1. A Zenei Kincsestárban minden idők legtöbb vitalitással muzsikáló zeneszerzője, Rossini nyitányaiból hallunk hármat. Mindjárt kezdetképpen az operairodalom alighanem legnépszerűbb nyitányát, A sevillai borbélyét, amely igazán talán csak a fergeteges jelzővel jellemezhető. Az 1816-ban bemutatott vígopera, amely éppúgy Beaumarchais komédia-hármasán alapul, mint a Figaro, voltaképpen ötvözi az olasz vígopera hagyományait azokkal az újításokkal, amint azok Mozartnál jelentek meg. Rossini ekkorra bebarangolja egész Itáliát, és muzsikája könnyeden olvasztja egybe Velence és Nápoly, Milánó és Róma hagyományait. Forró olasz zene egy nem épp hűvös angol együttestől: a St.Martin in the Fields Kamarazenekar briliáns felvételét Sir Neville Marriner dirigálja.
2. A Szemiramisz című Rossini-opera kivételesen nem komikus, vígopera, hanem tragikus zenedráma, „melodrama tragico”. Rossini persze itt sem tagadja meg önmagát: mozgalmassága nem nélkülözi a kicsattanó vitalitást. 1823-ban került színre a velencei La Fenice kulisszái között.
3. Búcsúzóul Rossini korai időszakának egyik nagy sikere. Az olasz nő Algírban című vígopera ugyancsak Velence számára, a San Benedetto színház deszkáira készült.
