Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Herbert Madinger: Térj vissza! című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (36/8.)
» bővebben...
0:30
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvápolók műsora Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
1:00
egyéb műsorok
Végjáték a sivatagban Dr. Kemény Gyula (1884–1938) ezredorvos palesztinai naplója Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
1914 nyarától, a boszniai Bilekből indulva a szerbiai harcokon, majd az olasz fronton vívott 1915–1916-os Isonzó melletti csatákon keresztül az 1918-as palesztinai kalandon át a 1919 januári budapesti hazatérésig kísérhetjük nyomon dr. Kemény Gyula ezredorvos első világháborús történetét. Naplói és fotói hiánypótló kordokumentumok. Március 10-én mutatta be a Nagy Háború Kutatásért Közhasznú Alapítvány a budapesti Yunus Emre Török Kulturális Intézetben Nagy Háború Könyvek sorozatának 8. darabját. Végjáték a sivatagban – Dr. Kemény Gyula palesztinai naplója címmel jelent meg az első világháborúban szolgáló ezredorvos harmadik, befejező naplója az első világháborúról. A palesztinai napló három, tintaceruzával írt kézírásos füzet. A kötetet az ezredorvos hagyatékának további részét képező gazdag fotóanyag egészít ki. aa téma különleges, nemzetközileg is jelentős forrásanyag. Kemény Gyula 1918 tavaszától a Közel-Keletre szánt Orientkorpsnál (Keleti Hadtest) szolgált. Egy tüzérkülönítmény orvosaként augusztus 7-én Belgrádból vasúton Palesztina felé indult. Beszámolt a palesztinai front éghajlati viszonyairól, a betegségekről, érzékletes képet festett a keleti bazárokról, az élelmezés és a vízhiány kérdéseiről, de leírást adott a trópusi malária veszélyeiről is. 1918 végén megörökítette Konstantinápoly antantmegszállását, amelyre november 28-án került sor. Az Oszmán Birodalom 1918. október 30-án fegyverszünetet kötött. Végigkísérte az osztrák–magyar katonák rövid ideig tartó hadifogságát, majd a Monarchia katonáinak az antant védőszárnya alatti hazatérését. Dr. Pintér Tamás történész–levéltárossal, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának osztályvezetőjével és a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnökével beszélgettünk.
1:30
egyéb műsorok
Szerkesztő: Nyíri Kata
Berecz András, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas énekes, mesemondó ismét ellátogatott Kárpátaljára, hogy a mostani nehéz időkben a helyi magyar közösségnek nevetést, bölcsességet és lelki erőt adjon meséi által, amit szívügyének tekint. Magyar kormány támogatásból újult meg a Munkács mellett található Beregrákosi gimnázium tornaterme. A felújítási munkálatokat a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta. Kisbuszt adományozott a Munkácsi Római Katolikus Szent István Líceumnak a Miniszterelnökség. 93 kárpátaljai tanár részesült a Kulturális és Innovációs Minisztérium Köbüki tehetséggondozó ösztöndíjában. A minisztérium 2024-ben hirdette meg a Köbüki Kárpát-medencei tehetséggondozó tanári ösztöndíjat.
3:00
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
» bővebben...
3:30
irodalmi és versműsorok
irodalmi összeállítás 125 éve született Szabó Lőrinc Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
» bővebben...
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Szószóló - Konferencia Wágner Viktória szociális testvér emlékére a Sapientián; - Mezőkövesdi Szentségimádási órák; - Környezetvédelmi és államszimulációs versenyek A lélek szava - gondolatok a keresztény életről A legszebb és legismertebb katolikus imákról Kormos Csaba atya elmélkedését hallgathatják meg. 3. rész - A rózsafüzér Munkatársak: Bérczessy András, Bartók Beáta, Karkus István, Berecz Renáta, Sinkovics Andrea, Molnár András
5:00
egyéb kulturális műsorok
Fekete István: Hajnal Badányban című könyvéről beszélgetünk Paár Ádám történész-politológussal, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársával Szerkesztő: Pál Amanda
Lélekemelő, minden hamis romantikától mentes felnövéstörténet - emellett sodálatos természeti leírásokban gazdag Fekete István könyve.
5:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
C év, nagyböjt 4. vasárnap ** Lk 15,1-3.11-32 ** Vámosok és bűnösök is mentek hozzá, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: ,,Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik.'' Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik: Azután így szólt: ,,Egy embernek volt két fia. A fiatalabb azt mondta apjának: ,,Apám! Add ki nekem az örökség rám eső részét!'' Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát. Miután mindent elpazarolt, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához, aki kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a disznókat. Szeretett volna jóllakni a disznók eledelével, de abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt, és azt mondta: ,,Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!'' Föl is kerekedett, és elment apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. A fiú így szólt hozzá: ,,Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened; már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.'' Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: ,,Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Azután hozzátok elő a hízlalt borjút, vágjátok le, együnk és vigadjunk, mert ez a fiam meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.'' Aztán elkezdtek vigadozni. Az időseb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazatérőben a házhoz közeledett, meghallotta a zeneszót és táncot. Odahívott egyet a szolgák közül, és megkérdezte, hogy mi történt. Az így válaszolt neki: ,,Megjött az öcséd, és apád levágta a hízlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza.'' Erre az megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött, és kérlelte. Ő azonban ezt mondta apjának: ,,Lásd, hány esztendeje szolgálok neked, soha meg nem szegtem parancsodat, mégsem adtál nekem soha egy kecskét sem, hogy mulathassak barátaimmal. De amikor megjött ez a te fiad, aki a vagyonodat parázna nőkre költötte, levágattad neki a hízlalt borjút.'' Ő azonban azt mondta neki: ,,Fiam! te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.''''
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
6:00
6:01
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
» bővebben...
6:15
vallási műsorok
Herbert Madinger: Térj vissza! című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (36/9.)
» bővebben...
6:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Szikora József
» bővebben...
6:52
7:00
egyéb műsorok
Böjtölésünknek hatása van közösségeinkre, kapcsolatainkra Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Van-e a böjtnek közösségi hatása? Segít-e abban, hogy felhagyjunk a fölösleges dolgok szeretetével, a békétlenségeinkkel. Hogyan tudjuk böjttel a közösség javát szolgálni, tudunk figyelni böjtölés közben egymásra? A föld sójában Spányi Antal püspök nagyböjti gondolatai a böjtölés közösségi dimenzióiról szólnak.
7:15
aktuális és hírműsorok
Szanyi Brigittával, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum igazgatójával beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
» bővebben...
7:50
vallási műsorok
elmélkedés a mai evangéliumról
» bővebben...
8:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:04
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban In memoriam Kálmán Bertalan OFM (1956-2025) Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Jacob Streit: Ferenc Felolvassa: Pápai Erika Hangmester: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta Rendező és szerkesztő: Varga Andrea (2/2.)
» bővebben...
9:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:04
egyéb műsorok
válogatás rádiónk archívumából Ágai Karola operaénekesnőre emlékezünk születésének 98. évfordulóján.
» bővebben...
9:30
zenei műsorok
Ágai Karola felvételeiből válogatunk.
10:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
10:04
vallási műsorok
közvetítés Magyaralmásról a Nagyboldogasszony templomból. A szentmisét bemutatja Mórocz Tamás kanonok, plébános. A MKR és a MTVA közösen közvetít.
11:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
11:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
11:30
portré- és riportműsorok
Eger lelke - avagy a szóláti olaszrizling új korszaka Szerkesztő: Nagy György András
Nagy-Hatát, Kántor-tag, Csutaj – dűlők valahol 230 és 260 méter tengerszint feletti magasságban. A 13-dik században már írásban megemlített Egerszólát az 1552-es várostrom után elnéptelenedett, majd újraéledt. A borászat térképére is visszahelyezné a települést Dobos Attila, aki maga is sajátos utat bejárva úgy döntött: egy olyan vállalkozást alapít, ami a bor, a gasztronómia és a kultúra találkozási pontja lehet. A helyszínen járva- ahol még minden nagyon új – az Egersoul tulajdonosa lelkesen magyarázta a további terveket: az újabb épületrészektől, a tökéletes páratartalom megteremtésén át a székek színéig. Közen többször egyeztetett munkatársaival, akik a hordók körül sürgölődtek. De azért természetesen jutott időnk arra is, hogy leüljünk beszélgetni. Fotók: Egersoul és Katolikus rádió
12:00
12:04
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
» bővebben...
13:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Otthon ízei A levenduláról és annak hasznosításáról Sülye Károlyné Klárikával beszélgetünk. Közelkép Portréműsorunk vendége: Pintér-Dezső Marcsi életmódtréner Összeállításunkat A nap imájával zárjuk. Munkatársak: Kónya Éva, Hajdu Mária, Túri Sarolta, Molnár András
14:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
14:04
zenei műsorok
Musical-kalauz: Rockmusical a szigetvári hősről. 1. rész Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
14:30
irodalmi és versműsorok
Ajándék és titok. Epizódok II. János Pál pápa életéből. 6. rész – „A II. Vatikáni zsinat. 1962-1965 között”
A Szentatya önéletrajzi írásából Szélyes Imre olvas fel. Az összeállítást Horváth János, Bolla Milán, Poór Tünde és Sárospataki Zsuzsanna készítette. A sorozatot Szent II. János Pál pápa halálának huszadik évfordulója alkalmából tűztük műsorra.
15:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
15:04
egyéb kulturális műsorok
irodalom, zene, színház Mécs Károlyra emlékezünk 1. "Uram, mily sötétek a Te döntéseid" - opera secca Elek Szilvia hangjátéka Georg Friedrich Händel zeneszerző szerepében Mécs Károly 2. Ezüst óriás Albert Gábor novelláját Mécs Károly olvassa fel Szerkesztő: Sárospataki Zsuzsanna
1. Faustina Bordoni szoprán énekesnő szerepében Szemerédi Bernadett. Közreműködik: Kaszás Gergő, Tarján Péter, Elek Judit Sára, Gáspár Sándor, Andrássy Máté, valamint Elek Szilvia zongora- és csembaló művész Hangmérnök: Horváth János Szerkesztő: E. Román Kata Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna 2. Készítette: Horváth János hangmérnök, Bögös Henrietta zenei szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna rendező
17:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
17:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Virág Judit, művészettörténész, a róla elnevezett Akciósház tulajdonosa Társszerkesztő: Peresztegi Attila
» bővebben...
18:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:04
aktuális és hírműsorok
Milyen földrajzi mozgások figyelhetők meg az országon belül a katolikus fiatalok körében? Erről beszélgetünk Tóth Gézával, a KSH munkatársával. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
18:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Szikora József
» bővebben...
19:00
19:32
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Jacob Streit: Ferenc Felolvassa: Pápai Erika Hangmester: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta Rendező és szerkesztő: Varga Andrea (2/2.)
» bővebben...
20:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Boros Attila
» bővebben...
21:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
21:30
irodalmi és versműsorok
Ajándék és titok. Epizódok II. János Pál pápa életéből. 6. rész – „A II. Vatikáni zsinat. 1962-1965 között”
A Szentatya önéletrajzi írásából Szélyes Imre olvas fel. Az összeállítást Horváth János, Bolla Milán, Poór Tünde és Sárospataki Zsuzsanna készítette. A sorozatot Szent II. János Pál pápa halálának huszadik évfordulója alkalmából tűztük műsorra.
22:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
22:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Virág Judit, művészettörténész, a róla elnevezett Akciósház tulajdonosa Társszerkesztő: Peresztegi Attila
» bővebben...
23:00
aktuális és hírműsorok
Milyen földrajzi mozgások figyelhetők meg az országon belül a katolikus fiatalok körében? Erről beszélgetünk Tóth Gézával, a KSH munkatársával. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
23:30