Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Herbert Madinger: Térj vissza! című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (36/36.)
» bővebben...
0:30
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvápolók műsora Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
1:00
egyéb műsorok
„Inkluzív” és „Nyugat-konform” kormányzási törekvések Szíriában Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
„Inkluzív” és „Nyugat-konform” kormányt akar megvalósítani Szíriában a Hay'at Tahrir al-Sham (HTS). Emellett a Nyugatnak sem érdeke, hogy a mostani helyzetben megbukjon a szíriai kormány, mert ha elveszíti az uralmat az ország egy jelentős része felett, nem lesz központi hatalom, menekültek indulhatnak meg újra a környező országok, akár Európa irányába is. Ennek legnagyobb kárvallottjai pedig a keresztény közösségek lennének, mert ők nem militarizáltak, és szétszórva élnek – mondta rádiónknak dr. Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője. Az új kormány tevékenységére Törökország és az Egyesült Államok is áldását adta. Annál is inkább, mert Törökország 2028-ban választásokra készül, így Erdoğan török elnöknek szüksége van a törökországi kurdok, így a Kurd Munkáspárt támogatására is. Törökország ennek érdekében kiegyezett a kurdokkal. Az amerikaiak így közvetlen befolyást szerezhetnek Damaszkuszban. Ez is szavatolhatja a kormány „legitimitását”, Nyugat-konformitását. Emellett nyugati egyetemeken szerzett diplomával rendelkező egykori szíriai ellenzéki politikusok kaptak helyet az új szír kormányban, amely új alkotmányában a kisebbségek védelmét is biztosítja majd. Ezen kívül a korábbi an-Nuszra Front szíriai iszlamista szervezet, mely az Al-Kaidához kötődött, 2016-ban megszakította kapcsolatát a nemzetközi dzsihádot hirdető szervezetekkel, majd Hay'at Tahrir al-Sham néven politikai céljait Szíria határain belül fogalmazta meg. Dr. Sayfo Omarral, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetőjével, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatójával beszélgettünk.
1:30
egyéb műsorok
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
2:00
portré- és riportműsorok
Kovács Dénes hegeművészre emlékezünk lemezfelvételeivel (Szenthelyi Miklóssal, Sebestyén Ernővel) Szerkesztő: Magyar Kornél
3:00
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
» bővebben...
3:30
irodalmi és versműsorok
irodalmi összeállítás Németh László versei Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
» bővebben...
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Szószóló című műsorunkban egy érdekes könyvet ajánlunk hallgatóink figyelmébe, mely bemutatja az esztergomi ferences gimnázium történetét. Szó lesz még a miskolci katolikus iskolák teremtésvédelmi felelőseinek találkozójáról s megtudhatjuk, mikorra készülnek el a sárospataki bazilika színes üvegablakai. Lélekszava című műsorunkban a Megváltásról szóló elmélkedésünk második része következik. A megváltásról az Újszövetség szóhasználatában, valamint dogmatikailag a megváltásról Kormos Csaba atya gondolatait hallják. Munkatársak: Bérczessy András, Sinkovics Andrea, Bartók Beáta, Molnár András.
5:00
egyéb kulturális műsorok
Borsos Adrienn-nel, a Mántavölgyi Virágoskert történetéről Szerkesztő: Pál Amanda
Hogyan születik egy zalai zsákfaluban ragyogó virágoskert? Mi a titka hosszú életű, friss bazsarózsának? Miért érdemes virtuálisan is kertszerető közösségeket építeni? Egyebek mellett erről is beszélgettünk egy madárcsicsergős helyszíni interjúban az obornaki Mántavölgyi Virágoskert megálmodójával, Borsos Adrienn-nel.
5:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
C év, húsvéti idő 2. vasárnap ** Jn 20,19-31 ** Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!'' Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: ,,Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.'' Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: ,,Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.'' Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: ,,Láttuk az Urat!'' Ő azonban így szólt: ,,Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!'' Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: ,,Békesség nektek!'' Azután azt mondta Tamásnak: ,,Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!'' Tamás azt felelte: ,,Én Uram és én Istenem!'' Jézus erre azt mondta neki: ,,Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.'' Jézus még sok egyéb jelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit által az ő nevében életetek legyen.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
6:00
6:01
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
» bővebben...
6:15
vallási műsorok
Ferenc pápa: Jézus ma is imádkozik értünk című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (38/1.)
» bővebben...
6:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
6:52
7:00
aktuális és hírműsorok
A jeruzsálemi Szent Sír-templom régészeti feltárása során egy kétezer éves kert maradványaira bukkantak. Benyik György teológus professzorral beszélgetünk. Szerkesztő: Tráser László
„Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig új sírbolt, amelybe még senkit sem temettek. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda helyezték Jézust.” – olvasható a János evangéliumban.
7:15
aktuális és hírműsorok
Kocsis Fülöp metropolita Ferenc pápáról. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
» bővebben...
7:50
vallási műsorok
elmélkedés a mai evangéliumról
» bővebben...
8:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:04
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Harmath Károly újvidéki ferences Ferenc pápáról. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Benedek Elek: A szalmakirály Felolvassa: Kálloy-Molnár Péter Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (2/2.)
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Szerkesztő: Varga Andrea
9:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:04
egyéb műsorok
válogatás rádiónk archívumából A 197 éve e napon elhunyt Alpár Ignác műépítészre emlékezünk - talán leghíresebb épületében, a városligeti Vajdahunyadvárban készült beszélgetéssel.
» bővebben...
9:30
10:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
10:04
vallási műsorok
Közvetítés Monostorapátiból a Nepomuki Szent János templomból A szentmisét bemutatja Illés Sándor pl
11:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
11:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
11:30
portré- és riportműsorok
Aki rákapott a gasztronómia ízére - avagy a jó pacal titka Szerkesztő: Nagy György András
Közíró, jogász, politológus; a magyar sorskérdések elemzője – vagyis Borbély Zsolt Attila. Gasztroblogger, étteremkritikus, bortudor; a minőségi finomságok kedvelője azaz Dorozsmai Endre. Egy televízióban ezek után villódznának a fények, írásban óriásira ugrana a betűméret, egy kereskedelmi rádióban jönne a dobpergés, majd annak kikiáltása, hogy a két személy ugyanaz! Ám erre semmi szükség, hiszen akik ismerik a munkásságát -és igen sokan vannak ilyenek- azok tudják; ráadásul a nyilvános önleleplezést már egy jó ideje meglépte. Beszélgetőtársamat aradi otthonában hívtam fel.
12:00
12:04
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
» bővebben...
13:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Az otthon ízei című gasztronómiai műsorunkban többek között a gölődin leves elkészítését és burgonyával készített tésztákat ismerhetnek meg. Közelkép című portréműsorunkban két fiatal tanúságtételét hallják. Összeállításunkat a Nap imájával zárjuk. Munkatársak: Kónya Éva, Somosvári Eszter Anna, Bartók Beáta, Molnár András.
14:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
14:04
zenei műsorok
Részletek Andrew Lloyd Webber Requiemjéből Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
14:30
irodalmi és versműsorok
Ajándék és titok Epizódok II. János Pál pápa életéből. (34/34.)
A Szentatya önéletrajzi írásából Szélyes Imre olvas fel. Közreműködik: Jónás Gabriella és Péter Ferenc Munkatárs: Koncz Éva Az összeállítást Horváth János, Bolla Milán, Poór Tünde és Sárospataki Zsuzsanna készítette. A sorozatot Szent II. János Pál pápa halálának huszadik évfordulója alkalmából tűztük műsorra.
15:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
15:04
egyéb kulturális műsorok
irodalom, zene, színház Assisi Szent Ferenc emlékezete Szerkesztő: Sárospataki Zsuzsanna
A prózai szemelvényeket Egri Bálint, Dunai Tamás és Bubik István olvassa fel. Közreműködik: Sipos Magdi és Harcsik Róbert Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta Az összeállítást Ferenc pápára emlékezve tűztük műsorunkra, aki Szent Péter utódaként Assisi Szent Ferenc előtt tisztelegve választotta a Ferenc nevet.
17:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
17:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Kálmándy Mihály Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Az Opera bariton főszerepeket éneklő kíváló művésze gazdag karrierrel büszkélkedhet.. Beszélgetésünk közben a legnépszerűbb szerepeiből kapunk ízelitőt.
18:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:04
aktuális és hírműsorok
Veres András püspök Ferenc pápáról. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
18:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
19:00
19:32
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Benedek Elek: A szalmakirály Felolvassa: Kálloy-Molnár Péter Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (2/2.)
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Szerkesztő: Varga Andrea
20:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Boros Attila
» bővebben...
21:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
21:30
irodalmi és versműsorok
Ajándék és titok Epizódok II. János Pál pápa életéből. (34/34.)
A Szentatya önéletrajzi írásából Szélyes Imre olvas fel. Közreműködik: Jónás Gabriella és Péter Ferenc Munkatárs: Koncz Éva Az összeállítást Horváth János, Bolla Milán, Poór Tünde és Sárospataki Zsuzsanna készítette. A sorozatot Szent II. János Pál pápa halálának huszadik évfordulója alkalmából tűztük műsorra.
22:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
22:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Kálmándy Mihály Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Az Opera bariton főszerepeket éneklő kíváló művésze gazdag karrierrel büszkélkedhet.. Beszélgetésünk közben a legnépszerűbb szerepeiből kapunk ízelitőt.
23:00
aktuális és hírműsorok
Veres András püspök Ferenc pápáról. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
23:30