kulturális paletta
szerkesztő: Fülöp Tamás
- A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása
- Essentia Artis
- Márai-hagyaték a PIM-ben
A magyar plakátművészet első aranykorát bemutató tárlat nyílt a Magyar Nemzeti Galériában. A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek részeként megnyíló, „Az Élet művészete - Szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon (1895-1914)” című kiállítás a korszak plakátművészeti és reklámgrafikai remekművei mellett megidézi a 19. és 20. század fordulójának szecessziós tárgykultúráját is. Katona Anikóval, a kiállítás kurátorával Fülöp Tamás beszélgetett.
Május 10-ig tekinthető meg a Vigadó Makovecz-termében az Essentia Artis kiállítás, a 400 kortárs művész közreműködésével megvalósuló összművészeti seregszemle, azaz a Magyar Művészeti Akadémia legutóbbi hároméves ösztöndíjas időszakát lezáró tárlat. Az egyik MMA-ösztöndíjas alkotóval, Félegyházi Zsuzsanna építész, iparművésszel Zsoldos Szilvia készített interjút.
2025 áprilisában elkezdődött Márai Sándor születésének 125. évfordulójához kapcsolódó Márai Sándor-emlékév. A Kassán született író tizennégy esztendőt töltött Budán, ezért a régi Tabán egyik megmaradt szigete, a Döbrentei utcai Virág Benedek Ház ad majd otthont az emlékév kiemelkedő eseményének, az idén novemberben nyíló állandó Márai-tárlatnak. A hagyatékról és a születendő kiállításról a Márai-hagyaték kezelőjét, Mészáros Tibort, a Petőfi Irodalmi Múzeum irodalomtörténész, muzeológusát Zsoldos Szilvia kérte mikrofon elé.
Fotó: MTI/Kocsis Zoltán
A fészkét javító madár, a konokság s az igazság kimondása - Serfőző Simonról Bakonyi Istvánnal
Szerkesztő: Nagy György András
„Megismertem a halk szavú ugyanakkor rendkívül karakterisztikus költőt és felelős magyart, aki keményen perelt a hatalommal és hűséggel szólt a gyökerekről.” Így idézi fel a csaknem 5 évtizeddel ezelőtti találkozás történetét Bakonyi István. Ő irodalomtörténészként is ennyi ideje kíséri figyelemnél több együtt rezdülő lélekkel Serfőző Simon pályáját. A róla szóló kismonográfiája második, bővített kiadása jelent meg idén. Ennek apropóján beszélgettünk székesfehérvári otthonában.
„Így teljesedik ki tehát Serfőző Simon költészete, így nyolcvan fölött” állapítja meg a kismonográfia zárófejezetében Bakonyi István. Meggyőződni erről csak olvasóként lehet. Könnyítésül egy idézet a költőtől: „S amire sokszor szavam sincsen, / csak nézem, / mint magasságából sokszor a fa, / az ember mire képes. / Verseim, kimondani / helyettem is segítsetek!”
Szerzetesek félórája
Szent Teréz és Siennai Szent Katalin hogyan tanít minket imádkozni? Verseghy Beáta Mária szerzetes nővér, a Nyolc Boldogság Közösség tagjának előadása az Országos Lelkipásztori Napok rendezvényén Esztergomban. (2. rész.)
Az előadás első része itt visszahallgatható.
Megmaradni
Folytatjuk az 1568-as erdélyi vallásbékével foglalkozó összeállításunkat.
Korábbi adásunk itt visszahallgató.
Válogatásunkat A nap imájával zárjuk.
Munkatársak: Papp Ildikó, Grunda János, Somosvári Eszter Anna, Túri Sarolta, Kvaszinger Jenő, Farkas Erzsébet
húsvéti idő 3. hét, péntek
** Jn 6,52-59 **
Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: ,,Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?'' Jézus azt felelte nekik: ,,Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog. Ezeket mondta Kafarnaumban, amikor a zsinagógában tanított.
Habemus Papam: Robert Francis Prevost személyében, aki magának a XIV. Leó nevet választotta.
XIV. Leó pápa áldása Rómának és a földkerekségnek: "Krisztus békéje legyen veletek!"
18.08 perckor fölszállt a várva várt fehér füst, megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai, a téren összegyűlt több ezer ember óriási örömujjongása közepette. Könnyek között, zászlókat lengetve ünnepeltek a hívek, várva azt, hogy a választott pápa kilépjen a bazilika loggiájára és köszöntse Rómát és a földkerekséget. Péter 267. utóda fogadta a bíborosok hódolatát, magára öltötte a fehér reverendát, imádkozott a Sixtus-kápolnában, majd Mamberti bíboros bejelentette a választott pápa nevét, ezt követően pedig az új pápa adott áldást.
Cigánycsuk, vagy csaláncsúcs (Saxicola rubicola)
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
A kórók csúcsán "diszpléjezik" -- na ezt is megtudjuk, hogy mit jelent -- és a nevét mondogatja: csuk-csuk. Bár élőhelye fogyatkozása miatt állománya is fogyóban van, de azért elég gyakori -- mégsem ismerjük.
Ma egy nem mindennapi londoni úti beszámolót hallhatnak: Harcsa Bori életre szóló élményeiről mesél Tráser László mikrofonja előtt.
Szerkesztő: Tráser László
turisztikai magazin
A Tessedik Sámuel Múzeum és filiái Szarvason
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Néhány héttel ezelőtti műsorunkban, a Szarvasi Arborétumban és a Körösvölgyi Állatparkban jártunk. A két népszerű helyszín elsősorban a természeti értékek tárháza, bemutatóhelye.
Érdemes több időt tölteni a belvárosban is. Vízparti sétányok, hangulatos utcák, műemlékek, köztéri alkotások, számos épített örökség, várja az alföldi városba látogatókat
Ilyen többek között hazánk egyetlen működőképes szárazmalma, a csodás környezetben lévő Ruzsikcsay Alkotóház, a Tessedik Sámuel Múzeum barokk épülete és a néhány éve teljesen megújult gyűjteménye. Ezekről lesz szó mai Messzelátónkban.
Cigánycsuk, vagy csaláncsúcs (Saxicola rubicola)
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
A kórók csúcsán "diszpléjezik" -- na ezt is megtudjuk, hogy mit jelent -- és a nevét mondogatja: csuk-csuk. Bár élőhelye fogyatkozása miatt állománya is fogyóban van, de azért elég gyakori -- mégsem ismerjük.
III. Nemzetközi Orgonafesztivál Budapesten
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Orgonafesztivált Budapesten a május eleje és június vége közötti időszakban. A fesztivál művészeti vezetője Mészáros Zsolt Máté Junior Príma-díjas orgonaművész, a helyszínt is adó Belvárosi Főplébániatemplom zeneigazgatója ezúttal is a nemzetközi zenei élet kiemelkedő alkotóit hívta meg. A három lengyel és egy olasz orgonaművész mellett azonban hazai kiválóságok is játszanak majd. Mészáros Zsolt Mátét azokról a koncertekről kérdeztük, melyeken ő maga is közreműködik.
Az ingyenesen látogatható hangversenyek részletes programja az orgonaművész honlapján megtalálható.
A III. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztiválról bővebben az Akvarell május 12-i műsorában hallhatnak.
Habemus Papam: Robert Francis Prevost személyében, aki magának a XIV. Leó nevet választotta.
XIV. Leó pápa áldása Rómának és a földkerekségnek: "Krisztus békéje legyen veletek!"
18.08 perckor fölszállt a várva várt fehér füst, megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai, a téren összegyűlt több ezer ember óriási örömujjongása közepette. Könnyek között, zászlókat lengetve ünnepeltek a hívek, várva azt, hogy a választott pápa kilépjen a bazilika loggiájára és köszöntse Rómát és a földkerekséget. Péter 267. utóda fogadta a bíborosok hódolatát, magára öltötte a fehér reverendát, imádkozott a Sixtus-kápolnában, majd Mamberti bíboros bejelentette a választott pápa nevét, ezt követően pedig az új pápa adott áldást.
Közélet
- Törd meg a csendet, a biztonságod a tét! mottóval szervezett konferenciát a miskolci rendőrkapitányság a kapcsolati erőszakról.
- Lehoczky Krisztiánnal, a mályi Madármentő Állomás vezetőjével a fiókaszezonról beszélgetünk.
Szerkesztő: Molnár András
------------------------------
Mindszenty József emlékirataiból Mécs Károly olvas fel.
Készítette: Horváth János hangmérnök, Urbán Péter hangmester,
Dévény Mária zenei szerkesztő, E. Román Kata dramaturg és
Sárospataki Zsuzsanna rendező
A sorozatot Mindszenty József hercegprímás érsek, bíboros halálának ötvenedik évfordulója alkalmából tűztük műsorra.
kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
Az elmúlt hét legérdekesebb témáiból válogattunk
Zenei szerkesztő: Varga Ramona
Témáink:
- Ausztráliában járt a békéscsabai Tabán Néptáncegyüttes - Farkas Tamás koreográfus járt rádiónkban
- "Már a jövőnk sem a régi" címmel látható Szász-Bányász Anna fotókiállítása a Kolta Galériában
- Egy keresztény szónok és régi barátainak különleges találkozása Adrian Plass Ezüst nyírfák c. regényében
Keresztény Film- és Könyvnapok Budapesten, május 9. és 11. között, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Tizedik alkalommal rendezik meg a Keresztény Film- és Könyvnapokat a Keresztény Filmes Misszió Alapítvány és az Etalon Film Kiadó szervezésében, május 9. és 11. között Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az esemény mottója: A remény zarándokai. A filmvetítések ingyenesen látogathatók. Műsorunkban Dancsák Viktor hitoktató, a rendezvény szakmai vezetője foglalja össze a hétvége látnivalóit.
Fotó: kefima.hu
közéleti beszélgetések
Przemyśl ostromai. Marossy Endre hadtörténésszel beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Az Osztrák–Magyar Monarchia a XIX. század közepétől az első világháborúig Przemyśl (ma Lengyelországban) körül 45 kilométer hosszan erődítmény-komplexumot épített az Orosz Birodalom katonai fenyegetése esetére. Az erőd az első világháború legsúlyosabb ostromait élte át. Przemyśl első ostroma 1914. szeptember 17-én kezdődött, és orosz vereséggel végződött. Przemyśl második ostroma 1914. november 2-án kezdődött, és orosz győzelemmel végződött. Przemyśl harmadik ostroma 110 éve, 1915. május 31-étől osztrák–magyar és német csapatok támadták az erődöt, amelyet június 3-án foglaltak vissza az oroszoktól. Marossy Endre hadtörténésszel beszélgetünk.
közéleti beszélgetések
Dobos Lászlóval és Gulyás András Zoltánnal a Jászok Egyesületéről és a Jász Múzeumról beszélgettünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
A Jászság Magyarország szívében, a Duna-Tisza közén helyezkedik el. A kistájon 18 település található és mintegy 80 ezer ember él. Jász települések azonban nem csak a Jászságban találhatóak. A Jászok Egyesülete, a szülőföldjükről elszármazott és otthon élő jászok közötti intézményes kapcsolatot megteremtő szervezet 1921-ben alakult meg Budapesten. Az egyesület vezetője dr. Czettler Jenő agrárközgazdász, egyetemi tanár, akadémikus, a képviselőház alelnöke volt. Az egyesület tagjainak célja, hogy hozzájáruljanak a jász kultúra és hagyományok ápolásához, megőrzéséhez. A Jászok Egyesülete havi rendszerességgel tartja összejöveteleit Budapesten. Legutóbb a Pest vármegyei Vármegyeházán április 30-án találkoztak. Dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének elnöke bevezetőjét követően, az összejövetelen előadást tartott Gulyás András Zoltán régész, a 150 éves Jász Múzeum igazgatója, aki előadásában bemutatta a múzeum történetét, jelenét és fejlesztési terveit. (További információ: https://jaszokegyesülete.hu és https://www.jaszmuzeum.hu)
A tanácskozásról műsorunknak interjút adott dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének elnöke és Gulyás András Zoltán régész, a Jász Múzeum igazgatója.
Az Amerikai diplomaták Mindszenty bíborosról 1957-1970 című forráskiadásról
Szerkesztő: Tóth János András
Most kedden volt ötven éve, hogy visszaadta lelkét Teremtőjének Isten Szolgája, Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása.
A kerek évforduló alkalmából egy 2020-ban rögzített felvételünket hallgathatják meg újra, melyben a fenti címmel megjelent kötetről beszélgettünk annak egyik szerkesztőjével, Somorjai Ádám bencés szerzetessel, az erkölcsteológia római doktorával, aki 20 éven át a Vatikáni Államtitkárság, illetve annak levéltárának is munkatársa volt.
A Magyar Napló így írt a gondozásában megjelentetett kötet ismertetőjében:
"Mindszenty bíboros az amerikai követségen majd’ 15 esztendőt töltött, s ezt a periódust az emlékirataiban „azylum”-nak nevezte, az amerikai diplomaták pedig „menedék”-nek (refuge). Az Amerikai Nemzeti Levéltárban őrzött vonatkozó forrásokat kutathatóvá válásuk után kezdték tanulmányozni a szerzők. Azonnal feltűnt számukra ez a véleménykülönbség és az, hogy nem csupán ebben a kérdésben volt eltérő a két fél véleménye. A budapesti követségi tartózkodás számos életközeli dokumentumot tartalmaz. A bíboros itteni tartózkodását jól dokumentálja a „Duty Log”, az ügyeletes tiszt kézikönyve, amelyben a követségi tartózkodásra vonatkozó dokumentációnak egy újabb szempontja kerekedik ki: az amerikaiak számára fontos iratok, elsősorban abból a szempontból, hogy mi a halaszthatatlan teendő akkor, ha a bíboros olyan időpontban tesz rendkívüli kezdeményezést, amikor az apparátus nem tartózkodik a követség épületében, és az ügyeletes tisztnek magára hagyva kell cselekednie. Ez a naptárszerű összeállítás tehát forgatókönyv a rendkívüli esetek kezelésére, továbbá arra, hogyan alakul a bíboros elképzelése jövőjéről, különösen pedig a követség elhagyásáról. Ezért személyére és levelezésére vonatkozóan minden fontos és idáig figyelmen kívül hagyott információt dokumentál ez a kézikönyv, amely hivatkozik a vonatkozó táviratokra és levelekre, ezen kívül pedig betekintést enged az amerikai diplomaták szempontjaiba, egymás közti kapcsolat tartására."