Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Ferenc pápa: Jézus ma is imádkozik értünk című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (38/7.)
» bővebben...
0:30
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvi rovat Különleges szótárak, hasonmás verseskötetek és a Szent István könyvhét- interjú Szerkesztő: Nagy György András
Előzményét a sznobszótárt, annak idején sokan furcsálkodva fogadták, sőt volt, aki provokatívnak tartotta - merthogy olyan kifejezéseket ajánlott, amelyeknek általában az elkerülésére szoktak biztatni a nyelvápolók. A közhelyek most még nyomdában lévő gyűjteményére magam is kissé rácsodálkoztam, de Kiss Gáborral a Tinta Könyvkiadó vezetőjével beszélgetve meggyőződhettem arról, hogy korántsem adták fel az értékmegőrzést, sőt. Önök szerint van olyan pongyola fogalmazás, ami még 'megtűrhető'? Vagy mondhatnánk máshogy is? H. Tóth Tibor jegyzete.
1:00
egyéb közéleti műsorok
A Sárvári Irodalmi Táboról Mezey Katalin Szerkesztő: Szikora József
Idén már negyvennyolcadik alkalommal zajlott le Sárváron a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat és Tábor elnevezésű rendezvény. Hogyan kezdődött e közel ötvenéves irodalmi rendezvény, mi a szerepe ebben Srávárnak? Lett-e az egykor sárvári költőpalántákból koszorús költő, s feltételezhető-e hasonló a mai fiatal pályázókról? Többek között e témákról beszélgetünk Mezey Katalin Kossuth-díjas költővel, aki kezdet óta résztvevője,az utóbbi évtizedekben pedig a szervezőmunka mellett zsűrielnöke is Sárvári Irodami Tábornak.
1:30
egyéb műsorok
Szerkesztő: Nyíri Kata
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének célja, hogy összefogja és megszervezze a kárpátaljai magyar fiatalságot. Ennek érdekében a napokban sor került az ugocsai Verbőcön a Tiszaújlaki Kistérség alapszervezetének alakuló ülésére Támogatásukról és szolidaritásukról biztosították a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget és a kárpátaljai magyar közösséget a külhoni magyar szervezetek a KMKSZ 35. beregszászi közgyűlésén. Összekötői találkozót tartott a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete. Az esemény jó lehetőséget teremtett a közösség megerősítésére és az együttműködés elmélyítésére is. Az egyesület másfél ezer tag családot számlál Kárpátalján. A velük való kapcsolattartásban elengedhetetlen az összekötők közreműködése, akiknek a munkája hozzájárul a közösség összetartásához és a programok sikeres megvalósításához. Ismét Kárpátalján járt Tóth Péter Lóránt. A kunszentmiklósi versvándor a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület meghívására érkezett az Ung-vidékre. Tóth Péter Lóránt 14 éve járt először Kárpátalján.
2:00
portré- és riportműsorok
Dubóczky Gergely karmesterrel beszélget Máry Szabó Eszter. Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Dubóczky Gergely hazánk egyik legsokoldalúbb és leginnovatívabb karmestere. Jelenleg a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője. Rendszeres résztvevője a hazai koncertéletnek, külföldön is fellép, emellett saját együttesével, a Budapest Sound Collective-vel mutat be különleges, olykor összművészeti előadásokat. A hagyományos repertoár mellett elkötelezett híve a barokk és a kortárs zenének is. Számos kortárs mű ősbemutatója fűződik nevéhez, emellett gyakori közreműködője különböző színházi produkcióknak és operaelőadásoknak is. 2016 nyarán Portugáliában az Atlantic Coast Karmesterversenyen első díjat nyert. Két évig a Nemzeti Filharmonikusok asszisztens karmestere volt Kocsis Zoltán mellett. 2009 óta a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekarának művészeti vezetője és karmestere.Több jótékonysági koncert szervezője és résztvevője. Az elmúlt években szinte az összes jelentpsebb magyar zenekart dirigálta.
3:00
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
» bővebben...
3:30
irodalmi és versműsorok
irodalmi összeállítás Máriás versek Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
» bővebben...
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából Szószóló című műsorunk, Szent Fausztina Kowalska naplója
Mai összeállításunkban Szószóló című közéleti magazin műsorunkat hallják Bérczessy András szerkesztésében, melyben az egri Pótkerék zenekar jubileumi koncertje kapcsán beszélgetünk az 50 évvel ezelőtt alakult együttesről. Ezután Szent Fausztina Kowalska nővér naplójából olvas fel Dér Gabriella színművésznő. Szerkesztő: Somosvári Eszter Anna Műsorvezető: Berecz Renáta Zenei szerkesztő: Vasvári Bernadett
5:00
egyéb kulturális műsorok
Hunyadi János - a történelmi alak és a regényhős Szerkesztő: Pál Amanda
Milyen legyen egy történelmi regény, ami szórakoztat is? Mit tudunk a törökverő hősről, Hunyadi Jánosról? Miért látjuk őt gáncstalan lovagnak? Megpróbálunk a sztereotípiákon túlmerészkedni Kanyó Ferenc történésszel. A beszélgetést a jövő héten folytatjuk.
5:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
C év, húsvéti idő 3. vasárnap ** Jn 21,1-19 ** Ezek után Jézus ismét megjelent a tanítványoknak a Tibériási tengernél. Így jelent meg: Együtt volt Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívnak, a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, és még másik kettő a tanítványai közül. Simon Péter azt mondta nekik: ,,Megyek halászni.'' Azok azt felelték: ,,Megyünk veled mi is.'' Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a tanítványok nem tudták, hogy Jézus az. Jézus azt mondta nekik: ,,Fiaim, nincs valami ennivalótok?'' Azt felelték: ,,Nincsen!'' Ő ekkor azt mondta nekik: ,,Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!'' Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt. Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: ,,Az Úr az!'' Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert mezítelen volt, és a tengerbe vetette magát. A többi tanítvány pedig tovább hajózott, mert nem voltak messze a szárazföldtől, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és vonták magukkal a halakkal telt hálót. Amikor partra szálltak, égő parazsat pillantottak meg, rajta halat és kenyeret. Jézus azt mondta nekik: ,,Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok!'' Erre Simon Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely meg volt tömve százötvenhárom nagy hallal. És bár ennyi volt, nem szakadozott a háló. Jézus azt mondta nekik: ,,Gyertek, egyetek!'' A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: ,,Ki vagy te?'' Tudták ugyanis, hogy az Úr az. Jézus odament, fogta a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanígy a halat is. Jézus ekkor már harmadszor jelent meg a tanítványainak azóta, hogy föltámadt halottaiból. Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétert: ,,Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?'' Ő azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!'' Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd bárányaimat!'' Majd másodszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?'' Azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!'' Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd juhaimat!'' Aztán harmadszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?'' Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte őt: ,,Szeretsz-e engem?'', és azt felelte: ,,Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek!'' Ekkor így szólt: ,,Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Ha azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.'' Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: ,,Kövess engem!''
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
6:00
6:01
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
» bővebben...
6:15
vallási műsorok
Ferenc pápa: Jézus ma is imádkozik értünk című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (38/8.)
» bővebben...
6:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Tóth János András
» bővebben...
6:52
7:00
egyéb műsorok
Imádkozzunk a Szentatyáért! Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Ferenc pápa 2025. április 21-én, húsvéthétfőn a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. Országszerte szentmiséket mutatnak be a Szentatya lelki üdvéért. A föld sójában Spányi Antal és Fábry Kornél püspökök, valamint Kotschy Balázs idézik fel a személyes találkozások emlékét, a pápa közvetlenségét és azokat a lelki gyümölcsöket, amelyek magyarországi látogatása során termettek.
7:15
aktuális és hírműsorok
"Maga volt az evangélium! - Kránitz Mihály professzorral beszélgetünk Ferenc pápáról. . Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
» bővebben...
7:50
vallási műsorok
elmélkedés a mai evangéliumról
» bővebben...
8:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:04
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Ferenc pápa temetésének előestéjén a terézvárosi temoplomban is elbúcsúztak a pápától. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Lázár Ervin: Berzsián és Dideki Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter Rendező: E. Román Kata (11/7.)
Hangmérnök: Tánczos Tamás Zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa Szerkesztő: Varga Andrea
9:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:04
egyéb műsorok
válogatás rádiónk archívumából Nagy Gáspár költőre emlékezünk születésének 76. évfordulóján
» bővebben...
9:30
10:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
10:04
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a Kőbányai Szent László templomból.
A szentmisét bemutatja Repcsik Gyula plébános.
11:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
11:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
11:30
portré- és riportműsorok
Hogyan kell koreai módra főzni? Beleznay Katalinnal ezt járjuk körül. Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
Milyen alapanyagok, technológiák, ízvilág jellemzi ezt a távol-keleti konyhát? Beleznay Katalin több mint két évtizede foglalkozik ennek az ázsiai országnak a kultúrájával, és a főzőtanfolyamok vezetőjeként már 2018 óta tanítja az érdeklődőket a koreai fogások fortélyaira. A budapesti Koreai Kulturális Központ tankonyhájában először abba hallgattunk bele, milyen feladatot kaptak aznap a résztvevők.
12:00
12:04
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
» bővebben...
13:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából Évezredek asztalánál, Közelkép című műsoraink
Mai összeállításunkban először Évezredek asztalánál című gasztronómiai műsorunkat hallják, melyben a szakácskönyvek kialakulásának történetéről beszélget Dr. Tóth Arnold néprajzkutatóval az adás szerkesztője Farkas Erzsébet. Ezután Közelkép című műsorunk következik, melyben Fodor Andreával, a FOCEONSZ elnökével beszélgetünk. Szerkesztő: Hajdú Mária Végül a Nap imája hangzik el. Műsorvezető Berecz Renáta Zenei szerkesztő: Vasvári Bernadett
14:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
14:04
zenei műsorok
Az édesanyákat köszöntjük mai verses, zenés összeállításunkkal. Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
» bővebben...
14:30
irodalmi és versműsorok
Mindszenty József: "Akarok lenni népem lelkiismerete" (15/7.)
Mindszenty József emlékirataiból Mécs Károly olvas fel. Készítette: Horváth János hangmérnök, Urbán Péter hangmester, Dévény Mária zenei szerkesztő, E. Román Kata dramaturg és Sárospataki Zsuzsanna rendező A sorozatot Mindszenty József hercegprímás érsek, bíboros halálának ötvenedik évfordulója alkalmából tűztük műsorra.
15:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
15:04
egyéb kulturális műsorok
irodalom, zene, színház Schubert arcai - szimfóniák zenekarra és vonósnégyesre Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
17:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
17:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Virág-zenék Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Anyák naopjára virágokról "szóló" zenéket válogattunk - nemcsak ismert, népszerű kompoziciókat, hanem arra méltóakat is, több műfajból. Isten éltesse ezzel is az Anyukákat!
18:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:04
aktuális és hírműsorok
Melo Lajos domonkos szerzetessel a római Santa Maria Maggiore-bazilika magyar gyóntatójával beszélgetünk Ferenc pápa temetéséről és az azóta eltelt napokról. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Április 26-án szombaton helyezték végső nyugalomra Ferenc pápát Rómában a Santa Maria Maggiore-bazilikában. Vasárnap óta a hívek folyamatosan érkeznek, hogy imádkozzanak a Szentatya sírjánál. Melo Lajos a felvidéki Szereden született, 1973-ban szentelték pappá, 2000 óta lát el gyóntatói szolgálatot ebben a templomban, ahol a magyar mellett további hat nyelven gyóntat. Tavaly óta a helyi domonkos közösség perjele.
18:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Tóth János András
» bővebben...
19:00
19:32
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Lázár Ervin: Berzsián és Dideki Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter Rendező: E. Román Kata (11/7.)
Hangmérnök: Tánczos Tamás Zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa Szerkesztő: Varga Andrea
20:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:04
zenei műsorok
Anyák-napi bokréta Szerkesztő: Magyar Kornél
21:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
21:30
irodalmi és versműsorok
Mindszenty József: "Akarok lenni népem lelkiismerete" (15/7.)
Mindszenty József emlékirataiból Mécs Károly olvas fel. Készítette: Horváth János hangmérnök, Urbán Péter hangmester, Dévény Mária zenei szerkesztő, E. Román Kata dramaturg és Sárospataki Zsuzsanna rendező A sorozatot Mindszenty József hercegprímás érsek, bíboros halálának ötvenedik évfordulója alkalmából tűztük műsorra.
22:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
22:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Virág-zenék Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Anyák naopjára virágokról "szóló" zenéket válogattunk - nemcsak ismert, népszerű kompoziciókat, hanem arra méltóakat is, több műfajból. Isten éltesse ezzel is az Anyukákat!
23:00
aktuális és hírműsorok
Melo Lajos domonkos szerzetessel a római Santa Maria Maggiore-bazilika magyar gyóntatójával beszélgetünk Ferenc pápa temetéséről és az azóta eltelt napokról. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Április 26-án szombaton helyezték végső nyugalomra Ferenc pápát Rómában a Santa Maria Maggiore-bazilikában. Vasárnap óta a hívek folyamatosan érkeznek, hogy imádkozzanak a Szentatya sírjánál. Melo Lajos a felvidéki Szereden született, 1973-ban szentelték pappá, 2000 óta lát el gyóntatói szolgálatot ebben a templomban, ahol a magyar mellett további hat nyelven gyóntat. Tavaly óta a helyi domonkos közösség perjele.
23:30