1. Ha van zeneszerző, aki mindig tartogat meglepetéseket, Gioacchino Rossini minden bizonnyal ilyen. Bámulatos gazdagsággal áradó invencióját olyan bőkezűséggel pazarolta – olykor a legbanálisabb vígjátéki helyzetek megzenésítésére -, hogy azzal szinte maga mondott le az utókor hódolatáról. Amint az a kedélyes emberekkel gyakorta megesik, Rossini akkor is mosolyra ingerelte közönségét, amikor komolyan igyekezett fogalmazni. Drámai operái így aztán szinte teljesen elmerültek a vígoperák tengerében, hangjaikat elnyomta a kedély harsány áradata. Nyitányaik azonban nemes romantikus zeneművek, különösen találékony hangszereléssel. Sir Neville Marriner és zenekara, a Saint Martin in the Fields Akadémia ma három szép Rossini-nyitányt ragyogtat fel a múlt ködéből. Elsőként a Bianca és Falliero nyitánya hangzik fel. Az operát 1819-ben mutatta be a Scala, és műfaja megegyezik a közvetlenül előtte keletkezett Tó asszonyával: melodráma.
2. A Demetriusz és Polibiusz című opera nyitánya következik most. Rossini 1810 körül szerezte, bemutatóját pedig 1912-ben tartották a római Teatro Valléban.
3. Harmadik Rossini-nyitányunk az 1824-ben, Velencében bemutatott Eduárd és Krisztina című kétfelvonásos zenés dráma bevezetőjeképpen szolgált, és – indítását tekintve – Rossini csodálatát mutatja Mozart iránt.
