Kezdődik a szezon a hazai arborétumokban és botanikus kertekben
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
A Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége szezonnyitó eseményét idén a zuglói Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikumban tartották.
Szó volt többek között a hazai gyűjteményes kertek jelentőségéről; a kutatásban, ismeretterjesztésben és az ökoturizmusban betöltött szerepükről.
A megnyitó után az iskola tematikusan kialakított kertrészeit, pl. a mediterrán, a rózsa, a kialakítás alatt álló vakok kertjét, a közel 100 éves japánkertet, különleges faegyedet és az idei újdonságokat, a 13.p osztályos kertépítő diákok és szaktanáruk mutatta be.
kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
- Afréka 3. kötet - egy afrikai törzs tanítása arról, hogy a boldogság nem a szenvedés hiánya
- Rumini Tükör-szigeten - családi musical a regénysorozat kilencedik részéből a Várkert Bazárban
- Travel in Time - egy Erdélyben töltött gyermekkor felidézése a Koncz Kriszta Group bemutatkozó lemezén
Dr. Fodor Réka missziós orvos afrikai tevékenységéről, és a nevéhez fűződő Afréka Nemzetközi Humanitárius Alapítvány munkájáról már több kötet is megjelent. A legújabb, Afréka 3. című könyv összetettebb, mint a korábbiak, tartalmát tekintve egyszerre útleírás, interjúkötet és fényképalbum, miközben bemutatja azt a kivételes munkát is, amit Dr. Fodor Réka az Afrikai Katolikus Egyház támogatásával végez Nigériában a mélyszegénységben élők térítésmentes gyógyításával.
A könyv szerzője Németh Lilla újságíró, aki saját személyes tapasztalatait is megosztja a kötetben. Dr. Fodor Rékával Tóth Zsófia először arról beszélgetett, milyen előzmények után kezdődött a missziós tevékenysége.
Az interjú második részét március 25-én hallgathatják meg itt az Akvarellben.
Kétségtelen, hogy az elmúlt két évtized egyik legnépszerűbb hazai gyermek- és ifjúságiregény-sorozatát jelentik Berg Judit Rumini-könyvei, melyek a Szélkirálynő nevű vitorlás matrózainak és utasainak kalandjait mesélik el. A sorozat kilencedik részéből, a Rumini Tükör-szigeten című könyvből rendhagyó családi musical készült a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, amit március 23-án Budapesten, a Várkert Bazárban láthat a közönség a 11 és 15 órakor kezdődő előadásokon.
A produkció érdekessége, hogy ezúttal a zene nem felvételről, hanem élőben fog szólni a színpadon helyet kapó, a darab zenei betéteit és szövegeit jegyző Firkin zenekar közreműködésével. Az előadás rendezője Garajszki Margit író, műfordító, színházi dramaturg, őt kérte mikrofon elé Zsoldos Szilvia.
Szatmárnémetiből Kolozsváron át Budapestig. Koncz Kriszta jazzénekes ugyan több éve már a fővárosban él, dalai rendre visszaviszik őt Erdélyben töltött gyerekkorának emlékeihez. Ezekből a szerzeményekből született meg a Travel in Time című album, amely egyúttal saját zenekara, a Koncz Kriszta Group első szerzői nagylemeze. Ennek apropóján volt a fiatal énekesnő rádiónk vendége, akit először az általa alapított együttesről kérdezett Szentimrei Kristóf.
A Koncz Kriszta Group lemezbemutató koncertjére március 20-án este 8 órakor kerül sor Budapesten, az Opus Jazz Clubban. Jegyek a bmc.jegy.hu oldalon érhetők el.
Generációk és a néptánc - 2. rész
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf
Három vendég, három különböző korosztályból. A világháborús éveket is megélő Veteránoktól a lázadó X-eseken át a legfiatalabbakat képviselő Alfa generációig számos korcsoportot foglal egybe mai társadalmunk, a különböző generációk véleményét pedig olyan témákban igyekszünk összevetni, amelyek bármely korosztály számára érdekesek lehetnek.
A mai adásban egy olyan tevékenységről beszélgetünk, ami többszáz éve a magyar népi kultúra szerves részét képezi, az 1970-es évektől viszont már a városi emberek is széles körben űzhették a jelenleg is aktív táncházmozgalom révén. Ebből természetesen kitalálhatták, hogy a néptáncról van szó, amelyhez három beszélgetőtársam egyaránt szorosan kötődik.
- A Baby Boomerek korosztályát Molnár József képviseli, aki jelenleg a Cavinton Senior Néptáncegyüttes tagja;
- Az X-generáció nevében Szalontainé Sinka Ágnes szólal meg, aki férjével együtt jár a Naprózsafa Hagyományőrző Néptánc Egyesületbe;
- Az Y-generációtól pedig Szél Gábort hallhatják, aki hivatásos néptáncosként a Magyar Állami Népi Együttesben űzheti szeretett tevékenységét.
Mesterségem címere
A közelmúltban elhunyt Fecske Csaba költőre emlékezünk.
Mustármag
Ma az Egri Egyházmegye fenntartásában működő köznevelési és szakképző intézmények gazdasági vezetőinek találkozójáról számolunk be.
- Dr. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora Telekes István püspökről szóló prédikációját hallgathatják meg.
Munkatársak: Papp Ildikó, Túri Sarolta, Somosvári Eszter Anna, Kvaszinger Jenő, Farkas Erzsébet
nagyböjt 2. hét, kedd
** Mt 23,1-12 **
Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg -- de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.
Az Európai Cserkészekről Jankovics Emília
Szerkesztő: Szikora József
Kik az Európai a Cserkészek, mi a különbség a Magyar Cserkészszövetség és a Magyarországi Európai Cserkészek Egyesülete között? Kik az "útmutatók", mi lyen sajátos szerepük van a lányoknak és milyen a fiúknak a cserkészetben és általában az életben? Mindezekről szól Jankovics Emília, a Magyarországi Európai Cserkészek Egyesületének egyik vezetője.
Az Európai Útmutatók és Cserkészek Nemzetközi Únióját a Szentatya krisztushívők magántársaságaként ismerte el 2003-ban. Így a Magyarországi Európai Cserkészek Egyesülete az MKPK jóváhágyásával katolikus szervezet.
A rendszerváltás óta újra régi teljességében készülhetünk föl, és ünnepelhetjük Jézus föltámadását, melynek fontos előzménye a 40 napos nagyböjt. Benyik György teológus professzorral Tráser László beszélgetett.
Riporter: Tráser László
Nagyböjtben a feltámadásra készüljünk - Somogy László lelkészi elnök gondolatai a böjti készületről
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
A böjtölésről már a Szentírásban olvashatunk, ami soha nem öncélú cselekedetet jelöl, hanem mindig a bűnbánat, a gyász vagy az Istenhez forduló kérés kísérőjeként jelenik meg. Nagyböjtben ma is az imádság, a szeretet, és a bűnbánat gyakorlása szorosan összefonódik. Somogyi László református lelkipásztor a nagyböjtről, mint bűnbánati időszakról beszél, amely Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készít fel,a kiengesztelődés, a hitben való elmélyülés segítségével.
Az Európai Cserkészekről Jankovics Emília
Szerkesztő: Szikora József
Kik az Európai a Cserkészek, mi a különbség a Magyar Cserkészszövetség és a Magyarországi Európai Cserkészek Egyesülete között? Kik az "útmutatók", mi lyen sajátos szerepük van a lányoknak és milyen a fiúknak a cserkészetben és általában az életben? Mindezekről szól Jankovics Emília, a Magyarországi Európai Cserkészek Egyesületének egyik vezetője.
Az Európai Útmutatók és Cserkészek Nemzetközi Únióját a Szentatya krisztushívők magántársaságaként ismerte el 2003-ban. Így a Magyarországi Európai Cserkészek Egyesülete az MKPK jóváhágyásával katolikus szervezet.
mesés irodalom
Krúdy Gyula: 1848 - Nagy idők nagy hősei
Felolvassa: Borbiczki Ferenc
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Rendező és szerkesztő: Varga Andrea (4/4.)
Fodor Endre beszélgetése a Magyar Kurír-Új Ember podcastjában
Rákász Gergely koncertorgonista
Rákász Gergely 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett. Több mint 2000 fellépése volt eddig Magyarország, Európa és Amerika nagyvárosaiban. Jótékonysági projektjeiben többek között a Böjte Csaba testvér Tusnádi Gyermekotthonában élőket támogatta. A 2018-ban indított alapítványa fiatal tehetségeket karol fel.
Kávéház
A nemzeti ünnepünk alkalmából Rózsa György főlevéltárossal beszélgetünk az 1848-49-es eseményekről, a miskolci és Borsod vármegyei mindennapokról.
A műsor végén elhangzik A nap imája.
Összeállításunk munkatársai: Farkas Erzsébet, Kovácsi Krisztina, Molnár András.
kulturális paletta
szerkesztő: Tóth J. András
Műsorunkban Papp János színművésszel (képünkön) beszélgetünk a Lehet egy költővel több? című előadássorozatról és két kiállítást ajánlunk figyelmükbe: Katkó Tamás fotóművészét, valamint Paray Júlia Gyöngyi népi iparművészét.
Papp János Kazinczy- és Aase-díjas színművész Nyári Krisztián író közreműködésével indit a Centrál Színházban előadássorozat. A Lehet egy költővel több? alkalmairól Kovács Éva Rebecca stúdiónkban beszélgetett a színművésszel.
A jövő hétfőn első ízben jelentkező programról itt tájékozódhatnak bővebben: Kattints ide
Múlt csütörtökön nyílt meg a Műcsarnokban Katkó Tamás fotóművésznek az életművéből, színházi kötődésű fényképeiből válogatott kiállítása, melynek címe: Egyszer volt, színház volt…
A tárlat megnyítóján az alkotó mellett beszélgettünk a kiállítást megnyitó Szikora Jánossal, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatójával, valamint Haris Lászlóval, a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagjával.
A fotóliállításról a Műcsarnok honlapján itt találnak több információt:
Kattints ide
Magazinunkban továbbá megszólaltatjuk a Győrben élő népi iparművészt, gyémántkoszorús mestert, Paray Júlia Gyöngyit, aki a budai Orlay utcában, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság kiállítóterében mutatja be az egy-két évszázaddal ezelőtti nemzetiségi és tájegységi népviseletbe öltöztetett textilbabáit.
Kép: MKR/Veres Ádám
.
A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Budapest ostromának 80. évfordulójára összeállított időszaki kiállításán jártunk Köntzey Mercédesszel a Műemlékvédelmi Dokumentációs osztály vezetőjével, a kiállítás egyik kurátorával. A tárlat a Bajza utca 10. sz. alatt található Műhelytér kiállítóhelyén látható a hónap végéig. Március 20-án 17 órakor kurátori tárlatvezetésben is részük lehet, ha ellátogatnak oda.
közéleti beszélgetések
De mit is jelent a digitális fogászat?
És hogy kicsit fokozzuk: mi az az endodoncia?
Szerkesztő: Sályi András
Hol vannak már a régi idők, amikor a fogpótlás eszköze a csillogó arany és ezüst fog volt?
Az idők változtak, a fogászat pedig nem csak a fog, hanem az egész szájüreg betegségeivel foglalkozik.
Mára a technika itt is meghatározó.
Vendégem Dr. Vág János professzor, a Semmelweis Egyetem Helyreállító Fogászati és Endodonciai Klinika igazgatója.
fotó: facebook.com
közéleti beszélgetések
A koronavírus, meg a vuhani laboratórium...
Mára a hírek megint arról szólnak, hogy a világot megrengető járvány mégiscsak egy kínai laboratóriumból szökött ki.
Szerkesztő: Sályi András
Pedig járványügyi kockázatok akkor is vannak, ha az ember nem hibázik.
Különösek veszélyesnek tartják azokat a vírusokat, melyek állatról emberre kerülve okozhatnak megbetegedéseket.
Az első világháború utáni pusztító világjárványt okozó spanyolnátha például madarakat és embereket egyaránt megfertőzött.
Ezzel a pusztítással a spanyolnátha az emberi történelem második legtöbb áldozatot szedő járványa volt a fekete halál, a 14. századi nagy pestisjárvány után a wikipedia szerint
Mi a helyzet ma? Tanult-e a világ a covid járványból? Vannak-e különösen veszélyes tényezők?
Vendégem Kacskovics Imre professzor, az ELTE Természettudományi Karának a dékánja.
Új médiabirodalom épül Magyar Péter köré, és ez Gyurcsány Ferencnek is jól jöhet.
Szerkesztő: Kövér Tamás
Mivel Bécsben van bejegyezve a kiadó, ezért nincs idehaza nyilvántartásba vételi kötelezettsége. Az Mnews Media Global az osztrák cégadatok szerint Pierog Ferenc Alexander százszázalékos tulajdonában van, míg az impresszumban anyavállalatként megjelölt Word News Media Global egy svájci székhelyű médiavállalat, amelynek 50 százalékban részvényese Pierog, ám a másik részvényes kiléte – a svájci szabályozásnak köszönhetően – nem nyilvános. A két vállalat nem tartozik egyik nagy osztrák médiamogulhoz sem és az osztrák sajtóban sem találhatók információk a vállalkozásokról, ami arra utal, a Magyar Newsnak külföldön sincs médiapiaci súlya.
Hosszú elemzést írt Donald Trump amerikai elnök esetleges harmadik ciklusának esélyeiről a The Hill.
A Magyar Krónika tette közzé: Szadista vallatóból a Kádár-rendszer bestsellerszerzője – Berkesi András története. Kémtörténetek, nagy példányban elkelt kalandregények fűződnek Berkesi András nevéhez. Nem mellesleg durva vallatások, emberek megkínzása és ártatlanok szenvedése a Gulagon.