Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Ferenc pápa: Jézus ma is imádkozik értünk című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (38/14.)
» bővebben...
0:30
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvápolók műsora Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
1:00
egyéb műsorok
„Flying Fortress” A Zalaszántón 1945-ben lezuhant bombázórepülőgép roncsairól és személyzetéről Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
Vlagyimir Putyin orosz elnök háromnapos tűzszünetet hirdetett az ukrajnai háborúban abból az alkalomból, hogy a Szovjetunió és szövetségesei nyolcvan évvel ezelőtt győzelmet arattak a második világháborúban a náci Németország felett. Moszkvában május 9-én, a második világháborús győzelem 80. évfordulóján rendezett ünnepségen 29 ország vezetője is vett részt. A második világháború egyik legnagyobb páncélos csatáját a Balatonnál vívták. 1944 decembere és 1945 márciusa között öt jelentős hadművelet is zajlott a Balaton térségében. A Balaton térségében számos légi csatát is vívtak. Minden valószínűség szerint még vagy fél tucat repülő roncsai jelenleg is valahol a Balaton fenekén lehetnek elsüllyedve. 80 éve, 1945. február 13-án szerencsétlenül járt egy amerikai nehézbombázó Zalaszántón. Ekkor ért véget Budapest ostroma és ekkor kezdődött Drezda bombázása. 2025. július 19-én a magyar–amerikai barátság és megbékélés jegyében a Zalai Lokálpatrióta Egyesület megemlékezést szervez Zalaszántón, ahol a lezuhant nehézbombázó roncsainak egyes darabjait is bemutatják. A 10 fős személyzetből ketten haltak meg. A személyzet tagjai az életüket köszönhették Merrill Eldon Barnes repülő főhadnagy, első pilótának, amiért kihúzta a zuhanó gépet a halálos pörgésből, és így lehetővé tette, hogy a legénység döntő része túlélje a katasztrófát, és kiugorjon a zuhanó repülőgépből. Sanford Erwin Losh őrmester, fedélzeti jobb oldali középső lövész a fedélzeten ragadt, Deveroux Whiple Bowman őrmester, bombavető, váltókapcsoló pedig kiugrott, de szerencsétlenül esett. Robert Elmer Edelen repülőzászlós, navigátor pedig lezuhant repülőben élte túl a katasztrófát. A Zalai Lokálpatrióta Egyesület a méltánytalanul elfelejtett több mint 215 ismert, a császári és királyi Haditengerészetnél az első világháborúban és azt megelőzően szolgált Zalai haditengerészeknek szeretne emléket állítani Keszthelyen, a Magyar Tenger partján. Szekér Imre Tibor hadtörténet-kutatóval, a Zalai Lokálpatrióta Egyesület elnökével az 1945. február 13-án Zalaszántón szerencsétlenül járt amerikai nehézbombázó történetéről és a Zalai lokálpatrióta Egyesület munkájáról beszélgettünk.
1:30
egyéb műsorok
Szerkesztő: Nyíri Kata
7 éve 25 fiatallal indult, mára több, mint 310 gyerek vesz részt a Mathias Corvinus Collegium különböző programjain Kárpátalján. A beregszászi központba jelenleg is tart a felvétel a képzésekre. A határidő június 1-je. A Mathias Corvinus Collegium Beregszászi Képzési Központjában „Édesanyák a jövőért – Közösség, család és közélet Kárpátalján” címmel rendeztek fórumot, amelyen a háborús viszonyok közötti élethelyzetben plusz feladatokat végző édesanyák voltak a középpontban. Az anyaság nem korlát, hanem lehetőség, akár a karrierépítésben is, hangoztatták a résztvevők. Összekötői találkozót tartott a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete. Az esemény jó lehetőséget teremtett a közösség megerősítésére és az együttműködés elmélyítésére is. Az egyesület másfél ezer tag családot számlál Kárpátalján. A Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyével, az erdélyi Szatmár megyével és a Tisza ETT-vel közösen a közelmúltban elnyert egy Európai Uniós pályázatot, amelynek keretében Kárpátalja számos kistérségében stratégiai fejlesztési terveket dolgoznak ki. A háború következtében Kárpátalja Ukrajnán belüli szerepe jelentős mértékben felértékelődött, mivel az ország biztonságosabb régiói közé tartozik. A napokban Beregszászon tartottak tanácskozást a felek
2:00
portré- és riportműsorok
Stépán Gábor, Bólyai-díjas gépészmérnök, a Budapesti Műegyetem professzor emeritusa Szerkesztő: Sályi András
Akinek könnybe lábadt a szeme egy szerszámgép láttán Angliában. Akinek megvan a vekkerórák Rolls-Royce-a, igaz, ma már távolról sem ébresztésre szolgál. Hogy mire? Soha sem fogják tudni kitalálni. Soha. De a műsorból kiderül. fotó: Stépán Gábor és felesége a Bólyai-díjjal hvg.hu
3:00
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
» bővebben...
3:30
irodalmi és versműsorok
irodalmi összeállítás Kányádi Sándor versei Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Versösszeállításunkban a 96 éve született Kányádi Sándor verseit hallják a szerző előadásában.
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából "Nincs Visszaút" címmel 18 részes dokumentumfilm-sorozat készült Szabó Ádám és Illés Adorján Föld körüli kerékpáros utazásáról. Az összeállítás második részében Fausztina naplójából hallhatnak részletet.
Munkatársak: Berecz Renáta, Somosvári Eszter Anna, Bartók Beáta, Tikovits Ernő
5:00
egyéb kulturális műsorok
Hunyadi - a sorozat Szerkesztő: Pál Amanda
Folytatjuk a múlt héten elkezdett beszélgetést - most a nemrég vetített Hunyadi sorozatot vettük górcső alá Kanyó Ferenccel. Negatívumok és pozitívumok egy filmrajongó történész szemével.
5:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
C év, húsvéti idő 4. vasárnap ** Jn 10,27-30 ** Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem, és én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből. Amit Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.''
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
6:00
6:01
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
» bővebben...
6:15
vallási műsorok
Ferenc pápa: Jézus ma is imádkozik értünk című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (38/15.)
» bővebben...
6:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Szikora József
» bővebben...
6:52
7:00
aktuális és hírműsorok
Ma egy nem mindennapi londoni útibeszámolót hallhatnak: Harcsa Bori életre szóló élményeiről mesél Tráser László mikrofonja előtt. Szerkesztő: Tráser László
» bővebben...
7:15
aktuális és hírműsorok
A hegyvidék templomai. Rosch Gábor helytörténésszel beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
» bővebben...
7:50
vallási műsorok
elmélkedés a mai evangéliumról
» bővebben...
8:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:04
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Új Zéland és a Csendes-óceáni szigetek nunciusa. Pintér Gáborral beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom A fából faragott sasmadár orosz népmese Felolvassa: Ruttkay Laura Rendezte: Gerbei Anita
Hangmérnök: Gera Csilla Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila Szerkesztő: Varga Andrea
9:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:04
egyéb műsorok
válogatás rádiónk archívumából A 96 esztendeje született Kányádi Sándorra emlékezünk. A Kossuth-díjas költővel 80.születésnapján készült beszélgetést idézzük fel.
» bővebben...
9:30
10:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
10:04
vallási műsorok
közvetítés Tatáról, a Szent Kereszt felmagasztalása templomból.
A szentmisét bemutatja Havassy Bálint László plébános, orgonán kísér Gombos Jánosné. A MKR és az MTVA közösen közvetít.
11:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
11:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
11:30
portré- és riportműsorok
A zöld veltelini arcai - beszélgetés Varga Tamás, soproni és Ludányi Gábor, mátrai borásszal Szerkesztő: Pesti Eszter
Mi mindenre képes a zöld veltelini? Ezt a témát járjuk körbe két fiatal, elkötelezett borásszal, akik számára meghatározó ez a szőlőfajta. A budai Nyitott Műhely nevű kulturális központban Varga Tamással, a soproni Steigler Pince borászával, valamint Ludányi Gáborral, a mátrai Gobri Pince tulajdonos-borászával fejtegettük a zöld veltelini titkait és ismerkedtünk a fajta megannyi arcával... ---- fotók: Steigler Pince; GoBri Pince (Vető Gábor); Borsmenta magazin
12:00
12:04
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
» bővebben...
13:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Az otthon ízei A csirkehús felhasználási módjai. Közelkép Bán Jánossal, írói nevén Bán Mórral, valamint Bodnár Balázs illusztrátorral beszélgetünk. Munkatársak: Kónya Éva, Hajdú Mária, Bartók Beáta, Tikovits Ernő
14:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
14:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
14:30
irodalmi és versműsorok
Mindszenty József: "Akarok lenni népem lelkiismerete" (15/14.)
Mindszenty József emlékirataiból Mécs Károly olvas fel. Készítette: Horváth János hangmérnök, Urbán Péter hangmester, Dévény Mária zenei szerkesztő, E. Román Kata dramaturg és Sárospataki Zsuzsanna rendező A sorozatot Mindszenty József hercegprímás érsek, bíboros halálának ötvenedik évfordulója alkalmából tűztük műsorra.
15:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
15:04
egyéb kulturális műsorok
irodalom, zene, színház Donizetti-bemutató az Operaházban. Részletek a Stuart Máriából Szerkesztő: Magyar Kornél
17:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
17:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Boldóczki Gábor trombitaművész Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Boldóczkli Gábor a világjáró művészek közé tartozik. Évtizedek óta nemcsak nemzetközi versenyeken, hanem koncerteken, mesterkurzusokon is öregbíti a hazai zenekultúra jóhírét. (Fotó: Veres Ádám)
18:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:04
aktuális és hírműsorok
Tóth Géza statisztikus a fiatal katolikusok földrajzi elhelyezkedéséréről hazánkban. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
18:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Szikora József
» bővebben...
19:00
19:32
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom A fából faragott sasmadár orosz népmese Felolvassa: Ruttkay Laura Rendezte: Gerbei Anita
Hangmérnök: Gera Csilla Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila Szerkesztő: Varga Andrea
20:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:04
zenei műsorok
Zenei barangolás. Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára című operáját hallják. Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára című operáját Kovács Eszter, Kováts Kolos és az Állami Hangversenyzenekar előadásában hallják. Vezényel Ferencsik János.
21:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
21:30
irodalmi és versműsorok
Mindszenty József: "Akarok lenni népem lelkiismerete" (15/14.)
Mindszenty József emlékirataiból Mécs Károly olvas fel. Készítette: Horváth János hangmérnök, Urbán Péter hangmester, Dévény Mária zenei szerkesztő, E. Román Kata dramaturg és Sárospataki Zsuzsanna rendező A sorozatot Mindszenty József hercegprímás érsek, bíboros halálának ötvenedik évfordulója alkalmából tűztük műsorra.
22:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
22:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Boldóczki Gábor trombitaművész Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Boldóczkli Gábor a világjáró művészek közé tartozik. Évtizedek óta nemcsak nemzetközi versenyeken, hanem koncerteken, mesterkurzusokon is öregbíti a hazai zenekultúra jóhírét. (Fotó: Veres Ádám)
23:00
aktuális és hírműsorok
Tóth Géza statisztikus a fiatal katolikusok földrajzi elhelyezkedéséréről hazánkban. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
23:30