Március 14-e az Alvás Világnapja. Ebből az alkalomból és a közelgő óraátállítás kapcsán beszélgetünk a pihentető alvás jelentőségéről és feltételeiről. Vendégeink: dr. Magyaródi Tímea és Vada Gergely.
Szerkesztő: Szabó Csilla
Dr. Magyaródi Tímea szakpszichológus a flow és az elmélyültség kutatásával foglalkozik. A jó alvásért már napközben tehetünk. Milyen pihentető gyakorlatokkal támogathatjuk egészségünket? Kiderül a műsorból, valamint az is, hogy az éjszakai pihenés nem váltható ki. Vada Gergely alvásszakértő, a Magyar Alvásszövetség alapító alelnöke pedig az alvással kapcsolatos érdekvédelemről beszél és azt is megtudjuk, hogy az Európai Unióban megszületett a döntés, hogy megszűnik az óraátállítás, de még Magyarország sem választott, hogy a téli vagy a nyári időszámításnál marad.
kulturális paletta
szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Balassi-kard díjazottjai; Nemes Nagy Ágnes versei francia fordításban; Kulturmorzsa
29. alkalommal adták át idén a Molnár Pál által alapított művészeti díjat, a Balassi-emlékkardot a Központi Papnevelő Intézet dísztermében. Ez alkalommal Tóth Erzsébet költő és Farkas Endre György kanadai költő, író, műfordító vehette át a két szablyát, melyet Martos Levente Balázs segédpüspök, a Papnevelő Intézet rektora és Zellwitz Sándor, a 77 Elektronika Kft. igazgatója nyújtott át. Tóth Erzsébet költőt Zalán Tibor Balassi-kardos poéta laudálta, Farkas Endre György kanadai költő, író, drámaíró, műfordító munkásságát Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára méltatta. A helyszínen Kövesdy Zsuzsa járt.
Nemes Nagy Ágnes Les Chevaux et les Anges, azaz A lovak és az angyalok című francia antológiáját Tüskés Anna, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet tudományos munkatársa rendezte sajtó alá. A kötethez előszót is írt, valamint megtalálható benne a fordító, Guillaume Métayer és Tóth Krisztina költő tanulmánya is. Négy angol és három német nyelvű Nemes Nagy-antológia után ez az első francia kötet. Most Tüskés Annát kérdezi a könyvről és fogadtatásáról Fazekas Gyöngvér
Vendég: Onodi Daniela, a Vertigo Szlovák Színház vezetője
Szerkesztő: Ungváry Judit
Folytatjuk a Magyarországon működő kisebbségi színházakat és alkotókat bemutató sorozatunkat a Művészbejáróban. Mai műsorunkban a Vertigo Szlovák Színházzal, és főként annak igazgatójával, Onodi Danielával ismerkedhetünk meg. ”Néhány lelkes ember, a magyarországi szlovák színházi hagyományok újraélesztése, új kihívások, kulturális misszió betöltése, a szlovák nyelv iránti érdeklődés felkeltése, valamint egy nemes küldetés ötlete.” Ezekkel a szavakkal fogalmazták meg indíttatásukat, amellyel immár csaknem harminc éve működik a színház. Huszonhét bemutató több száz előadás és több ezer kilométer van már mögöttük Magyarországon, Szlovákiában, a szerbiai Vajdaságban, Romániában és a Cseh Köztársaság területén. Gyermekszínházi táborokat, műhelyeket, színházi találkozókat szerveznek, foglalkoznak drámapedagógiával és a filmművészettel, megpróbálják életben tartani és erősíteni a magyarországi szlovák közösségek identitását.
nagyböjt 1. hét, csütörtök
** Mt 7,7-12 **
Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Vagy ki az közületek, aki, ha a fia kenyeret kér tőle, követ ad neki? Vagy ha halat kér, talán kígyót ad neki? Ha tehát ti, akik gonoszok vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog a ti Atyátok, aki a mennyekben van, jó dolgokat adni azoknak, akik kérik őt? Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Mert ez a törvény és a próféták.
A várandósság időszaka rengeteg kérdést vet fel a kismamákban, miközben az elérhető információk sokszor ellentmondásosak vagy nehezen érthetőek. Erre a problémára kínál megoldást egy magyar nyelvű mobilalkalmazás. Németh Nórával, a PregHello létrehozójával beszélgetünk.
Szerkesztő: Balázs Zsanett
A PregHello egy magyar nyelvű mobilalkalmazás, amely közérthető formában segíti a leendő édesanyákat. Az applikáció indulása óta több tízezer felhasználóhoz jutott el, és szakmai támogatottsága is jelentős. De hogyan született meg az ötlet, milyen kihívásokkal kellett szembenézni a fejlesztés során, és milyen jövőbeli terveik vannak?
Az 1848-as forradalom társadalmi és egyházi megosztottságot is okozott. A Bécshez erősen kötődő főpapság – csak úgy, mint a hasonló társadalmi helyzetű főnemesség – nem azonosult a forradalom céljaival, szemben az alsó papsággal. Benyik György teológus professzorral beszélgetünk.
Riporter: Tráser László
Témánk a fenntartható étkezés, és mivel március 22-én ünnepeljük a víz világnapját a vízfogyasztásunkról, a vízpazarlásról is beszélgetünk az étkezés, az ételkészítés szemszögéből vizsgálva azt, vendégünk a Felelős Gasztrohős Alapítvány kommunikációs vezetője: Kiss-Szabó Eszter
Szerkesztő: Csuth Judit
A várandósság időszaka rengeteg kérdést vet fel a kismamákban, miközben az elérhető információk sokszor ellentmondásosak vagy nehezen érthetőek. Erre a problémára kínál megoldást egy magyar nyelvű mobilalkalmazás. Németh Nórával, a PregHello létrehozójával beszélgetünk.
Szerkesztő: Balázs Zsanett
A PregHello egy magyar nyelvű mobilalkalmazás, amely közérthető formában segíti a leendő édesanyákat. Az applikáció indulása óta több tízezer felhasználóhoz jutott el, és szakmai támogatottsága is jelentős. De hogyan született meg az ötlet, milyen kihívásokkal kellett szembenézni a fejlesztés során, és milyen jövőbeli terveik vannak?
mesés irodalom
Tarbay Ede: Meleghozók
Felolvassa: Benedek Miklós
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Hangmérnök: Horváth János
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (5/4.)
Szerzetesek félórája
- Nagyböjtről, megtérésről Hermann Judit nővér, a Congregatio Jesu rend szerzetese
- Teréz anya: Érted szomjazom című elmélkedését Fazakas Gyöngyi Mária szervita nővértől hallják.
Megmaradni
A Kiss Kata zenekar énekesével: Kiss Katával beszélgetünk.
Munkatársak: Bérczessy András, Bartók Beáta, Tikovits Ernő
Jókai Mór: Sárga rózsa
Felolvassa: Horváth Sándor
Készítette: Biksza Levente hangtechnikus,
Horváth János hangmérnök és
Dévény Mária zenei szerkesztő
Rendezte: E. Román Kata (12/8.)
Jókai Mór 200 évvel ezelőtt, február 18-án született.
Horváth Sándor színművész szintén februárban, 16-án. Ő 92 éves lenne.
Penta Essentia - Hamvas Béla: Az öt géniusz című esszéje inspirálta balladisztikus kamaramű ősbemutatója március 21-én Balatonfüreden
Három testvér, két hegedű, egy cselló – interjú a Surján Kamaraegyüttes két tagjával
Minden idők egyik legdrágább magyar produkciója a Hunyadi című sorozat - Az ünnepélyes premier előtti sajtótájékoztatón jártunk
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Ősnyomtatványok nyomában - A Budai krónika krónikája
Szerkesztő: Nagy György András
„Tisztelendő Uram midőn az elmúlt időben Latiumban forgolódtam s ott
alkalmam volt látni, mennyire szolgálták az emberiség javát és
dicsőségét azok a férfiak, kik nagy tehetségüket s isteni ügyességüket
könyvek nyomtatására fordították, magam is kedvet kaptam, hogy
tehetségemhez képest erre az oly nemes és kitűnő foglalkozásra
vállalkozzam..." Hess András írja ezt az első Magyarországon nyomtatott könyv
előszavában. A Budai krónika alig 20 évtizeddel azután született, hogy a Gutenberg-galaxis létrejött. A magyar királyi székhely sok korabeli várost megelőzött műhelyével. Utóbbi helyszínéhez viszonylag közel – az Országos Széchényi Könyvtárban beszélgettem
Farkas Gábor Farkas művelődéstörténésszel, mi több: néhány ritkaságba bele is lapoztunk.
Kép: A Budai krónika egy lapja (forrás:OSZK)
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
Wosinszky Mór pap, régész, tudós életéről beszél dr.Ótos Miklós, aki monográfiát írt Wosinszky Mór, a tudós pap címmel.
II/2.rész.
Szerkesztő: Soós Viktor
külpolitikai beszélgetések
1. Ukrajna esete az EU-val
2. Franciaország és a háború -- Emmanuel Macron szózata a nemzetéhez
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
1. Ukrajna európai uniós tagágáról szavaztak a tagországok a múlt csütörtöki rendkívüli EU-csúcson. Magyarország egyedül vétózott. Miért és kinek lett ez most ennyire fontos kérdés, van-e realitása az ukrajnai csatlakozásnak és ha megtörténik, milyen politikai és gazdasági következményei lesznek Európára nézve?
Vendégünk Siklósi Péter korábbi védelempolitikai helyettes államtitkár, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
2. A francia elnök múlt héten szózatot intézett népéhez, amelyben leszögezte, hogy támogatni kell a békét, de támogatni kell Ukrajnát, és az Ororszország felől érkező, és nemcsak Franciaországot, hanem egész Európát fenyegető veszéllyel érvelt. Félelemkeltés? Elterelés a valós, súlyos francia gazdasági és társadalmi gondokról? Vagy azért van benne igazság?
Fejérdy Gergely Franciaország szakértővel, a PPKE oktatójával, az MKI vezető kutatójával beszélgetünk.
Dallos Szivia írónő, a magyar szinkron nagyasszonya
Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsa
Dallos Szilvia, a magyar szinkronművészet nagyasszonya, különleges szépségű táncművész-színésznőként egy csapásra meghódította a színpadot, a filmvilágot. Ki gondolta volna, hogy akkor már több rádiójáték szerzője, hogy egymás után írja kisprózáit, regényeit, hogy megírja a magyar szinkron történetét, a szinkron mosolyát, hogy vérbeli drámaíróvá vált titokban.