2024. 11. 16. 10:04 54 perc portré- és riportműsorok

A művészet akadémikusai

Vendégünk a 75 esztendős Temesi Ferenc író.
Szerkesztő: Gadácsi János
Temesi Ferenc Szegeden született 1949. november 30-án. Szülei Temesi Ferenc és Tóth Etelka tanítók voltak, apja 1956-ig iskolaigazgató, a forradalom után meghurcolták. Tanulmányait szülővárosában végezte, az általános iskolában orosz, a gimnáziumban francia tagozatos volt. Elsősorban nyelvtehetségével tűnt ki. Már ekkor írt, részt vett az iskolai színjátszásban, egy amatőr beatzenekar énekese, szövegfordítója volt. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen elért eredményével nyert felvételt a szegedi tudományegyetem magyar–angol szakára.

Eleinte egyetemistaként is énekelt, majd a Szegedi Egyetemi Színpad országos hírűvé vált előadásában szerepelt (Déry Tibor: Az óriáscsecsemő). Ösztöndíjat kapott a Londoni Egyetemre. Szakdolgozatát Déry Tibor költészetéről készítette el, diplomát 1974-ben kapott.

Nyelvismerete miatt az Egyetemi Könyvtárban kapott határozott idejű állást. Következő munkahelye a Fiatal Művészek Klubja lett. 1975-ben megkapta a Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjat, azóta szabadfoglalkozású író. Első könyve 1977-ben jelent meg. Por című regénye tette ismertté és népszerűvé (1986–1987).

Az 1980-as években külföldi tanulmányutakat tett. 1984-ben lett a Magyar Írószövetség, 1987-ben a PEN Club, 2003-ban az akkor még egyesületként működő Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2001 óta a Magyar PEN alelnöke, a Magyar Írószövetség választmányának, 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

(Forrás: mma.hu)

A műsor további adásai

2024. 12. 28.
szombat
10:04

A művészet akadémikusai

Kósa Klára kerámikusművész
Szerkesztő: Gadácsi János

2024. 12. 14.
szombat
10:04

A művészet akadémikusai

Haáz Sándor, a Prima Primissima díjjal kitüntetett Szentegyházi Gyermekfilharmónia alapító karnagya
Szerkesztő: Gadácsi János

2024. 12. 07.
szombat
10:04

A művészet akadémikusai

Turi Attila építész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke

2024. 11. 30.
szombat
10:04

A művészet akadémikusai

Solymosi-Tari Emőke zenetörténész
Szerkesztő: Gadácsi János

Épp ezt az adást nézed
2024. 11. 02.
szombat
10:04

A művészet akadémikusai

Jakobovits Márta keramikusművész
Szerkesztő: Gadácsi János

2024. 10. 19.
szombat
10:04

A művészet akadémikusai

Rátóti Zoltán színész
Szerkesztő: Gadácsi János

2024. 10. 05.
szombat
10:04

A művészet akadémikusai

Zalán Tibor író, költő
Szerkesztő: Gadácsi János

2024. 09. 21.
szombat
10:04

A művészet akadémikusai

Cakó Ferenc grafikus, animációs filmrendező

2024. 09. 07.
szombat
10:04

A művészet akadémikusai

Stefanovits Péter képzőművész