turisztikai magazin
Vésztő - a Holt Sebes Körös parti város
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Messzelátónkban Vésztő város értékeivel, látnivalóival ismerkedünk. A Kis-Sárrét síkján található település megközelíthető közúton, kedvelt pihenő és áthaladó pontja a kerékpáros és gyalogos túrázóknak. Lehet evezni a várost átszelő Holt Sebes Körös ágán, és érdekes lehet a vasútbarátok számára is, hiszen Gyomaendrőd felől, Dévaványa, Körösladány, Szeghalom érintésével szemet gyönyörködtető alföldi vidéken kocog a piros Bz.
Kirándulások, feltöltődés, lassú turizmus, helyi ízek, termelők és programok a Békés vármegyei városkában.
A rendszerváltás óta eltelt időszak legnézettebb magyar filmje lett a Futni mentem! A nagy sikerű vígjátékról az alkotás producerét, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatóját, Kárpáti Györgyöt kérdezzük.
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Átlépte a 700 ezres nézőszámot a Futni mentem című vígjáték, amivel az elmúlt 35 év legnézettebb magyar filmje lett. Az alkotás február 13-án felkerült a Netflixre, így már online is megtekinthető, de akik szélesvásznon szeretnék élvezni, a mozikban is megtalálják. Műsorunkban a film producerével, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusával, Kárpáti Györggyel beszélgetünk.
Fotó: Vertigo Média
Műsorunkban beszélgetést hallhatnak Prof. Dr. Horváth Zitával, a Miskolci Egyetem rektorával az idei felvételi eljárási rendről, valamint alapítványi működésről, egyetemi beruházásokról; majd Jakubinyi Lászlót a Szimbiózis Alapítvány elnökét és Barnóczki Gábort, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Egyesületének elnökét kérdezzük aktualitásokról.
Munkatársak: Molnár András, Bartók Beáta, Berecz Renáta
Természetes pedagógiai válaszok
Szerkesztő: Hámori Kinga
Milyen válaszokat adhat a természetes szemlélet a pedagógiában korunkban, amikor több külső hatás éri idegrendszerünket? Erre is választ kaphatnak azok, akik az organikus pedagógiai szemlélettel ismerkednek egy képzés keretében és azok is, akik annak a 4 iskolának a díjátadó ünnepségén vettek részt a közelmúltban, amelyek ezentúl az „Organikus Nevelési Intézmény” kitüntető címben részesültek. Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató számol be az ott elhangzottakról Hámori Kinga kérésére.
mesés irodalom
1.) Fésűs Éva: A palacsintás király
Felolvassa: Seress Zoltán
Zenéjét szerezte: Tóth Benedek
Hangmérnök: Horváth János
Rendezőasszisztens: Varga Andrea
Rendező: E. Román Kata (12/12.)
2.) Fecske László: Csigaház kiadó
Felolvassa: Fehér Tibor
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Az új Szíria az Európai Unió, az Egyesült Államok és Törökország perspektívájából
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
Az Ahmed es-Saraa vezette Levantei Felszabadítási Szervezet (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) 2024. december 8-án foglalta el a fővárost, Damaszkuszt, Bassár el-Aszad elnök pedig elhagyta az országot, Oroszországba távozott. Szíria az elmúlt hónapban újraindult: visszatértek a nyugati termékek az országba.
Az Aszad-dinasztia 1970 óra irányította Szíriát, mikor Háfez el-Aszad 1971-ben katonai puccsal magához ragadta a hatalmat. A 2000 óta hatalomban lévő Bassár el-Aszad a 2011-ben kitört arab tavasz idején erővel akarta elfojtani a demokráciát követelő tüntetéseket, azonban ez nem sikerült, és véres polgárháború kezdődött az országban. A diktátor csak orosz és iráni segítséggel, több százezer áldozat árán tudta megtartani a hatalmát.
Az új Szíriáról az Európai Unió, az Egyesült Államok és Törökország, valamint a szír menekültek perspektívájából Sayfo Omarral, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetőjével, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének beszélgettünk.
A Katolikus Karitász idén is folytatja nemzetközi segélyakcióit. Az első nagyszabású szállítmány Ukrajnába, ezen belül Kárpátaljára érkezett. A támogatás keretében kórházi eszközöket juttatnak el ukrajnai egészségügyi intézmények számára. A fronthoz közeli kórházakba is.
A lakiteleki Hungarikum Ligetben tartott kiállítást és műhelyfoglalkozást a Kárpátaljai Magyar Hímzőműhely. A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület bázisán működő műhely tagjai a Beregi keresztszemes hímzést tanították az érdeklődő asszonyoknak. A kapcsolatok és kulturális örökség ápolása mindig is kiemelt fontosságú volt a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület számára, hangsúlyozzák a szervezők.
A 75 százalékban magyarok lakta Tiszapéterfalvai kistérségnek közel 20 000 lakosa van.Oroszi József polgármester szerint küzdelmes időszak van mögöttük, azonban egyebek mellett azt is jelentős sikerként kell értékelni, hogy a 12 települést magába foglaló kistérségben egy iskolát és osztályt sem kellett még bezárni.
Beregszászban ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia.
Amikor a Föld északi féltekéjén hideg, téli az időjárás, akkor délen nyár van. Bár a Csendes-óceán Egyenlítő-közeli szigetein, így Szamoán is egész évben 24 és 30 fok közötti a hőmérséklet. Tehát az ottaniak aligha gondolnak olyan vágyakozva más égtájakra, mint ilyenkor mi feléjük. A két nagyobb és nyolc kisebb szigetből álló ország területe és lakossága akkora, mint egy kisebb magyarországi vármegyéé. Nemzeti mottó: Faavae i le Atua Samoa, azaz Szamoa Istenre épül. Milyen az élet Szamoán, melyek a látnivalók, és egyáltalán, hogyan lehet oda eljutni? Műsorunkban a nemrég az országban járt újságíró, Lantos Gábor mesél az élményeiről.
Folytatjuk a múlt heti beszélgetést Kovács Leventével, a Bankszövetség főtitkárával
Szerkesztő: Pál Amanda
Folytatjuk a múlt héten elkezdett beszélgetést a 21. századi missziós képzőművészetről, a keresztény egyházak előtt álló új feladatokról Kovács Leventével. A Bankszövetség főtitkárával irodájában találkoztunk.
Mai összeállításunkban Szószóló című közéleti magazin műsorunkat hallják Bérczessy András szerkesztésében, melyben Prokop Péter katolikus pap, festőművész, író alakját idézzük fel.
Ezután Fausztina Kovalska nővér naplójából olvas fel Dér Gabriella színművésznő.
szerkesztő: Somosvári Eszter Anna
műsorvezető: Tikovits Ernő
zenei szerkesztő: Vasvári Bernadett
anyanyelvápolók műsora
Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa
Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
Makkai-Flóra Ágnes: Apám szemében - monodráma
Készült Ignácz Rózsa és Makkai Ádám műveinek felhasználásával.
Történik 1979. szeptember 23-ról 24-re virradó éjjel,
Ignácz Rózsa színésznő, író dolgozószobájában.
Felolvassa: Kubik Anna
Közreműködik: Lázár Csaba (8/6.)
Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Dramaturg-rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Felelős-szerkesztő: Szikora József
Makray Katalin, olimpiai ezüstérmes tornász.
Szerkesztő: Sályi András
Három, immáron felnőtt leánygyermek édesanyja, boldog nagymama, akinek az unokái között olimpikon is van. Nem mellesleg Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök felesége.
fotó: meglepetés.hu
szerkesztő: Gulyás Lóránt
Névadók, évfordulók, nagy elődök
Mai magazinunkban beszámolunk Önöknek a Szentandrássy István Egyetemi Roma Szakkollégium emlékkonferenciájáról, egy majdnem száz esztendős horgászegyesületről és arról, hogy tavaly ünnepelte alapításának 120. évfordulóját a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság.
mesés irodalom
1.) Fésűs Éva: A palacsintás király
Felolvassa: Seress Zoltán
Zenéjét szerezte: Tóth Benedek
Hangmérnök: Horváth János
Rendezőasszisztens: Varga Andrea
Rendező: E. Román Kata (12/12.)
2.) Fecske László: Csigaház kiadó
Felolvassa: Fehér Tibor
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Urunk bemutatása, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a megszentelt élet világnapján Veres András megyéspüspök szentmisét mutatott be. Vele beszélgetünk.
Frontkórházakat támogat a Katolikus Karitász. Többek között erről beszélgetünk Écsy Gábor országos igazgatóval.
A család 2025 konferencián dr Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyért felelős helyettes államtitkára is részt vett . Vele beszélgetünk.
A kormány döntött arról, hogy a Vidéki Otthonfelújítási támogatást a nyugdíjasok is igénybe vehetik. Továbbra is dr Beneda Attilával beszélgetünk.
A továbbiakban a 13. havi nyugdíjról és a13. havi ellátásról lesz szó.
Felértékelődött az Északi-sark, új gazdasági és geopolitikai játszmák színterévé válik, átrendezheti a világ erőviszonyait. Lévai Dániellel, a Magyar Külügyi Intézet kutatójával beszélgetünk.
A technológiai forradalom és napjaink háborúi. A határtalan tudás rendezvénye kapcsán az előadót, dr. Kaiser Ferencet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékének egyetemi docensét kérdezem.
80 éve, 1945 február 13-án a szovjet csapatok elfoglalták Budapestet . Nánay Mihály történésszel, a RUBICON Intézet tudományos főmunkatársával emlékezünk a múltra.
Makkai-Flóra Ágnes: Apám szemében - monodráma
Készült Ignácz Rózsa és Makkai Ádám műveinek felhasználásával.
Történik 1979. szeptember 23-ról 24-re virradó éjjel,
Ignácz Rózsa színésznő, író dolgozószobájában.
Felolvassa: Kubik Anna
Közreműködik: Lázár Csaba (8/6.)
Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Dramaturg-rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Felelős-szerkesztő: Szikora József
szerkesztő: Gulyás Lóránt
Névadók, évfordulók, nagy elődök
Mai magazinunkban beszámolunk Önöknek a Szentandrássy István Egyetemi Roma Szakkollégium emlékkonferenciájáról, egy majdnem száz esztendős horgászegyesületről és arról, hogy tavaly ünnepelte alapításának 120. évfordulóját a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság.