Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Joseph Ratzinger: Benedek Európája című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (16/7.)
» bővebben...
0:30
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvi rovat Gazdasági semlegesség, zöldrefestés, tipik, élőszavas mesemondás – interjú Mi történik, ha beragad a ragad - jegyzet Játékunk most közmondáskibogozás Szerkesztő: Nagy György András
Nem mondhatja, hogy szóhoz sem jut a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, hiszen jó ideje már minden esztendőben megválasztja az év szavát. Valójában nem egyetlen első helyezettről van szó, hiszen 4 kategóriában hirdetnek győztest. Az első a hagyományos, amire talán azt lehetne mondani, hogy egy adott időszak legjellemzőbb kifejezése, a másodiknál, az úgymond „anti”-nál a negatív él a fontos – ha úgy tetszik, akkor ez a fény mellett az árnyék. A harmadik az, ami az ifjúság szóbeli, illetve írásos kommunikációjában terjed, a negyedik pedig az irodalmi-költői. Az egyik döntnökkel, Pölcz Ádám nyelvésszel, az ELTE Tanító – és Óvóképző Karának tanszékvezető docensével beszélgettem. Ha azt, hogy reked, fennmarad, vagy belefeledkezik megpróbáljuk egyetlen divatszóval helyettesíteni, akkor - tapasztalataim szerint - H. Tóth Tibornak lesz észrevétele.
1:00
egyéb közéleti műsorok
Szerkesztő: Szikora József
» bővebben...
1:30
egyéb műsorok
Szerkesztő: Nyíri Kata
A kárpátaljai magyarok mindig számíthatnak Magyarország támogatására, jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a sátoraljaújhelyi Rákóczi-táborban, a kárpátaljai magyar nagycsaládosok találkozóján. Születésének 202. évfordulóján Petőfi Sándorra emlékezetek Kárpátalján. Ungváron, Beregszászon és Badalóban is megkoszorúzták a költő egész alakos szobrait és emléktábláját.
2:00
portré- és riportműsorok
Fülöp Tamással, Rádiónk Bemondójával és Riporterével beszélget Máry Szabó Eszter. Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Fülöp Tamás színész, és a Magyar Katolikus Rádió bemondója, riportere. 2023 májusa óta készít interjúkat. Akvarell, Őrtüzek, Reggeli riport, és Tény-kérdés című műsorunkban hallhatják Őt. Szinkronizál és harmadik éve aktívan néptáncol. Nagyon szereti az irodalmat. Többek között ezekről is szó lesz a KVATERKÁBAN. Tartsanak velünk! :)
3:00
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
» bővebben...
3:30
irodalmi és versműsorok
irodalmi összeállítás Csokonai Vitéz Mihály versei Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
» bővebben...
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Szószóló - közéleti magazin Hamarosan fél évszázados fennállását ünnepli a Vojtina Bábegyüttes. Ennek kapcsán beszélgettünk a debreceni bábszínházi életről, a korosztályok igényeiről és a jövőképről Asbóth Anikó igazgatóval. Az Isteni irgalmasság üzenete Fausztina Kowalska nővér naplójából olvas fel egy újabb részletet Dér Gabriella színművésznő. A mai összeállítás munkatársai: Bérczessy András, Somosvári Eszter Anna, Bartók Beáta, Farkas Erzsébet.
5:00
egyéb kulturális műsorok
Beszélgetés a Magyar Nemzeti Múzeum Galimbertik életmű- kiállításáról a kurátorral, Barki Gergely művészettörténésszel Szerkesztő: Pál Amanda
A világhír kapujában álltak, Galimberti Sándor és felesége Dénes Valéria szenvedélyes festészetét egyre többen ismerték meg a 20. század elején, mikor tragikus hirtelenséggel ért véget az életük. Az összefonódott életművek nagy része elveszett és elfelejtettük őket. A magyar művészettörténet nagy vesztesége ellenére a Magyar Nemzeti Galériában január 26-ig látható egy tárlaton a minden eddig fellelhető alkotás. Barki Gergely kurátor nemcsak a képek utáni nyomozásról és azonosításukról mesélt, hanem egyedi látásmódjukról és alkotói életükről is.
5:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
C év, évközi idő Urunk megkeresztelkedése ** Lk 3,15-16.21-22 ** A nép pedig várakozott, és mindenki tanakodott szívében János felől, vajon nem ő-e a Krisztus. János így szólt mindnyájukhoz: ,,Én csak vízzel keresztellek titeket. De jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó a saruszíját megoldani. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket. Történt pedig, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és mint egy galamb, testi alakban leszállt rá a Szentlélek, s ez a szózat hangzott az égből: ,,Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem'' [Iz 42,1].
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
6:00
6:01
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
» bővebben...
6:15
vallási műsorok
Joseph Ratzinger: Benedek Európája című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (16/8.)
» bővebben...
6:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Jámbor Balázs
» bővebben...
6:52
7:00
egyéb műsorok
Történelmi tematikájú előadásokat készítenek a fehérvári katolikus diákok a múzeummal együttműködve Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Együttműködési megállapodást kötött a Szent István Király Múzeum a Szent Imre Gimnáziummal. A kezdeményezés célja a tehetséggondozás mellett, hogy a diákok ismeretei bővüljenek, valamint a fiatalok kultúrához fűződő viszonya elmélyüljön. Az együttműködésről Pokrovenszki Krisztiánt, a múzeum főigazgatóját, Csák Lajos igazgatót és Matuz János író, rendezőt Berta Kata kérdezte.
7:15
aktuális és hírműsorok
Megújul a miserend.hu. Elek László jezsuitával beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
» bővebben...
7:50
vallási műsorok
elmélkedés a mai evangéliumról
» bővebben...
8:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:04
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Az egykori pesti bencés gimnázumról, a nyolcvan évvel ezelőtti ostromról, az ötvenes és hatvanas évek egyházüldözéséről Szauer Tibor építésszel beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Farkasűző furulya Válogatás Kányádi Sándor meséiből Felolvassa: Szélyes Imre és Pápai Erika Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (5/5.)
» bővebben...
9:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:04
egyéb műsorok
válogatás rádiónk archívumából
» bővebben...
9:30
10:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
10:04
vallási műsorok
közvetítés Gyömrőről, a Jézus Szíve-templomból. A szentmisét bemutatja Virágh József plébános.
11:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
11:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
11:30
portré- és riportműsorok
Maczó Balázs etnográfus-történésszel beszélgetünk. Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
Van-e még ma is létjogosultsága a méznek mint édesítőnek? Kik voltak Beliczayék, mi volt a titkuk és miből áll híres receptjük? A Mézes élet - a Beliczay mézeskalácsos és viaszgyertyaöntő műhely története című kiállítás kapcsán Maczó Balázs etnográfus-történésszel, a tárlat rendezőjével beszélgetünk.
12:00
12:04
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
» bővebben...
13:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Évezredek asztalánál A 71 éve elhunyt és a magyar gasztronómiai életben is maradandót alkotó Vízvári Mariska színésznőre emlékezünk, majd az Olasz Konyha Napja alkalmából néhány olasz ételt is figyelmükbe ajánlunk. Közelkép Illés Györggyel zarándoklatairól, lelki élményeiről Hajdú Mária beszélget. Műsorunkat a Nap imájával zárjuk. A mai összeállítás munkatársai: Hajdú Mária, Bartók Beáta, Farkas Erzsébet.
14:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
14:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
» bővebben...
14:30
irodalmi és versműsorok
Szegény Sudár Anna Fejezetek a Jókai Anna regényéből készült hangoskönyvből. Szerkesztette és rendezte: Katona Zsuzsa Felolvassa: Kútvölgyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Nyeste Péter (10/3.)
A hangoskönyv az Aster Film Produkciós Iroda gyártásában a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával készült. Kiadta: az Írók Alapítványa - Széphalom Könyvműhely 2022-ben.
15:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
15:04
egyéb kulturális műsorok
irodalom, zene, színház Nyugodj, Bajazzó... A január 2-án elhunyt Liszt-díjas baritonra, Gyimesi Kálmánra emlékezünk Szerkesztő: Marton Árpád
17:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
17:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Orbán János Dénes Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Ezúttal a kiváló Kossuth-díjas író-költő operettszínházi munkássága kerül reflektorfénybe. )Fotó: Peresztegi Attila)
18:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:04
aktuális és hírműsorok
A bécsi Pázmáneumban jártunk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
18:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Jámbor Balázs
» bővebben...
19:00
19:32
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Farkasűző furulya Válogatás Kányádi Sándor meséiből Felolvassa: Szélyes Imre és Pápai Erika Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (5/5.)
» bővebben...
20:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:04
zenei műsorok
Karneváli hangulatban Szerkesztő: Magyar Kornél
21:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
21:30
irodalmi és versműsorok
Szegény Sudár Anna Fejezetek a Jókai Anna regényéből készült hangoskönyvből. Szerkesztette és rendezte: Katona Zsuzsa Felolvassa: Kútvölgyi Erzsébet Zenei szerkesztő: Nyeste Péter (10/3.)
A hangoskönyv az Aster Film Produkciós Iroda gyártásában a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával készült. Kiadta: az Írók Alapítványa - Széphalom Könyvműhely 2022-ben.
22:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
22:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Orbán János Dénes Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Ezúttal a kiváló Kossuth-díjas író-költő operettszínházi munkássága kerül reflektorfénybe. )Fotó: Peresztegi Attila)
23:00
aktuális és hírműsorok
A bécsi Pázmáneumban jártunk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
23:30