1-4. Az utóbbi évek egyik legnagyobb elismerést kiváltott ciklusával indítjuk útjára a Zenei Kincsestár ez évi zongorabérletét. „Teli a komponista zenei nyelvének rokonszenvező ismeretével”; „Mestere e repertoárnak”; „Kifinomult játék és tévedhetetlen architekturális érzék”; „a legtöbb előadás iskolásnak és mesterkéltnek hat mellette” – írták a szaklapok Jandó Jenő teljes Haydn-ciklusának megjelenésekor, 2008-ban. Ma a remek magyar zongoraművésszel együtt indulunk neki, hogy bejárjuk az Esterházy-udvar legfényesebb tálentuma, a klasszika hercege, Joseph Haydn útját korai billentyűs szonátáitól a Mozartra kacsintó és Beethovent megjövendölő mesterművekig. Az ötvenkét Haydn-szonáta az egyik legsokoldalúbb zenei életút stációit képviselik egy sorsfordító időszakban, a nagy formák születésének idején. Az első darabok javarészt a barokk udvari hangszeres játék hagyományait követik. Formáik is ezt mutatják: divertimentó- vagy szvittételek éppúgy megtalálhatók köztük, mint feszesebb szonátaformában szerkesztett tételek. A G-dúr szonáta 1766 előtt keletkezhetett, és Haydn csak a század végén, emlékezetből papírra vetett műjegyzékében nevezi első szonátájának.
5-7. A második, C-dúr Haydn-szonáta három tételes.
8-10. A harmadik szonáta hangneme F-dúr. Haydn, a Scherzók mestere már ezt a dinamikus zárótételt is e néven nevezi.
11-13. A negyedik, G-dúr szonáta záró Prestójában Haydn felvet egy témát, amely a következő, ötödik darabban kerül ismét a felszínre.
