anyanyelvápolók műsora
Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa
Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
A Néptánc Tudástár a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet
Néptánc Archívumában nyilvántartott gyűjtések adatait, a gyűjtött dokumentumokat,
valamint a kutatás során létrehozott forrásokat adja közre keresztkapcsolatban álló
adatbázisok rendszerével. A jelenleg 11 adatbázist magában foglaló, kétnyelvű Tudástár
folyamatosan bővül. A második részben stúdiónk vendége továbbra is Szél Gábor, a
Magyar Állami Népi Együttes táncosa, akivel a kezdetekről, a néptáncról,
hagyományokról, a különböző gyűjtésekről és a hozzájuk kapcsolódó történetekről Fülöp
Tamás beszélgetett.
75. alkalommal végzett egészségügyi szűrést a Katolikus Karitász Orvosmissziója a külhoni területeken. Ez alkalommal Kárpátalján, a Nagyberegi Református Líceumban fogadták a jelentkezőket.
A beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ adott otthont a Katakombaszolgálat Kárpátalján című könyv bemutatójának. A kötet a kárpátaljai görögkatolikus egyház történetét, hitvallását és hűségét tárja az olvasók elé.
Szolyván, az egykori gyűjtőtábor helyén kialakított emlékparkban tartottak megemlékezést a Sztálini terror áldozatairól. A kárpátaljai magyarság 1944-ben ismerkedett meg először a kommunizmus igazi arcával, amikor úgynevezett „háromnapos munkára” vitték a vidéken élő magyar és német férfilakosságot, 18-tól 50 éves korig. Az azóta Málenykij Robotként elhíresült deportálásnak több tízezer áldozata volt, máig tisztázatlan, hogy tulajdonképpen mennyien maradtak ott a Sztálini-lágerekben.
Kötelességünk feltárni azokat a borzalmakat, amelyek a Kárpát-medencei magyarságot érték az úgynevezett három napos munkára, a malenkij robotra történő elhurcolások kapcsán. Erről Szili Katalin beszélt a magyar és német férfiak 1944-es szovjet munkatáborokba történő deportálása 80. évfordulója alkalmából tartott GULAG-GUPVI kutatók fórumán Beregszászon.
Saját bevallása szerint majdnem pap lett a fiatal ministráns fiúból. A püspöki ígéret úgy szólt, hogy ha még egy papot ad az egyházközség, akkor aranyból lesz a kereszt a hercegkúti templom tetején. Ez inspirálóan hatott, de aztán a cölibátus... Ez volt az ok, hogy mégsem pap lett az ifjú Istvánból.
Helyette jogász lett, megalapította a Bibó István Szakkollégiumot, a Századvéget, lett az első Orbán-kormány kancellária minisztere, alkotmánybíró, egyetemi tanár.
Nem pártpolitikus, de mindig közel állt a politikához.
Négy, immáron felnőtt gyermek édesapja, unokái boldog nagypapája.
fotó: kepmas.hu
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Két könyvbemutató a Párbeszédházában
A Szószóló című műsorban a Párbeszédházába látogatunk el két könyvbemutatóra:
- Az ötödik evangélium című könyvről Böjte Csaba ferences szerzetessel, L. Simon László József Attila-díjas íróval, és a könyv szerzőjével, Székely János püspökkel hallhatnak beszélgetést.
- Joseph Ratzinger, XVI. Benedek pápa Politika, szabadság, hagyomány – A kereszténység és az istenkérdés Európa jövőjében című könyv az MMA gondozásában jelent meg. A kötetről Deák Hedvig domonkos szerzetessel, Görföl Tiborral, a könyv fordítójával, és Erdő Péter bíborossal beszélgetett a riporter, Császi Erzsébet.
Szerkesztő: Bérczessy András
Ezután Az Isteni irgalmasság üzenete következik: Fausztina Kowalska nővér naplójából olvas fel egy újabb részletet Dér Gabriella színművésznő.
Munkatársak:
Szerkesztő: Bérczessy András
Riporter: Császi Erzsébet
Zenei szerkesztő: Bartók Beáta
Technikai munkatárs: Karkus István és Péderi Zsolt
Műsorvezető: Berecz Renáta, Farkas Erzsébet
Ridley Scott, Gladiátor 2. című filmjéről beszélgettünk
Szerkesztő: Pál Amanda
Fontos-e a történelmi hűség és milyen a jó mozis szórakoztatás? Mi a különbség a két évtizeddel ezelőtti és a most bemutatott Gladiátor film között? Ismét Ridley Scott rendezéséről beszélgetünk Kikóval a Lumiere-galaxis blog szerzőjével.
Tárjátok ki szíveteket! - Az idei Adventben is adakozásra hív a Katolikus Karitász
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
A Katolikus Karitász idén is megrendezi országos ajándék– és adománygyűjtő akcióit, amelynek keretében többek között nehéz sorsú családoknak gyűjtenek karácsonyra.
Spányi Antal püspök, karitász elnök az Isten szeretetéből fakadó, adakozó szeretetről beszél a Föld sója műsorában.
Apor Vilmos-vándorkiállítás nyílt a Felsőkrisztinavárosi Plébánián. Soós Viktor Attilával beszélgetünk a vértanú püspökről.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
mesés irodalom
Csukás István: A téli tücsök meséi
Felolvassa: Csőre Gábor
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Szerkesztő: Varga Andrea (5/5.)
közvetítés Tokodról a Szent Márton templomból.
A szentmisét bemutatja Szőcs László plébános, orgonán kísér Tédl Márton kántor.
A Magyar Katolikus Rádió és az MTVA közösen közvetít.
Method Etyek - beszélgetés Susán Bertrammal
Szerkesztő: Pesti Eszter
"Bor, Pizza és Ti" - ezzel a mottóval és valóban ezzel a szemlélettel várja Susán Bertram tulajdonos az etyeki Öreghegyen a vendégeket. A Method nem pusztán pizzaműhely, annál jóval több: életérzés és gasztronómiai élmény, egy új hullámos, kortárs pizzériába rejtve.
Bertrammal többek között arról is szót ejtünk, hogy pontosan hogyan készülnek az elképesztően finom pizzák, mi az a biga előtészta és mi a metódus...
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Mézes sütemények
A 18. Ecsédi Motoros Búcsú
A nap imája
Mai összeállításunkban először Az otthon ízei című gasztronómiai műsorunkat hallják, melyben mézes süteményekről beszélget Sülye Károlyné Klárika nénivel a szerkesztő, Kónya Éva.
Ezután Közelkép című portréműsorunk következik, melyben Marti József bujáki esperes, plébánossal beszélget az ecsédi motoros búcsún Hajdú Mária.
Összeállításunkat A nap imájával zárjuk.
A mai összeállítás munkatársai:
Szerkesztő: Kónya Éva, Hajdú Mária, Somosvári Eszter Anna
Zenei szerkesztő: Bartók Beáta
Műsorvezető: Molnár András
SZÍV
Edmondo de Amicis regényéből Jánosi Ferenc olvas fel.
Fordította: Radó Antal
Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly
Munkatárs: Csuth Judit és Werner Eszter
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna (19/14.)
Pázmáneum, a bécsi OMC kiadó és a Burg Kastl magyar gimnázium. Ezek voltak Pintér Gábor érsek munkahelyei a nyolcvanas évek második felében.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
mesés irodalom
Csukás István: A téli tücsök meséi
Felolvassa: Csőre Gábor
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Szerkesztő: Varga Andrea (5/5.)
SZÍV
Edmondo de Amicis regényéből Jánosi Ferenc olvas fel.
Fordította: Radó Antal
Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly
Munkatárs: Csuth Judit és Werner Eszter
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna (19/14.)
Pázmáneum, a bécsi OMC kiadó és a Burg Kastl magyar gimnázium. Ezek voltak Pintér Gábor érsek munkahelyei a nyolcvanas évek második felében.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor