Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:00
vallási műsorok
Karácsony vigíliáján római katolikus szentmisét közvetítünk Pécsről a Szent Péter és Szent Pál Székesegyházból. Főcelebráns Felföldi László pécsi megyéspüspök. Az MKR és az MTVA közösen közvetít.
A liturgián koncelebrál Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa és Molnár Erik püspöki titkár. A népes asszisztenciában az egyházmegye diakónusai és papnövendékei, valamint áldoztatók és ministránsok szolgálnak. Az ünnepi szentmise zenei szolgálatában közreműködik a Pécsi Bazilika Mozart Kórusa és Zenekara, művészeti vezető: Kuti Ágnes, vezényel: Békési-Marton Csaba. Az orgonán Kovács Szilárd Ferenc, a bazilika orgonaművész-zeneigazgatója játékát halljuk.
1:30
szolgáltató és életviteli műsorok
A karácsony mindenkié Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
A karácsonyi hangulatot a közös étkezés, együttlét, a hozzá tartozó teríték és asztaldekoráció megkomponálása jellemzi leginkább. Ez a hagyomány sosem megy ki a divatból. Mai adásunkban régmúlt karácsonyi szokásokra emlékezünk majd fehérvári lelkipásztorok szólalnak meg karácsonyi gondolatokkal, hogy segítsenek bennünket még szebbé, bensőségesebbé tenni az ünnepi pillanatokat.
2:00
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta
Szerkesztő: Tóth János András, zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
3:00
egyéb közéleti műsorok
Királyi karácsonyok öröksége Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
3:30
zenei műsorok
a Szent István Rádió egyházzenei műsora
» bővebben...
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Mai különleges karácsonyi összeállításunkban Püspökkenyér című műsorunkat hallják, melyben Ternyák Csaba egri érsek előadását idézzük fel, melyet a Keresztény Értelmiségiek szövetsége egri csoportjának rendezvényén tartott a 2025-ös szentévről. Az összeállítás munkatársai: Bérczessy András, Bartók Beáta, Molnár András.
5:00
aktuális és hírműsorok
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
» bővebben...
5:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
karácsonyi idő Jézus születése ** Jn 1,1-18 ** Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tesz róla, és hirdeti: ,,Ő az, akiről ezt mondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.' Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
6:00
6:01
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
» bővebben...
6:15
vallási műsorok
Raniero Cantalamessa: A karácsony misztériuma című könyvből Varga László atya olvas fel. (24/14.)
» bővebben...
6:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
6:52
7:00
egyéb műsorok
Válogatás az Új Ember 2025. évi kalendáriumából
Karl Rahner: Szentséges éj Fordította: Nagy József Felolvassa: Kovács Éva Rebecca Karl Rahner: Isten a világban Felolvassa: Kovács Éva Rebecca Carlo Caretto: Mária Fordította: Pápay Klára Felolvassa: Nagy György András Pilinszky János: Vallomások az imádságról Felolvassa: Kovács Éva Rebecca A hangfelvételt Liszkai Károly készítette. Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, műsorajánló
» bővebben...
7:50
publicisztika
Szikora József olvassa fel írását
» bővebben...
8:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:08
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Nyíri Kata
» bővebben...
8:17
egyéb műsorok
Emmanuel, Velünk az Isten Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Karácsony üzenete, hogy Velünk az Isten. Hogy az Isten és ember közötti viszonyban Ő, a Mindenható, nem ismer határokat és akadályokat. A kereséstől sem áll el, hanem elindul teremtményei felé. Fiában összeköti velünk önmagát, és egybe hív minket. Spányi Antal megyés püspök karácsonyi gondolatai Isten hűséges és örökké tartó szeretetéről szólnak.
8:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:42
aktuális és hírműsorok
A Stille Nacht csodálatos dallama olykor csodát tett az elmúlt évszázadban még a szemben álló, egymással harcoló katonák között is, meséli el a különös karácsonyi történetet Benyik György szegedi plébános. Riporter: Tráser László
» bővebben...
8:52
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:04
szolgáltató és életviteli műsorok
Tóth Ferenc gyermekkorában kapott egy hintalovat. Ez a játék olyan meghatározó élményt adott neki, hogy azóta is mindent gyűjt, ami hintalóval kapcsolatos. Társa Ladó Mária a gyűjtésben is társa lett. Ma már együtt rendezik és állítják ki a gyűjteményt. Szerkesztő: Szabó Csilla
A gyűjtemény válogatott darabjait a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban mutatják be. Az óbudai kiállításhoz beszélgetés sorozat kapcsolódik, melynek egyik vendége lesz Rúfusz Kinga grafikus, illusztrátor, akinek a munkáiban gyakran feltűnik a hintaló motívum. Ő is vendégünk lesz a december 25-ei műsorban.
10:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
10:04
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a Csepel-Belváros Kisboldogasszony -templomból. A szentmisét bemutatja Kertész Péter kanonok, plébános.
11:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
11:04
egyéb közéleti műsorok
Kerényi Lajos piarista szerzetessel beszélget a szerkesztő, Kovács Éva Rebecca.
» bővebben...
11:35
12:00
12:04
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
» bővebben...
13:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából szerk.: Papp Péter, Somosvári Eszter Anna téma: noszvaji és mezőkövesdi riportjainkat hallják, melyet a nap imája követ
» bővebben...
14:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
14:04
zenei műsorok
A Bojtorján Karácsonyi albumáról beszélgetünk, mely idén 40 éves Szerkesztő: Csuth Judit
» bővebben...
14:30
irodalmi és versműsorok
Téli legendák - karácsonyi novellák Móricz Zsigmond: Boldog karácsonyt! - Harsányi Zsolt: Betlehem - Mécs László: Karácsony Felolvassa: Kubik Anna Készítette: Liszkai Károly hangmester, Keceli Zsuzsi zenei szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna rendező
» bővebben...
15:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
15:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Mesetarisznya – dramatikus játékfoglalkozás, Benedek Elek meséi alapján Körömi Gáborral és „Száll a világ lepke-szárnyon” – énekelt versek Sebő Ferenccel és Soós Rékával programokon a Nemzeti Táncszínházban december 29-én
A kultúrstratégiai intézmények az Európai Unió Tanácsa magyar soros elnökségéhez kapcsolódóan 1100 éve Európában, 20 éve az unióban címmel országos rendezvénysorozatot szerveztek, amelynek Pest vármegye az utolsó állomása. December 28-án és 29-én a Nemzeti Táncszínházban mutatkoznak be az országszerte nagy sikert arató programok: játszóházak, kézműves-, zene- és mesefoglalkozások, cirkuszi produkció, vándorkiállítások, vásár és gasztrobusz is várja a közönséget a gazdag és színes kínálatban. A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár, ehhez kapcsolódott három témát felölelő, interaktív programjaival. Szakmai partnerükkel, a Cimbora Alapítvánnyal közösen dolgozták ki az előadásokat, amelyről Sághi Ilona kulturális menedzser, könyvtári szakértő, Sebő Ferenc, Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja és Körömi Gábor drámapedagógus mesél Fazekas Gyöngyvérnek.
15:50
egyéb közéleti műsorok
» bővebben...
16:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
16:04
egyéb kulturális műsorok
Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével A karácsonyi dramatikus játékok
Beszélgetőtársak: Fabók Mancsi bábművész, a Színház és Filmművészeti Egyetem oktatója, Czapkó Lotti Léna a százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium 1 g osztályos tanulója és Fazekas Bella a százhalombattai Eötvös Lóránd Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2 b. osztályos tanulója
17:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
17:04
egyéb közéleti műsorok
közéleti beszélgetések 2025 a Szentév Szerkesztő: Pécsi Krisztina
A Szentévről beszélgetünk Veres Andrással, az MKPK elnökével, győri megyéspüspökkel.
17:30
aktuális és hírműsorok
közéleti beszélgetések Karácsony a nagyvilágban Szerkesztő: Pozsgai Nóra
A keresztény világ ma Krisztus születésére emlékezik, világszerte ünnepelnek a családok – ám nem egyformán, hiszen, bár a Megváltó összeköt bennünket, azért sokfélék vagyunk. Eltérő a nyelvünk, a kultúránk, mások a hagyományaink, az ünnepi ételeink. A Kerengőben gondolatban ellátogatunk mind az öt földrészre: Indiától Peruig kalandozunk, hogy megnézzük, ott hogyan ünnepelnek, hogy a végén, a Betlehemi Csillag kapcsán meghallgassuk -- ha nem is a napkeleti bölcsek, de majdnem: egy neves magyar asztrofizikus gondolatait.
18:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:04
egyéb műsorok
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
18:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
19:00
19:32
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom 1.) Ünnepváró esték szláv legenda Felolvassa: Sudár Annamária Hangmérnök: Gera Csilla és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter Rendezte: Varga Andrea Szerkesztő: Varga Andrea
2.) Szent Ferenc betlehemese olasz legenda Felolvassa: Sudár Annamária Hangmérnök: Gera Csilla és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter Rendezte: Varga Andrea ___________________________________ 3.) Gárdonyi Géza: Karácsony a názáreti házban Felolvassa: Tóth Auguszta Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Barlay Zsuzsa Rendező: E. Román Kata
20:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
» bővebben...
20:17
publicisztika
Szikora József olvassa fel írását
» bővebben...
20:30
21:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
21:30
irodalmi és versműsorok
Téli legendák - karácsonyi novellák Móricz Zsigmond: Boldog karácsonyt! - Harsányi Zsolt: Betlehem - Mécs László: Karácsony Felolvassa: Kubik Anna Készítette: Liszkai Károly hangmester, Keceli Zsuzsi zenei szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna rendező
» bővebben...
22:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
22:04
egyéb közéleti műsorok
közéleti beszélgetések 2025 a Szentév Szerkesztő: Pécsi Krisztina
A Szentévről beszélgetünk Veres Andrással, az MKPK elnökével, győri megyéspüspökkel.
22:30
aktuális és hírműsorok
közéleti beszélgetések Karácsony a nagyvilágban Szerkesztő: Pozsgai Nóra
A keresztény világ ma Krisztus születésére emlékezik, világszerte ünnepelnek a családok – ám nem egyformán, hiszen, bár a Megváltó összeköt bennünket, azért sokfélék vagyunk. Eltérő a nyelvünk, a kultúránk, mások a hagyományaink, az ünnepi ételeink. A Kerengőben gondolatban ellátogatunk mind az öt földrészre: Indiától Peruig kalandozunk, hogy megnézzük, ott hogyan ünnepelnek, hogy a végén, a Betlehemi Csillag kapcsán meghallgassuk -- ha nem is a napkeleti bölcsek, de majdnem: egy neves magyar asztrofizikus gondolatait.
23:00
egyéb műsorok
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
23:30