Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
A XXII. Biztosításszakmai Konferencián Nagy Koppánnyal beszélgettünk.
Riporter: Takács Bence
Október elején rendezték meg Esztergomban a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének legjelentősebb éves eseményét: a XXII. Biztosításszakmai Konferenciát és Kiállítást.
Mennyire segíti a biztosítókat a mesterséges intelligencia? Az eseményen többek között erről is kérdeztük Nagy Koppányt, a Magyar Nemzeti Bank Biztosítás és Pénztárfelügyeleti igazgatóság igazgatóját.
páratlan év, évközi idő 32. hét, kedd
** Lk 17,7-10 **
Felolvassa: Varga László
Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: ,,Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz?'' Nem azt mondja-e neki inkább: ,,Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is''? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: ,,Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!
Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
válogatás a Szent István Rádió műsorából
700 éves Szent György lovagrendről beszélget Dr. Rózsa György
Mai műsorunkban ezúttal az idén 700 éves Szent György lovagrendről beszélget Dr. Rózsa György fő levéltárossal, a lovagrend egyik tagjával az adás szerkesztője Farkas Erzsébet.
Zenei szerkesztő: Dudás Anna
Műsorvezető: Farkas Erzsébet
Illyés Gyula: Atlantisz sorsára jutottunk – Naplójegyzetek 1956–1957
Felolvassa: Szatmári Attila (10/8.)
Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
A szöveget gondozta és rendezte: E. Román Kata
Szerkesztő-dramaturg: Sárospataki Zsuzsanna