A 4. ipari forradalom világában élünk és már kibontakozóban van, hogy mit jelent majd az 5. sőt a 6. ipari forradalom. Miért érdekes ez a hétköznapokban? A CU.BE-ban erről kaphatunk képet. Az innovációs ipari élményközpontot mutatja be riportunk.
Szerkesztő: Szabó Csilla
A fűkaszától a kávéfőzőig sétálva ismerkedünk meg az ipari technológiai újdonságokkal, amelyek befolyásolják életünket, a munkahelyeket, a pályaválasztást. A CU.BE látványos múzeumi környezetében bárki megértheti, hogy mire törekszik ma az ipari tervezés és, ha technikai érdeklődésű, akár azt is megtalálhatja, hogy hol tudna bekapcsolódni ebbe a munkába. Vezetőink: Prekel Daniel a Bosch Rexroth ügyvezető igazgató és Juhász Bálint a CU.BE szakértője
kulturális paletta
Karrier Liszt Ferenc jegyében - egy fiatal zongorista sikere
Gyakorlat teszi? - új szerepkörben az Árpád Gimnázium
A világ „boríték nélkül” – képeslapkiállítás a Budavári Palotában
Elsöprő magyar győzelemként számolt be a hazai sajtó a Los Angelesben megrendezett nemzetközi Liszt—versenyről. Tény, hogy a díjakat és helyezéseket összesítve valóban kiemelkedik az énekes Lökösházi Mária és a zongorista Szirtes Máté teljesítménye. Utóbbi egyébként, aki a Zeneakadémia mesterszakos hallgatója, nem is tagadja milyen jó élmény volt számára ez a megmérettetés különösen azért, mert a Mefisztó-keringő szerzője példaképnél is több számára. A nyertesek közös hangversennyel várnak mindenkit február 15-én a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében.Nagy György András interjúja.
44 igen 24 nem és 3 tartózkodás mellett szavazta meg a múlt év decemberében az Óbudai Árpád Gimnázium nevelőtestülete, hogy az intézmény az új tanévtől, vagyis tulajdonképpen már idén nyártól a nemzeti Közszolgálati Egyetem gyakorlóiskolája legyen. A felsőoktatás intézményben alig fél éve alakult meg a Nemeskürty István tanárképző kar. Szerdahelyi Csongor Nánay Mihály történészt hívta fel, aki egyrészt a gimnázium tanára, másrészt az NKE tanárképzésért felelős rektori megbízottja.
„…ma már nem is jöhet számításba oly fürdőhely, nyaralótelep, vagy utazóktól többé-kevésbbé gyakran látogatott város, melyben saját képeivel díszített emlék levelezőlapokat ne árulnának s ezenkívül minden kiállítás vagy más nagy «sokadalom» alkalmából rögtön megjelentek a képes levelezőlapok, hogy ebben a telefonos és fonográfos korszakban legalább a képét is mutassuk be annak a helynek, ahol levelünk írásakor időztünk.” 1897-ből származik a hallott idézet, megmutatva milyen messzire nyúlik vissza a képeslap múltja. Ha valaki ennél többet szeretne tudni, sőt látni, az keresse fel a Budavári Palota Csikós udvarát, még február 10-ig megteheti. A „Boríték nélkül” című tárlaton sok régi, különleges darab felnagyított másolata tekinthető meg. Zsoldos Szilvia először Török Róbert történészt, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főigazgatóját majd Veress Kinga főmuzeológust, a kiállítás egyik kurátorát kérdezte.
Kép: Szirtes Máté a Katolikus rádióban
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Krisztuskereszt az erdőn - Domoszló, Eger és Lőrinci
Szerzetesek félórája - Folytatjuk a beszélgetést Fáy Eszter Franciska ferences kisnővérrel.
A mai adás készítői: Kovács Krisztina, Bartók Beáta, Tikovits Ernő
páratlan év, évközi idő 2. hét, péntek
** Mk 3,13-19 **
Azután fölment a hegyre. Magához hívta, akiket ő akart, és azok odamentek hozzá. Kiválasztott tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy prédikálni küldje őket. Hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék az ördögöket. Ezt a tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; ezenkívül Jakabot, Zebedeus fiát, és Jánost, Jakab testvérét, akiket Boanérgesznek, azaz mennydörgés fiainak nevezett el; és Andrást; Fülöpöt, Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont, és az iskarióti Júdást, aki elárulta őt.
Elsősorban fenyvesekben keresi táplálékát, a fák odvaiban fészkel, vagy a cinegékre nem jellemző módon olykor sziklarepedésekben vagy akár az avar mélyedéseiben.
Halmos Gergő, az MME igazgatója mesél róla.
Fotó: Orbán Zoltán MME
A szentévi római eseményeket magyar szinkronnal nézhetjük és hallgathatjuk, és a római zarándokok is okostelefonjuk segítségével magyar kommentárral kapcsolódhatnak be a szertartásokba a katolikus televízió segítségével. Jakab Péterrel, a csatorna vezetőjével beszélgetünk.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
turisztikai magazin
Gyomaendrőd télen - a Hármas-Körös ölelésében
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Milyen látnivalókkal, téli nyári kikapcsolódási lehetőségekkel és ízletes falatokkal várják Gyomaendrődön a városba érkezőket?
Hány túrógombóc született például a tavalyi Sajt és túrófesztiválon?
Milyen sajátosságai, néprajzi jellemzői vannak a gyomai és az endrődi városrésznek?
S végül, de nem utolsó sorban: milyen művészek emlékét őrzik a Kállai Ferenc Integrált Kulturális Intézmény falai között?
Messzelátónk mai adásában a Hármas-Körös parti városba látogatunk, ahol legnagyobb értéknek a csendet tartják.
Elsősorban fenyvesekben keresi táplálékát, a fák odvaiban fészkel, vagy a cinegékre nem jellemző módon olykor sziklarepedésekben vagy akár az avar mélyedéseiben.
Halmos Gergő, az MME igazgatója mesél róla.
Fotó: Orbán Zoltán MME
mesés irodalom
Berg Judit: Rumini
Rumini: Horváth Illés
Sebestyén: Schnell Ádám
Balikó: Szatmári Attila
Negró: Csőre Gábor
Dundi Bandi, Cidri: Fesztbaum Béla
Káró: Takács Géza
Hangmérnök: Horváth János
Dramaturg: Harangozó Eszter
Zene: Csepregi György
Rendezte: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (10/5.)
Málé: Pavletits Béla
Fazék: Rancsó Dezső
Láva Leó: Pál András
Közélet című műsorunk témái
- A Szociális Munka Napján Gonda Antal Gáborné, nyugalmazott kisújszállási intézményvezető Dr. Petkovics Tamás-díjban részesült.
- Bemutatjuk a Nagykun Táncegyüttest
Összeállításunkat a Nap imájval zárjuk.
Munkatársak: Sinkovits Andrea, Somosvári Eszter Anna, Túri Sarolta, Berecz Renáta
Színészlegendák
Életképek a XIX. sz. színivilágából
Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész
Petőfi Sándor - Blaha Lujza
Közreműködik: Rátóti Zoltán és Ráczkevei Anna
Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna
Felelős szerkesztő: Pozsgai Nóra (10/5.)
Művészeti vezető: Rátóti Zoltán
Hangmester: Liszkai Károly és Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Munkatársak: Varga Andrea, Huszár Orsolya és Paróczai Csilla
Készült a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából
közéleti beszélgetések
Klímahelyzet, felkészülés.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
A klímahelyzet nemcsak a politikai, hanem a közbeszédben is gyakran előforduló téma, illetve a a társadalomtudományokban is kiemelten kezelt tárgykör. A korábbi beszélgetésünket folytatjuk Vasárus Gábor László geográfussal, a REN-HUN KRTK Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársával.
közéleti beszélgetések
Korzenszky Richárd bencés szerzetessel, a Tihanyi Bencés Apátság emeritus perjelével a magyar kultúra napja alkalmából beszélgettünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
Dr. Korzenszky Richárd bencés szerzetes, a Tihanyi Bencés Apátság emeritus perjele, Magyartanár-életműdíjban részesült a magyar nyelv napján. Az irodalom és az olvasás szeretetéről, az irodalmi művek jelentőségéről, erkölcsi útmutatásáról, nemzeti kultúránk őrzésének és továbbadásának fontosságáról Richárd atyával a Tihanyi Bencés Apátságban a magyar kultúra napja alkalmából beszélgettünk.
(fotók: https://www.magyarkurir.hu, https://tihanyiapatsag.hu)
Embernek röpülni boldogság...
Latinovits Zoltán emlékezete fél évszázaddal a halála után
Gajdó Tamás színháztörténésszel beszélgetünk
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
mesés irodalom
Berg Judit: Rumini
Rumini: Horváth Illés
Sebestyén: Schnell Ádám
Balikó: Szatmári Attila
Negró: Csőre Gábor
Dundi Bandi, Cidri: Fesztbaum Béla
Káró: Takács Géza
Hangmérnök: Horváth János
Dramaturg: Harangozó Eszter
Zene: Csepregi György
Rendezte: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (10/5.)
Málé: Pavletits Béla
Fazék: Rancsó Dezső
Láva Leó: Pál András
Színészlegendák
Életképek a XIX. sz. színivilágából
Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész
Petőfi Sándor - Blaha Lujza
Közreműködik: Rátóti Zoltán és Ráczkevei Anna
Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna
Felelős szerkesztő: Pozsgai Nóra (10/5.)
Művészeti vezető: Rátóti Zoltán
Hangmester: Liszkai Károly és Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Munkatársak: Varga Andrea, Huszár Orsolya és Paróczai Csilla
Készült a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából
közéleti beszélgetések
Klímahelyzet, felkészülés.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
A klímahelyzet nemcsak a politikai, hanem a közbeszédben is gyakran előforduló téma, illetve a a társadalomtudományokban is kiemelten kezelt tárgykör. A korábbi beszélgetésünket folytatjuk Vasárus Gábor László geográfussal, a REN-HUN KRTK Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársával.
közéleti beszélgetések
Korzenszky Richárd bencés szerzetessel, a Tihanyi Bencés Apátság emeritus perjelével a magyar kultúra napja alkalmából beszélgettünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
Dr. Korzenszky Richárd bencés szerzetes, a Tihanyi Bencés Apátság emeritus perjele, Magyartanár-életműdíjban részesült a magyar nyelv napján. Az irodalom és az olvasás szeretetéről, az irodalmi művek jelentőségéről, erkölcsi útmutatásáról, nemzeti kultúránk őrzésének és továbbadásának fontosságáról Richárd atyával a Tihanyi Bencés Apátságban a magyar kultúra napja alkalmából beszélgettünk.
(fotók: https://www.magyarkurir.hu, https://tihanyiapatsag.hu)
Embernek röpülni boldogság...
Latinovits Zoltán emlékezete fél évszázaddal a halála után
Gajdó Tamás színháztörténésszel beszélgetünk
Szerkesztő: Pozsgai Nóra