Légből kapott fotográfiák
A fotózásról és egy decemberi drónfotó kiállításról Dobóczky Zsolt szegedi mérnökkel, a Déri Miksa Műszaki Technikum oktatójával beszélgetünk.
Szerkesztő: Tráser László
Szenvedélyes közlésvágy - akár így is lehet jellemezni a fotózást. Annál is inkább, mert mára rendkívül könnyűvé vált: nem kell drága gépeket beszerezni, elegendő egy mobiltelefon és a kép már is elkészíthető. A mai műsorban a telefonos fotózástól kezdve, a belépő szintű tükörreflexes gépeken és a nagyobb felbontású digitális eszközökkel való munkán át a drónfotózás kulisszatitkaiba is bepillanthatunk.
A Déri Miksa Műszaki Technikum az idei tanévben egy programsorozattal ünnepli 130. fennállását. Ennek keretében december 12-20. között az iskolában látható volt Dobóczky Zsolt tanár úr drónfotó kiállítása is Légből kapott fotográfiák címmel.
Közélet
- Vendégünk Juhász Ferenc atya, Miskolc-mindszenti plébános, pápai káplán, a Szent István Rádió alapító igazgatója, akit életéről, hivatásáról, a miskolci közösségekről, ünnepekről, papságról és az egyház mai helyzetéről is megkérdezünk.
- Majd Bíró Tiborral, a miskolci Szeleta Park Látogatóközpont vezetőjével beszélgetünk aktualitásokról, szolgáltatásokról, és a lillafüredi Szikla elnevezésű hányattatott sorsú építmény jövőjéről.
Műsorunkat a Nap imájával zárjuk.
A mai összeállítás munkatársai: Molnár András, Kovács Krisztina, Somosvári Eszter Anna, Berecz Renáta
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban
Egykor arany- és ezüstbányáiról volt híres Ojojona hondurasi kisváros. Ide látogatunk Pintér Gábor nuncius társaságában.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Negyedszázada jelenik meg, jelentős magyar állami támogatással, a Kárpát-medencében ismert Aracs című negyedéves folyóirat. Bata János főszerkesztőt idei terveikről és a legutóbbi lapszámuk megjelenése körüli nehézségeikről kérdezzük.
Szerkesztő: Tráser László
mesés irodalom
A három vadász királyfi
magyar népmese Kriza János gyűjtéséből
Felolvassa: Horváth Sándor
Hangmérnök: Horváth János
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
A napokban egyeztető ülést tartottak a kárpátaljai magyar ifjúsági szervezetek Beregszászon.
Kárpátalja Ukrajna iparilag fejletlenebb régiói közé tartozik, a helyi magyar közösség nagy része falvakban él, ahol a mezőgazdaság az egyetlen hatékony megélhetési forma. Ezért van kiemelt szerepe a Pro Agricultura Carpathica szervezetnek, amely folyamatosan végzi a gazdák támogatását és fejlesztését minden nehézség ellenére. Őrhidi László elnök kiemelte: ahhoz, hogy a földművelés megbízható bevételi forrása legyen a családoknak a nehéz ukrajnai életkörülmények között is, jelentős fejlesztéseket kel végrehajtani.
A Kárpátaljai Református Egyház diakóniai osztályának szeretetkonyhái egy év alatt 28 000 adag ételt osztottak ki a rászorulóknak, pékségük 52 000 darab kenyeret adott a nélkülözőknek, az idősekről az általuk fenntartott nyugdíjas otthonban gondoskodnak. Emellett más akciókat is lebonyolítanak az elszegényedett családok támogatására, illetve a háború sújtotta ukrán régiókba is rendszeresen küldenek kamionokkal humanitárius segélyeket.
A kárpátaljai magyar turisztikai élet és falusi vendéglátói hálózat több száz családnak biztosított bevételt a békeidőkben. Emiatt különösen fontos, hogy az ágazat túlélje az előbb a koronavírus világjárvány okozta károkat, majd a háborús időszakot, hangsúlyozza Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke.
Szinkronban a természettel - Téli madárlesen
Szerkesztő: Gadácsi János
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve január 17. és 20. között immár 22-szer szervezte meg az Országos Sasszinkront, a hazánkban telelő ragadozómadarak éves számlálását. A felmérést olyan szakemberek végzik, akik nagy távolságból, repülés közben is képesek elkülöníteni egymástól a gyakran igen hasonló megjelenésű ragadozó madarakat. A Nagy Téli Madárles még mindig tart, ezen február 28-ig bárki részt vehet előzetes természetismereti képzés nélkül. Az adatok feltöltéséhez nem kell más, mint egy mobiltelefon, vagy jegyzetfüzet. Vendégünk a stúdióban Halmos Gergő, az MME ügyvezető igazgatója
Beszélgetés Kovács Tamással, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető docensével
Szerkesztő: Pál Amanda
80 évvel ezelőtt szabadult fel a budapesti "nagy gettó". A 2. világháború utolsó hónapjainak apokaliptikus időszakában hogyan éltek itt túl az emberek, milyen körülmények között? Mi várt rájuk a Vörös Hadsereg megérkezése után?
A Szószóló című műsorban a Holokauszt emléknapja kapcsán egy szemtanúval beszélgetünk.
Ezután Az Isteni irgalmasság üzenete következik: Fausztina Kowalska nővér naplójából olvas fel egy újabb részletet Dér Gabriella színművésznő.
anyanyelvápolók műsora
Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa
Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
SZÍNÉSZLEGENDÁK II. - a XIX-XX. század színi világából
Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész
3. rész
Ivánfy Jenő és Gellért Lajos emlékezései
Közreműködik: Blaskó Balázs és Cseke Péter
Művészeti vezető: Rátóti Zoltán
Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Varga Ramóna
Szerkesztő: Varga Andrea
Munkatárs: Paróczai Csilla
Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna
Felelős szerkesztő: Pozsgai Nóra
Készült a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából
szerkesztő: Gulyás Lóránt
A jövő reménységei, a múlt üzenetei
Mai magazinunkban a somogyi temetők üzenetéről és az ország egyik legjelentősebb vidéki sportiskolájáról is szó lesz, adásunkat pedig azzal kezdjük, hogy a közelmúltban két Nobel-díjas kutató is ellátogatott a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium kémia laborjába.
mesés irodalom
A három vadász királyfi
magyar népmese Kriza János gyűjtéséből
Felolvassa: Horváth Sándor
Hangmérnök: Horváth János
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2025-ös ökumenikus imahét arra hívott bennünket, hogy merítsünk közös örökségünkből, és még beljebb lépjünk a minden keresztényt egyesítő hitbe. Veres András győri megyéspüspökkel beszélgetünk. Szó lesz a Szalézi díjról, illetve 80 éve, 1945. január 27-én szabadult fel Auschwitz.
A magyar kormány megszavazta az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítását, annak ellenére, hogy korábban vétóval fenyegetett. Lesti Árpád és Huber Szebasztián politikai elemzők véleményét hallják.
Átmenetek címmel jelent meg a Gyermekút Módszertani Központ új szakmai kiadványa. dr. Kereki Judit igazgató számol be a könyvről.
Az Amerikai Egyesült Államokban az elnökválasztás és az elnök beiktatása az egyik legjelentősebb politikai esemény . E köré szervezte rendezvényét a Rubicon Intézet. Hahner Péter főigazgató nyilatkozik.
Január 28.-a az Adatvédelem Nemzetközi Napja. Jelentőségéről Baracsi Katalin internetjogásszal beszélgetünk.
USA-Kína kereskedelmi háború 2.0. Salát Gergellyel, a PPKE tanszékvezető tanárával, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatójával beszélgetünk.
SZÍNÉSZLEGENDÁK II. - a XIX-XX. század színi világából
Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész
3. rész
Ivánfy Jenő és Gellért Lajos emlékezései
Közreműködik: Blaskó Balázs és Cseke Péter
Művészeti vezető: Rátóti Zoltán
Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Varga Ramóna
Szerkesztő: Varga Andrea
Munkatárs: Paróczai Csilla
Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna
Felelős szerkesztő: Pozsgai Nóra
Készült a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából
szerkesztő: Gulyás Lóránt
A jövő reménységei, a múlt üzenetei
Mai magazinunkban a somogyi temetők üzenetéről és az ország egyik legjelentősebb vidéki sportiskolájáról is szó lesz, adásunkat pedig azzal kezdjük, hogy a közelmúltban két Nobel-díjas kutató is ellátogatott a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium kémia laborjába.