Zenei kincsestár

A régi korok muzsikájának virágoskertjeiben tett sétáink során ma az angol fővárosba érkezünk. Úticélunk a XVII. századi egyszerű halandó számára alighanem megközelíthetetlen Királyi Kápolna, a Chapel Royal. Az 1680-as évek elején járunk. A királyi istentiszteletek emelkedett muzsikáinak komponistája ez idő tájt a kápolna kórusának egykori büszkesége, Henry Purcell. A muzsikus 10 éves korában nyert felvételt az ország elsőszámú énekegyüttesébe, és tehetsége azóta egyre följebb és följebb juttatta: 1679-ben elnyeri a Westminster apátság orgonistaállását, 1683-ban pedig a Királyi Hangszerek Gondnokává nevezik ki. Purcell életének 36 éve alatt megvetette az angol műzene máig stabil alapjait: ünnepi egyházzenéje éppúgy követendő például szolgált nemzedékeken át, mint világi kantátái és operái. Zeneszerzésmestere az orgonistaként is előtte járó John Blow, továbbá Orlando Gibbons és Matthew Locke voltak. Purcell azonban, igazi zenei világfiként, rajta tartotta a szemét a kontinens zenei életének izgalmas fejleményein: az olasz szonátastílus és a francia táncformák éppúgy nyomot hagynak szerzeményein, mint a reneszánsz kóruspolifónia buja szövevényessége. Ma liturgikus himnuszai, anthemjei közül hangzik fel öt remekbeszabott darab a Collegium Vocale szólistái, ének- és zenekara előadásában, Philippe Herreweghe vezényletével. A himnuszok címe: Örvendj az Úrban mindörökké; Vétkeinket, Urunk, ne ródd föl; Harsanjanak a trombiták Sionban; Uram, halld meg imám; Ó Urunk, seregek Istene.