Pedagógus ösztöndíjasok a Székesfehérvári Egyházmegyében
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Pedagógus Képzési Ösztöndíj Programot hozott létre a Székesfehérvári Egyházmegye. A Program célja a fenntartásában működő köznevelési intézmények részére kiválóan képzett, hivatástudattal rendelkező pedagógus-utánpótlás biztosítása. Az Egyházmegye a fenntartásában több településen működnek óvodák, általános iskolák és gimnáziumok, ahol a diplomát szerzett pedagógusok elhelyezkedhetnek, és bekapcsolódhatnak az ott dolgozó pedagógusok elhivatott munkájába.
kulturális paletta
- Magyar Nemzeti Múzeum Filmklub: Az ókori Róma hagyatéka, hatása az utókorra napjainkig
- A Pécsi Egyházmegye turisztikai helyszínei
- Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Tóth János András, zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Mesék a káposztásmegyeri Karitász-boltból
Szerkesztő: Hámori Kinga
Advent közeledtével igaz meséket, történeteket hallhatunk egy újpesti karitász életéből, annak apropóján is, hogy vasárnap elkezdődött a Katolikus Karitász adventi jótékonysági gyűjtése, a „Tárjátok ki a szíveteket!” segélyprogram. Mai műsorunkban:
- mesél a szállító: aki az adományt átadja, de közben ő is örömben részesül
- mesél egy önkéntes aki hajléktalanokkal tartja a kapcsolatot és a karitász boltban is segít
- egy másik önkéntes hölgy egy egyedül álló fiúnak főz és a karácsonyi ünnepet is vele tölti.
- a harmadik önkéntes hölgy pedig évek óta készít cipősdoboznyi ajándékot. Lelki töltekezéséről és a karitász hittanról is szó lesz. Mesék pontosabban igaz történetek következnek Káposztásmegyerről.....
válogatás a Szent István Rádió műsorából
A Kávéház című műsor vendége: Takács Katalin, Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész, aki 2016 óta a Budaörsi Latinovits Színház társulatának tagja.
A mai összeállítás munkatársai:
Szerkesztő-riporter: Farkas Éva
Zenei szerkesztő: Turi Sarolta
Műsorvezető: Farkas Erzsébet
XII. Újszövetség maraton - A családok ünnepe
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
A hagyományokhoz híven, idén már 12. alkalommal tartja meg a Vörösmarty Színház az Újszövetség maratont, amely ebben az évben is új elemmel bővül, hiszen a közös gyertyagyújtás után a négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával párhuzamosan kézműves foglalkozások, mesesarok, és jótékonysági gyűjtés is várja a családokat, a nagyszülőket, a barátokat.
Az ünnepi programokról Szikora Jánost a Vörösmarty Színház igazgatóját, Berta Kata kérdezte.
A szépirodalom sem tekinti partnerének, de valamiképpen mégis az irodalomhoz tartozik a képregény: önálló, egyben társ-művészetként. Pilcz Roland képregényszerző a szegedi Somogyi Könyvtár Képregény Fesztiválja alkalmából beszél munkájáról.
Riporter: Tráser László
Mi hibásodik meg a szervezetben, ami betegséget okoz benne? Kijavíthatók ezek a hibák? Szakértőink: dr. Greiner István, a Richter Gedeon Nyrt. kutatási és fejlesztési igazgatója és dr. Peták István az Oncompass Medicine Zrt. és a Genomate Health tudományos igazgatója.
Szerkesztő: Szabó Csilla
A rákkutatás az emberi genom megismerésével forradalmi lendületet kapott. 2003-ban sikerült az emberi DNS-nek azt a szakaszát pontosan leírni, amely minden emberben közös. Ekkor kezdődhetett el azoknak a részleteknek a megkeresése, amelyek eltérnek ettől a mindannyiunkban közös kódtól. Dr. Peták István egyik úttörője ezeknek a kutatásoknak, melyek paradigmaváltást okoztak a tudományban. Nem azt keresik ma már, hogy leggyakrabban melyik gyógyszerrel kezelhető sikerrel a rák, hanem, hogy pontosan mi okozta és az a hiba hogyan javítható ki. Genetikai vizsgálattal megismerhető és ez alapján gyógyítható a rák? Erről is kérdezzük Peták Istvánt.
A gyógyszerkutatásban a leghangsúlyosabb terület a rák- és az idegrendszeri betegségek elleni hatóanyagok megismerése, megalkotása. A rák megismerésében és a gyógyszerek fejlesztésében, megalkotásában is nagyon fontos a mesterséges intelligencia, amelynek segítségével gyorsan, pontosan végezhetők el a számítások. Milyen tudományos területek támogatják a gyógyszerfejlesztést? Elkészíthetők-e a személyreszabott gyógyszerek? Dr. Greiner István beszél a gyógyszergyártás reális lehetőségeiről.
mesés irodalom
1.) Both Gabi: A Hintarabló
Szereplők: Kálid Artúr, Parti-Nagy Berta, Parti-Nagy Elza, Parti-Nagy Ármin, Györgyi Anna, Seres Zoltán, Topolcsányi Laura, Csőre Gábor, Szűcs Nelli
Hangmérnök: Horváth János
Dramaturg: Harangozó Eszter
Zene: Darvas Ferenc és Darvas Kristóf
Rendező: E. Román Kata
2.) A kolbász, a béka és az egér
magyar népmese
Felolvassa: Szűcs Sándor
Hangmérnök: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
Mai összeállításunkban először Itt élünk című műsorunkat hallják Papp Péter szerkesztésében. Ma Nyíregyházán, Bogácson és Mezőkövesden készített riportjainkat hallhatják.
Ezután a Nap imája következik.
szerkesztő: Papp Péter
zenei szerkesztő: Vasvári Bernadett
műsorvezető: Molnár András
A Pannon Filharmonikusok Kaddisa emlékeztet és emlékezik: hangverseny, kiállítás, előadás és botlatókő elhelyezés a Holokauszt 80 éves évfordulóján Pécsen
Szerkesztő: Csuth Judit
November 28-án Pécsett a Kodály Központban, 29-én Budapesten a Müpában Kaddis címmel ad hangversenyt a Pannon Filharmonikusok Kesselyák Gergely vezető karmester vezényletével.
SZÍV
Edmondo de Amicis regényéből Jánosi Ferenc olvas fel.
Fordította: Radó Antal
Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly
Munkatárs: Csuth Judit
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna (19/17.)
kulturális paletta
Erős Kinga: Miniatúrák, Aranybulla 800 - fakszimile kiadás és tanulmánykötet, Kulturmorzsák
Erős Kinga József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő sok éven át a Magyar Napló Az év novellái című antológiájának társszerkesztője. Megrendítően szép első kötete, a Könyvbölcsőm, valamint a magyar írók 50-es éveiről és az 56-os forradalom emlékeiről szóló Szavakban lobog című kötete után megjelentette Miniatúrák című könyvét, amelynek írásai az élet fontos pillanatait merevíti k ki. Pár nap múlva lesz öt éve, hogy a Magyar Írószövetség elnökévé választották. Ebből az alkalomból kereste fel Kövesdy Zsuzsa.
Csupán két éve történt, hogy ünnepelhettük az Aranybulla kibocsátásának nyolcszáz éves évfordulóját. A Magyar Nemzeti Levéltár ennek alkalmából adott ki egy míves kötetet. amely tartalmazza a királyi dokumentum fakszimile kiadását, kritikai fordítását és a hozzá kapcsolódó tanulmányokat. Rácz Györggyel, a levéltár munkatársával és a kötet társzerkesztőjével Fazekas Gyöngyvér beszélget.
közéleti beszélgetések
Papjaink lelki egészsége
Vendégeink: Mohos Gábor püspök, és Dr Baráth Éva orvos, mentálhigiénés szakember
1.rész
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
közéleti beszélgetések
Papjaink lelki egészsége
Vendégeink: Mohos Gábor püspök, és Dr Baráth Éva orvos,
mentálhigiénés szakember
2.rész
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
mesés irodalom
1.) Both Gabi: A Hintarabló
Szereplők: Kálid Artúr, Parti-Nagy Berta, Parti-Nagy Elza, Parti-Nagy Ármin, Györgyi Anna, Seres Zoltán, Topolcsányi Laura, Csőre Gábor, Szűcs Nelli
Hangmérnök: Horváth János
Dramaturg: Harangozó Eszter
Zene: Darvas Ferenc és Darvas Kristóf
Rendező: E. Román Kata
2.) A kolbász, a béka és az egér
magyar népmese
Felolvassa: Szűcs Sándor
Hangmérnök: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
SZÍV
Edmondo de Amicis regényéből Jánosi Ferenc olvas fel.
Fordította: Radó Antal
Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly
Munkatárs: Csuth Judit
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna (19/17.)
közéleti beszélgetések
Papjaink lelki egészsége
Vendégeink: Mohos Gábor püspök, és Dr Baráth Éva orvos, mentálhigiénés szakember
1.rész
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
közéleti beszélgetések
Papjaink lelki egészsége
Vendégeink: Mohos Gábor püspök, és Dr Baráth Éva orvos,
mentálhigiénés szakember
2.rész
Szerkesztő: Pozsgai Nóra