Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest május 23-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est során a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái a zeneszerző három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat a romantikus kamarazene világába.
Elektronikai eszközeink élete. Szakértőink: a MTVSZ munkatársai: Farkas Eszter és Horváth Kinga.
Szerkesztő: Szabó Csilla
A Magyar Természetvédők Szövetsége programjainak jelentős része szól arról, hogy a természetvédelem, hogyan valósítható meg otthon, az élet mely részein tehetünk a fenntarthatóságért és gyerekeknek, hogyan adható át a felelős gondolkodás. Ennek egy kevésbé köztudott ága az elektronikus eszközök előállításával, használatával és utóéletével kapcsolatos tények bemutatása. A bányászat, a gyártás, a használat és az újrahasznosítás is, mind környezeti terheléssel jár. E mellett a globális dél országainak lakosságát súlytó egészségkárosító és igazságtalan ipari tevékenységekre is fel kell hívni a fogyasztók figyelmét, hiszen sokan nem gondolnak bele, hogy elektronikai eszközök vásárlásával, ehhez is hozzájárulunk. Minderről és a fogyasztás szükségességéről beszélgetünk szakértőinkkel.
kulturális paletta
Orgona-koncertsorozat a Felsővizivárosi Szent-Anna templomban
Benyhe István: Erózió
Kultúrmorzsa
szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Ma este különleges kulturális-zenei eseménynek lehet részese, aki most regisztrál a Felsővizivárosi Szent-Anna templomban 18 óra 30 perckor kezdődő ismeretterjesztő és zenei élményt nyújtó előadás- és hangversenysorozatra. A mai este témája a francia barokk orgonazenéje. Az elhivatott, egész életét ennek a zenei ágnak szentelő fiatal orgonaművésszel Kövesdy Zsuzsa találkozott.
Minden nemzedék örök aggodalma, lesz-e, aki folytassa az általa megkezdett munkát? Fájdalmas érzés, hogy az évek hosszú során felépített, megszilárdított értékrend nem nagyon adható át, mindaz, amiért küzdöttünk, vagy amit kiharcoltunk, óhatatlanul elévül, a semmibe vész. Lehetséges-e „újban megóvni régvolt árnyakat”? – teszi fel a kérdést a Benyhe István. Az író-költővel Fazekas Gyöngyvér beszélget Erózió című kötetéről és versei hátteréről.
Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével
A váratlan fordulat
Beszélgetőtársaink:
Fülöp Tamás színművész, szinkronszínész és bemondó, valamint
Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas színművész, Magyarország Érdemes Művésze
Zenei szerkesztő: Varga Ramona
Képünkön Gregor Bernadett, fotó: MKR/Veres Ádám
Itt élünk - a vidék hangja
Mai műsorunkban Mikóházára, Bogácsra, és Tiszafüredre látogatunk.
Szó lesz a kárpáti borzderesről, valamint egy programozó matematikus életéről, de még a több mint a 200 méteres kolbász sütési technikájáról is.
A műsor végén elhangzik A nap imája.
Munkatársak: Vasvári Bernadett, Fehér József, Somosvári Eszter Anna, Papp Péter, Molnár András
húsvéti idő 4. hét, csütörtök
** Jn 13,16-20 **
Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte. Mivel ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha meg is teszitek. Nem mindnyájatokról mondom; tudom én, kiket választottam. De az Írásnak be kell teljesednie: ,,Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem'' [Zsolt 41,10]. Már most megmondom nektek, mielőtt megtörténik, hogy mikor bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem.''
A Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban egy vezetett tárlaton jártunk.
Szerkesztő: Balázs Zsanett
A történelmi alagútban berendezett kiállításon nemcsak a földalatti vasút múltjával ismerkedett meg, hanem megszólított néhány látogatót és magát a tárlatvezetőt is. A beszélgetésekből kiderül, milyen élmény ma belépni ebbe a különleges térbe, hogyan mesél a város közlekedéstörténete, és miként tud egy múzeumi séta egyszerre informatív és személyes élmény lenni.
Csoportos furulyaoktatási képzési napot tartottak tegnap tanítók számára Budapesten, a Pannonia Sacra Általános Iskolában az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Organikus Pedagógia Módszertani Központjának szervezésében. A furulyatanulás egész személyiségre gyakorolt hatásáról és a módszer lényegéről elsőként Telbisz Mártától a módszer ötletgazdájától és művelőjétől érdeklődött Hámori Kinga.
A Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban egy vezetett tárlaton jártunk.
Szerkesztő: Balázs Zsanett
A történelmi alagútban berendezett kiállításon nemcsak a földalatti vasút múltjával ismerkedett meg, hanem megszólított néhány látogatót és magát a tárlatvezetőt is. A beszélgetésekből kiderül, milyen élmény ma belépni ebbe a különleges térbe, hogyan mesél a város közlekedéstörténete, és miként tud egy múzeumi séta egyszerre informatív és személyes élmény lenni.
A Szerzetesek félórája című műsorunkban Bükkszentkeresztre látogatunk a Szent Ferenc Kisnővérei Közösséghez, ahol Czopf Éva Klára nővérrel beszélgetünk.
A Krisztuskereszt az erdőn mai adásban a sajószentpéteri Szeplőtelen Fogantatás templom harangjairól és a templom felépítéséről hallanak.
Összeállításunkat a Nap imájával zárjuk.
Munkatársak: Somosvári Eszter Anna, Bartók Beáta, Tikovits Ernő.
kulturális paletta
szerkesztő: Nagy György András
Cívis életképek
Programajánló Ars Sacra-val
Rozsda Lovag az Operettben
Tudják Önök mit jelent a szó, hogy „cívis”? Bár régebben ez a sajátos társadalmi réteg, életforma más településekre is jellemző volt, ma már szinte mindenki Debrecenhez köti a kifejezést. A hajdú-bihari székhely igyekszik is megőrizni hagyományait: immár a második tematikus kötet mutatja be a város különleges építészeti örökségét. Ehhez kapcsolódik egy kiállítás is, amely fényképeken tárja a közönség elé, azt, amit az itt lakók életéből egyébként csak a beavatottak láthatnak. A tárlat június 7-ig látogatható a MODEM-központban. Vígh Levente fotográfust Nagy György András hívta fel.
Ars Sacra; Helló Margit; barokk egyházzene és más rendezvények rövid ajánlója Zsoldos Szilviától.
A Rozsda Lovag népszerűsége szülőhelyén, Németországban olyan, mint nálunk Lázár Ervin, vagy Csukás István valamely hőséé. Igazság szerint ez a figura nem mindig bátor, de tele van érzelemmel és emberséggel - nagyon szerethető. Kalandjainak egy részét már láthatták a gyerekek a budapesti Operettszínházban. A mesemusical újabb önálló fejezete pedig május 18-tól várja a családokat. A Páncélvár őrzőjének bőrébe – pontosabban lemezburkolatába – ezúttal Dénes Viktor bújik. A színművésszel Ungvári Judit beszélgetett.
külpolitikai beszélgetések
Mesterséges intelligencia a geopolitikában
Vendégünk Buzna Viktor, a Magyar Külügyi Intézet kutatója
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
külpolitikai beszélgetések
Mesterséges intelligencia a geopolitikában
Vendégünk Buzna Viktor, a Magyar Külügyi Intézet kutatója
Szerkesztő: Pozsgai Nóra