1-5. Három Koncertetűd. Liszt 1849-ben megjelentetett lírai ciklusának darabjai inkább önálló címükön közismertek: Il Lamento – Panasz; La Leggierezza – Könnyedség; Un Sospiro – Sóhaj. A Liszt Bécsben élő nagybátyjának, Eduard Lisztnek ajánlott szerzemények olykor capriccio megnevezéssel jelennek meg, ami közelebb áll szellemiségükhöz az etűd megnevezésnél. Liszt ezúttal végleg elszakad attól, hogy pedagógiai célzatú etűdöket alkosson. Költői, szabad fantáziálásai sokat merítenek a Chopin-noktürnök és -impromptuk példájából, de az olasz opera nagyívű dallamosságát is eszünkbe idézik. A Három Koncertetűd azon kevés Liszt-mű közé tartozik, amelyeket Liszt sohasem dolgozott át, holott élete végéig előszeretettel játszotta őket – „varázslatos bensőségességgel” – mint egy tanítványa 1884-ben följegyzi. Leslie Howard a harmadik etűd elé ékelt Liszt-cadenzával játssza a műveket, kiegészítve azokat az 1852-ben véglegesített Ab irato című etűddel, amely a Les Preludes tematikáját idézi .
