Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Mike Mason: A gyerekek misztériuma című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (60/47.)
» bővebben...
0:30
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvi rovat Mit tanul az, aki majd tanítja – nyelvi képzés a felsőoktatásban - interjú Jegyzetrovatunk szintet lép – vagy épp az ilyen szóhasználattól óv? Mostani játékunk betűkirakós Szerkesztő: Nagy György András
„A legmagasabb szinten a legkisebbekért” ez az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító– és Óvóképző karának jelmondata. (Lásd a képen!) „A nyelvtannal - ahogyan a helyes érveléssel is - rendet teremtünk a világban.” Egészíti ki a gondolatot Pölcz Ádám a Magyar nyelvi és irodalmi tanszék vezetője, aki állandó szakértőnk. Munkahelyén kerestem fel azért, hogy az oktatásnak erről a nagyon fontos területéről beszélgessünk, bár úgy tűnhet, távolról indulunk el. Minden szinten szinte…- színt vall a szintről H. Tóth Tibor. (Jegyzet)
1:00
egyéb közéleti műsorok
Szerkesztő: Szikora József
Meglepő lehet az a molinó, amellyel a Budaőrs, illetve Budakeszi térségében autózók találkozhatnak az utóbbi időben. "Járjatok templomba" -- hirdeti szép, nagy betűkkel a felirat. Lengyel Csabát és Balczó Pétert a „Járjatok templomba” kampány elindítóit Szikora József kérdezte.
1:30
egyéb műsorok
Szerkesztő: Nyíri Kata
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség hétvégén tartotta választmányi ülését a Beregszász melletti Jánosiban. A fórumon a szervezet vezetői és tagjai értékelték az elmúlt időszak tevékenységeit, valamint megvitatták a kárpátaljai magyarságot érintő aktuális kérdéseket. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség megszervezte a Szórványvidéken oktatók konferenciáját, melynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont. A háromnapos programsorozat témája a kompetenciafejlesztés a szórványvidéken volt. Emlékműsort adtak elő a beregszászi színészek a Nemzeti Színházban a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából „Uram, segíts haza minket!” címmel. 1944 novemberében harmincezer magyar férfit hurcoltak el Kárpátaljáról az úgynevezett háromnapos munkára, a málenkij robotra. Az ,,Uram, segíts haza minket!” című darab az elhurcolások 80. évfordulójára készült. A Kárpátaljai Szövetség és a Szolyvai Emlékpark Alapítvány is a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából „Az emlékezés és a szív kegyhelye” című film vetítésével egybekötött emlékestet szervezett.
2:00
portré- és riportműsorok
Péterváry Ádám zongoraművésszel beszélget Máry Szabó Eszter. Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
» bővebben...
3:00
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
» bővebben...
3:30
irodalmi és versműsorok
irodalmi összeállítás Intelem vezeklésre. Az idei nagyböjt első versműsorában Babits Mihály alkotásaiból válogatunk. Zenei szerkesztő: Varga Ramona, szerkesztő: Gyarmathy Dóra
» bővebben...
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Szószóló A keresztényüldözésről Érszegi Márk Auréllal, a Külgazdasági és Külügyminisztérium vallásdiplomáciai főtanácsadójával beszélgetünk. A lélek szava Ima és a böjt - Kormos Csaba atya gondolatai Munkatársak: Bérczessy András, Kovács Krisztina, Sinkovics Andrea, Berecz Renáta
5:00
egyéb kulturális műsorok
Folytatjuk a kesztölci politikai elítéltekről szóló sorozatot György Sándor történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának kutatójával Szerkesztő: Pál Amanda
Mi volt a "Kesztölci Köztársaság"? Mi történt a településen '56-ban - egyfelől ahogy az állampárt látta, másfelől megpróbáljuk kibogozni a valóságot. Milyen ítéletek születtek a forradalom leverése után?
5:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
C év, nagyböjt 1. vasárnap ** Lk 4,1-13 ** Jézus pedig telve Szentlélekkel visszatért a Jordántól, és a Lélek a pusztába vitte negyven napra, és kísértette az ördög. Azokban a napokban nem evett semmit, s ezek elteltével megéhezett. Ekkor az ördög ezt mondta neki: ,,Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.'' Jézus ezt felelte neki: ,,Írva van: ,,Nemcsak kenyérrel él az ember'''' [MTörv 8,3]. Majd felvitte őt egy magas hegyre, és megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és így szólt az ördög: ,,Mindezt a hatalmat és ennek dicsőségét neked adom; mert az enyém, és akinek akarom, annak adom; ha tehát imádsz engem, mind a tiéd lesz.'' Jézus ezt válaszolta neki: ,,Írva van: ,,Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj'''' [MTörv 5,9; 6,13]. Azután Jeruzsálembe vitte őt, a templom ormára állította, és azt mondta neki: ,,Ha Isten Fia vagy, vesd le innen magadat. Mert írva van: ,,Angyalainak parancsol felőled, hogy őrizzenek téged'', és ,,kezükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat'''' [Zsolt 91,11-11]. Jézus ezt felelte neki: ,,De azt is mondták: ,,Ne kísértsd Uradat, Istenedet'''' [MTörv 6,16]. Miután mindezek a kísértések véget értek, az ördög elhagyta őt egy időre.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
6:00
6:01
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
» bővebben...
6:15
vallási műsorok
Mike Mason: A gyerekek misztériuma című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (60/48.)
» bővebben...
6:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
» bővebben...
6:52
7:00
egyéb műsorok
A nagyböjt a találkozás lehetősége Istennel Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Minden böjti időszak kezdetén előttük áll a kérdés, milyen a jó böjt. Miért is éri meg lemondani megszokott vagy felesleges dolgainkról? Hogyan böjtöljünk lelki és testi értelemben, hogy a mindennapi életünkben mélyebb értékekre találjunk. Spányi Antal püspök arról osztja meg gondolatait, a Szentírásban miért böjtöltek az emberek, és miért böjtölt Jézus, amikor Istennel akart találkozni.
7:15
aktuális és hírműsorok
A pasaréti templom testvérét Kassán fedeztük fel, és ott nagyon szép hangú kántorral találkoztunk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
» bővebben...
7:50
vallási műsorok
elmélkedés a mai evangéliumról
» bővebben...
8:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:04
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Ezer istenes vers száz költőtől. Silacher Miklós karnaggyal beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Tamási Áron: Bambuc ördög Felolvassa: Mednyánszky Ági Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (2/2.)
» bővebben...
9:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:04
egyéb műsorok
válogatás rádiónk archívumából
» bővebben...
9:30
10:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
10:04
vallási műsorok
közvetítés Budapestről a Lágymányosi Boldog Meszlényi Zoltán templomból. A szentmisét bemutatja Kelemen László plébániai kormányzó
11:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
11:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
11:30
portré- és riportműsorok
A Vakok Állami Intézetének 2018 óta működő pék tanműhelyében jártunk, ahol a fiatalok keze alól finomabbnál finomabb kenyerek, péksütemények kerülnek ki. Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
12:00
12:04
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
» bővebben...
13:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Évezredek asztalánál Nagyböjti ételekről beszélgetünk mai vendégünkkel, Baranczó Attila séffel. Közelkép Fehér Róbert, erdőkövesdi plébánossal beszélgetünk életéről, hivatásáról. A mai összeállítás munkatársai: Farkas Erzsébet, Kovács Krisztina, Papp Ildikó, Berecz Renáta
14:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
14:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
» bővebben...
14:30
irodalmi és versműsorok
Jókai Mór: Sárga rózsa Felolvassa: Horváth Sándor Készítette: Biksza Levente hangtechnikus, Horváth János hangmérnök és Dévény Mária zenei szerkesztő Rendezte: E. Román Kata (12/4.)
Jókai Mór 200 évvel ezelőtt, február 18-án született. Horváth Sándor színművész szintén februárban, 16-án. Ő 92 éves lenne.
15:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
15:04
egyéb kulturális műsorok
irodalom, zene, színház Zenés utazások skóciai tájakon Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
17:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
17:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Zelinka Tamás Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Évtizedek óta a hazai zenei élet egyik legfontosabb népszerűsítője, a Parlando újság gazdája. Bejátszásaink híven tükrözik sokoldalú zenei érdeklődését. (Fotó: Veres Ádám)
18:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:04
aktuális és hírműsorok
Látogatóban Kassán, a magyar Pasztorációs Központban. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
18:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
» bővebben...
19:00
19:32
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Tamási Áron: Bambuc ördög Felolvassa: Mednyánszky Ági Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (2/2.)
» bővebben...
20:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:04
zenei műsorok
Zeneszerző hölgyek alkotásaival Szerkesztő: Magyar Kornél
21:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
21:30
irodalmi és versműsorok
Jókai Mór: Sárga rózsa Felolvassa: Horváth Sándor Készítette: Biksza Levente hangtechnikus, Horváth János hangmérnök és Dévény Mária zenei szerkesztő Rendezte: E. Román Kata (12/4.)
Jókai Mór 200 évvel ezelőtt, február 18-án született. Horváth Sándor színművész szintén februárban, 16-án. Ő 92 éves lenne.
22:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
22:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Zelinka Tamás Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Évtizedek óta a hazai zenei élet egyik legfontosabb népszerűsítője, a Parlando újság gazdája. Bejátszásaink híven tükrözik sokoldalú zenei érdeklődését. (Fotó: Veres Ádám)
23:00
aktuális és hírműsorok
Látogatóban Kassán, a magyar Pasztorációs Központban. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
23:30